Hirdetés

Linkblog

F1 Sztorik

MInden amit az autósport legmagasabb osztályáról tudni kell, szubjektívan! Ha kíváncsi vagy arra ami a hírek mögött van, akkor jó helyen jársz!

Friss topikok

Válogatós válogatott – avagy miért nem kell Stieber, Vass és Tőzsér?

2011.05.20. 20:13 | _KingJack_ | 2 komment

 Kihirdette legújabb keretét a San Marino és Luxemburg ellen készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor. A 21 kiválasztott futballista között hiába keressük Tőzsér, Stieber vagy Vass Ádám nevét…

Bombaformában játszik klubjában mostanság Tőzsér Dániel: nemrégiben belga bajnok lett a Genkkel, csapatkapitányként emelhette magasba a trófeát, sőt a Fiorentina állítólag bármelyik pillanatban kész letenni érte az asztalra egy 7 millió euróról kiállított csekket. Mi ez, ha nem villámkarrier? Az egykori ferencvárosi közönségkedvenc azonban újra kimaradt a válogatott keretből – csakúgy, mint a Bundesliga legfélelmetesebb szélsőinek egyike, Stieber Zoltán, és a Serie A talán legfiatalabb számításba vett szűrője, Vass Ádám. Szakmai szempontok, vagy személyes ellentétek; alább olvasható cikkemben a fiatal fedezethármas mellőzésének okait keresem.

S mindjárt az elején el is azt a verziót, amely Vass, Tőzsér és Stieber mellőzését személyes ellentétekkel magyarázza. Ugyan fölöttébb érdekes olyan történeteket hallani, mely szerint Vass azért nem játszhat címeres mezben, mert borított egy bundaügyben, Tőzsér a rossz emlékű zalaegerszegi szlovénok ellen kapott gól miatt kegyvesztett, Stiebert pedig azért mellőzi a szakvezetés, mert helyette más fiatalokat szeretnének külföldre passzolni. Nem állítom, hogy fentebb elhangzott állításokból egy szó sem igaz – ám bődületes bolondság lenne ezeket tényként kezelni. Egervári Sándor egyébként is szakember, egy sikeres edző, aki a válogatott élén is a saját koncepciója mentén halad, ráadásul elődjeivel ellentétben őt eleddig nemigen lehetett következetlenségen kapni. Az eddigi szakmai munka és a következetes csapatépítés miatt etikátlan lenne azzal vádolni a kapitányt, hogy szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyva dönt a keret összetételét illetően – annál is inkább, mivel minden bizonnyal nem erről van szó.

Éppen ezért én arra vállalkozom, hogy szakmai érvekkel, játékelméleti premisszákkal igyekszem bizonyítani azt, hogy Vass, Tőzsér és Stieber helye is a válogatottban van; úgy vélem ugyanis, hogy egy ilyen írás talán helyesebb, etikusabb mederbe terelheti a vitát, mely a keret kihirdetése után törvényszerűen kirobbant. Alább tehát taktikai rajzok, hadrend-vázlatok és játékelméleti boncolgatás.

Egervári Sándor a keret kihirdetését követően azzal magyarázta Stieber, Vass és Tőzsér kihagyását, hogy egyikük sem illeszkedik a csapat már bejáratott játékába, és stílusába. Tőzsér esetében azt emelte ki, hogy a belső középpályás poszton jobb szerelőkészséggel megáldott játékosokat favorizálna; Vassnál a keretbe való illeszkedés problémáját emlegette fel a Mester; míg Stieber Zoltán kihagyását pedig azzal magyarázta, hogy a ballábas támadónál vannak jobb képességű labdarúgók is a keretben.

A nyilatkozathoz, és annak tartalmához, mindössze néhány adalékot fűznék hozzá.

A magyar labdarúgó válogatott a moldávok, a svédek, a hollandok, a finnek, a san marinóiak és a litvánok elleni nyolc mérkőzésen hat különböző taktikai hadrendben futott ki a pályára.

Volt a formációnk 4-1-4-1, 4-5-1, 4-2-4-0, 4-2-3-1, 4-2-2-2 és 4-4-1-1 is. Futballoztunk tehát két csatárral, egy csatárral, csatár nélkül(!) két belső középpályással, egy belső középpályással, irányítóval és irányító nélkül is. Az eredmények persze váltakozóak voltak, a csapat játéka hol bíztató, hol kevésbé biztató, hol szórakoztató, hol unalmas. Félreértés ne essék, a rengeteg különböző hadrend felemlegetésével nem azt szeretném sugallni, hogy az Egervári-válogatott össze-vissza, amolyan ad-hoc módon váltogatná a taktikáját – mindössze arra igyekszem rávilágítani, hogy a kísérletezés, az ellenfélhez való alkalmazkodás eddig is jellemezte a kapitány munkáját, sőt annak talán legsarkalatosabb, legörvendetesebb pontja volt. Nem hinném tehát, hogy Tőzsér, Stieber, vagy Vass Ádám játéka beilleszthetetlen lenne a válogatott alapstruktúrájába, annál is inkább, mivel kőbe vésett, megváltoztathatatlan sémákról aligha beszélhetünk.

A svédek elleni stockholmi mérkőzésen például igen merész összeállításban küldte pályára a csapatot a kapitány: a középpályán két szűrővel, Vadócz-cal és Elekkel kezdtünk, előttük a balszélen Dzsudzsák, a jobb oldalon Koman rohamozott; a támadóharmad közepén pedig Gera és Rudolf kapott szerepet. Papíron talán 4-2-3-1, a gyakorlatban azonban a legkevésbé sem: Rudolf szinte középpályást játszott (legnagyobb jóindulattal is trequartistát), aki a baloldalra visszamozogva keresi az összjátékot az ott rendszeresen feltűnő Dzsudzsákkal. Gera mindig a nyomukban volt, üres területre lépett már abban a pillanatban, hogy sikerült egy Rudolf-Dzsudzsák kombinációval megjátszani a labdát – és amint hozzákerült a játékszer, nézett fel a jobb oldalra, robog-e ott halálos precizitásával Koman. Mint a mellékelt taktikai rajzon is jól látható, Koman beszáguldozta a pályát, a védekezéshez is hátra kellett érnie, biztosítva a létszámfölényt, miközben a támadásokban is kulcsszerep jutott rá.

Esetünkben persze nem is a támadóharmad az igazán érdekes, hanem sokkal inkább a középpálya védekező része – hiszen három hiányolt játékosunk közül kettő is ebbe a csapatrészbe vágyna. Egervári véleménye szerint a csapatnak rendkívül magabiztos, jó szerelőkészséggel megáldott, robosztus középpályásokra van szüksége a fedezetsor centrumában – erre a feladatra pedig Tőzsér alkalmatlan, hiszen ahogyan a kapitány is mondja, a ballábas ex-AEK játékos inkább hosszú labdákkal dobja támadásba társait. Ez egyébként mind igaz, én magam sem látom magam előtt a harcosan labdát szerző Tőzsér Dánielt; viszont más szerepkörben annál nagyobb hasznára lehetne a csapatnak. A két középső középpályást alkalmazó rendszerben (tehát ebben a 4-2-4-0-ban) leginkább Gera pozíciója feküdne neki, a passzsávokat kellőképpen tudja zavarni, jól lő távolról és a passzaiba sem nagyon lehet belekötni. Jobban és többet is játszik jelenleg, mint a csapatkapitány (aki epizódszerepet sem kap a Fulhamben), egy próbát mindenképpen megérne, annál is inkább, mivel valósággal kicsattan az önbizalomtól. Persze nem csak Gera helyén játszhatna Tőzsér: a legtöbbször Vadócz által megformált belső középpályást is kellő meggyőződéssel alakíthatná. A Genk idei meccsein rendre kapott védekező feladatot is (nem úgy, mint az Osasunában játszó kolléga), és nem is oldotta meg rosszul a feladatát – én a magam részéről nem nagyon gondolnám, hogy akár a hónapok óta formán kívül játszó Varga József, akár a Zaragozában a padot melegítő Pintér jobb alternatíva lenne nála csereként.

Vass Ádám szerepe már érdekesebb, neki gyakorlatilag csak és kizárólag védekező középpályásként van esélye a kezdő közelébe kerülni – amiért végképp érthetetlen a mellőzése, az a tény, miszerint egyáltalán nem állunk jól hasonló típusú játékosokból. Elek fizikális ereje megsüvegelendő hazai szinten (nemzetközi meccseken inkább csak megfelelő jelzővel illetném), ő abszolút jól beleillik a robosztus romboló középpályást magába foglaló frázisok tartalmi részébe. Mellé Egervári válogatottja inkább passzoló középpályást alkalmaz (Vadócz), ami ugyan a támadásépítéseknél nagyon jól jön, ám az olyan mérkőzéseken, ahol a mieink jóval kevesebbet birtokolják a labdát, mint az ellenfél, nem sok hasznát vesszük. Már pedig a fentebb boncolgatott 4-2-4-0-át a svédek elleni idegenbeli és a hollandok elleni hazai meccsen alkalmazta a szakvezetés… Ezen a két összecsapáson gólt sem lőttünk, meglehet többre mentünk volna a középső középpályán Vass határozott szűrőmunkájával és Tőzsér hosszú átadásaival. Persze ezt nem szabad készpénznek venni, csak azt próbáltam érzékeltetni, hogy a két említett futballista „használata” milyen új taktikai dimenziókat nyitna a válogatott számára.

A moldovaiak elleni hazai győzelem alkalmával már híre-hamva sem volt a 4-2-4-0-ának, mert bár Rudolf személyében ismételten nem volt igazi középcsatára a válogatottnak, a genovai árnyékék jóval közelebb játszott a kapuhoz, mint Svédországban. Balról Dzsudzsák, jobbról Czvitkovics próbálta segíteni a támadásokat – utóbbi például olyan kevés eredménnyel, hogy félidőben le is kapta őt a pályáról a szakmai stáb. A debreceni középpályás sajnos se nem elég gyors, se nem elég harcias ahhoz, hogy szerepet kapjon a magyar fedezetsorban; sem a szélen, sem középütt. Helyette a félidőben érkezett Szalai, Rudolf átvette Cicó helyét, Elek feljebb lépésével pedig 4-5-1-gyé alakult a mieink hadrendje. Az első félidei 4-1-4-1 tehát nem vált be, a labdabirtoklásunk ugyanis dadogott, a széleken nem segítették a támadásokat a szélsőhátvédek, így a labdakihozatalunk nem tudott elég gyors lenni, a moldávok tetszés szerint zárhattak vissza sündisznóállásukba.

Egy ilyen hadrendben aranyat érhetne Stieber sokoldalúsága: bár az aacheni támadó alapvetően ballábas, a jobbszélen is megállja a helyét, sőt, innen befelé húzva jóval nagyobb galibát tud okozni az ellenfél védelmében, mint a meglehetősen statikus Czvitkovics. Persze, megértem én a kapitányt, Dzsudzsák most még (és lehet, hogy örökre) fényévekkel jobb nála, de Stieber annyira multifonkcionális játékos, hogy hatalmas hiba kihagyni a keretből. Annyira ugyanis nem állunk jól, pláne a padon nem, hogy olyan támadókat hagyjuk veszni, akik csatárként, balszélsőként és jobbszélsőként is megállják a helyüket, ráadásul veszettül gyorsak és jól is lőnek távolról. El kell ugyanis fogadnunk, hogy igazi, vérbeli center hiányában nehezen fogunk kis körömpasszokból a védelem mögé kerülni (a moldovaié mögé sem sikerült, míg nem jött Szalai) – lőni kell távolról, el kell futni a szélen, be kell adni, vagy hosszan kell indítani. Erre pedig a kapitány által favorizált Czvitkovics és Koltai nemzetközi szinten képtelen…

Nem, nem feltétlenül a kezdőbe követelem én Tőzsért, Vass-t, vagy Stiebert – mindössze annyit szeretnék bizonyítani, hogy mélyvízbe dobásukkal mennyi új dimenzió nyílna meg a válogatott számára. Ha besül a kitalált taktika, mindig kell legyen B-terv a zsebedben; ezt pedig jóval könnyebb úgy megtervezni, hogy jó formában játszó, multifunkcionális labdarúgók ülnek a kispadodon. Meglehet, hogy ők sem tudnak hozzátenni semmit a játékhoz, ám az esélyről eleve lemondani már előre kihagyott helyzetnek tűnik. Valószínűleg azért, mert az is…

Finnországban egy parádés meccsen klasszikus 4-2-3-1-et játszva győzött a csapat – ebben a szisztémában a legnehezebb talán helyet találni Tőzsérnek és Vassnak, lévén mind Vadócz, mind Elek (különösen utóbbi) parádésan megoldotta feladatát a középpálya tengelyében. Utóbbi volt néha kissé puhább a kelleténél, ami az ilyen kemény meccseken akár döntő is lehet, épp ezért a kapitány Pintért is behozta, aki ugye nem született szűrő, sokkal inkább középhátvéd. Vass esetleg megnyugtatóbb alternatíva lett volna… Ha ott ült volna a kispadon! De nem ült, s ezzel ezen a mérkőzésen is egy jelentős taktikai fegyvertől fosztottuk meg magunkat…

A hollandok elleni 3-5 alkalmával produkálta legötletesebb, legpazarabb támadójátékot a válogatottunk. Már csak ezért megérné közelebbről megvizsgálni a meccsen alkalmazott magyar hadrendet, ha pedig hozzátesszük, hogy a védekezés egyszerűen elfogadhatatlan volt, egyenesen kötelező megtekinteni a találkozó mágnestábláját. Ránézésre 4-4-2-vel kezdtünk, ám ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább egy speciális 4-2-2-2 kezdett kirajzolódni, amiben Pintér és Elek szűrt (előbbi szinte ötödik hátvédként), Gera és Dzsudzsák kapcsolta össze a támadókat a védőkkel, miközben a visszalépő Rudolf a bolondulásig zavarta a kissé álmos holland védőket. Priskin elöl szimpatikusan küzdött, de be kell látnunk: ő még Szalai szintjét sem üti meg, nemhogy az európai középmezőnyét.

Tőzsér egy ilyen játékrendszerben egészen nyugodtan vehetné át mondjuk Gera feladatát (Rudolf mondjuk jobbra húzódna kissé), pláne ha a csapatkapitány formán kívül van, esetleg sérült. nem lenne tökéletes az összhang, Tőzsér játékstílusához más hadrendek jobban illenének (tessék szemezgetni a korábbiakból), de csereként, vészmegoldásként még mindig több hasznát vennénk a Belgiumban játszó ex-fradistának, mint Czvitkovicsnak, Koltainak vagy a hónapok óta csak lézengő Varga Józsefnek. Vass Ádám, ha kezdőbe nem is, a cserepadra egészen biztosan odaférne, sőt, akár Pintér posztját is átvehette volna, lévén jóval többet foglalkoztatták őt a Serie A-ban, mint az ex-MTK-s bekket a Zaragozában.

Az Egervári-válogatott legjobb, legszórakoztatóbb mérkőzéseit a san-marinói és a litván válogatott ellen játszotta – előbb 8-0-ra, majd 2-0-ra nyert, de a baltiak is összetehették a két kezüket, hogy nem lett legalább hat közte. 4-4-1-1-ben álltunk fel, elöl Szalai/Priskin ijesztgette a védőket, mögötte Rudolf játszott trequartistát (európai szinten is parádésan egyébként),a középpálya két oldalán pedig Dzsudzsák és Koman rohamozott. Stieber Zoli persze ide sem férne be kezdőként (mint ahogy voltaképpen egyik már boncolt formációban sem), de első számú alternatívája kellene, hogy legyen Komannak a jobb oldali futó pozíciójában. Sőt, elnézve Voli jelenlegi formáját… De, hát ki sem próbáljuk, könyörgöm. Tőzsér és Vass „ helyén” Gera és Elek játszott – akkoriban egyértelműen megérdemelten, teszem hozzá gyorsan. Mostanság viszont Gera egyáltalán nem játszik, Elek pedig jó ideje szürkébb már az őszi önmagánál… Nehezen hiszem el, hogy a csapatát bajnoki győzelemre vezető Tőzsér, bombaformában játszva ne lehetne alternatívája egyiküknek sem.

Összességében tehát elmondható, hogy bár nagyon könnyen azonosulni tudok Egervári Sándor indoklásával, a gyakorlat, és józan ész nehezen magyarázza a három kitűnő labdarúgó kihagyását. Valószínű, sőt biztos, hogy vannak olyan labdarúgók, akik jobban illenek a válogatott játékrendszerébe (lásd Vass és Elek problematikája), ám a keretbe sem való nevezést ez önmagában nem magyarázza. A csapat eddigi is az aktuális ellenfélhez igazította a játékát, hadrendet váltott, formációt, alaptaktikát – ha a keretében tudna egy multifunkcionális támadót (Stieber), egy mindenes középpályást (Tőzsér) és egy agilis fedezetet (Vass) csak bővülne az amúgy sem szegényes taktikai repertoár.

Most már csak két szélsőhátvédet kellene kerítenünk valahonnan – de ez már egy másik történet.

A lehetetlen létezik – meccselemzés, Barcelona – Real Madrid

2011.05.03. 23:55 | _KingJack_ | 1 komment

Lehetetlennek látszott a Real Madrid helyzete a mai BL-elődöntő visszavágója előtt – és ami lehetetlennek látszik, az csak a legritkább esetben nem az. Loss-loss szituáció, taktika, formációk és mágnestábla az idei utolsó klasszikus után.

A Real Madrid ezen a kedd estén egészen egyszerűen nem nyerhetett. Nem nyerhetett, méghozzá azon egyszerű oknál fogva nem, mert edzőjét, kulcsemberét és helyzeti előnyét is nélkülöznie kellett. nem jött össze a 0-0 hazai pályán, nem sikerült egymeccsesre redukálni az elődöntőt – így aztán voltaképp egy identitás nélküli, önmagát, formációját, vezérét és hadrendjét még kereső, szedett-vedett madridi gárda utazott az ősi ellenfél oroszlánbarlangjába.

Nyilvánvaló volt, hogy Mourinho fel fogja adni (fel kell adnia) azt a 4-6-0-s hadrendet, amely szinte kiiktatta mindennemű támadásvezetés lehetőségét a madridi odavágón. Tette ezt a portugál edzőzseni egyrészt abból a megfontolásból, mert csapata nélkülözte kulcsemberét (Pepe), részint pedig azért, mert az első összecsapás szerencsétlen alakulása (0-2) most már tényleg indokolatlanná tette a legújabb kori catenaccio erőltetését. A szituáció élét egy alapvető ellentmondás adta: a Realnak támadnia kellett, miközben köztudomású, hogy a Barcelonát lehetetlen megverni támadásból. Loss-loss szituáció, a kérdés csak az volt, vajon mennyit hajlandó veszíteni Mourinho.

Nos, a portugál mester nem sokat variált, visszatért az őszi klasszikuson ízekre szedett 4-2-3-1-éhez, amelyik egyébként a világ bármely csapata ellen megállná a helyét, szinte gyilkos precizitással kidolgozott formáció ugyanis ez, főleg Mourinho keze alatt – a Barcelona ellen azonban körülbelül annyi haszna van, mint Berbatovnak csereként: a semminél kicsit kevesebb… Ahhoz ugyanis, hogy valaki a katalán sztáregyüttes ellen a győzelem akárcsak leghalványabb reményével lépjen pályára, egész egyszerűen tilos négy védekezésben használhatatlan labdarúgót csatasorba állítani. A Real ezzel szemben egy Ronaldo-Kaka-Di Maria-Higuain támadószekcióval kezdett – mondanom sem kell, a fent említett négy úriember közül egyik sem képes tartósan, nyomás alatt akár csak elfogadható védőjátékot produkálni.

Tavaly Mourinhónak a 4-2-3-1-éhez volt egy hihetetlenül sokat gürcölő Pandev, és egy ellenállhatatlan Eto’o, akik nem voltak restek akár 70-80 m-t is visszagaloppozni az ellenfél támadásaival, csak azért, hogy Pedro és Messi a nyakukon érezzék a jeges leheletüket – idén Ronaldo és Di Maria a félpályát is csak illendőségből lépték át hátramenetben. Így egyszerűen lehetetlen megfogni ezt a Barcát, még akkor is, ha ennek a mostani mérkőzésnek 1-1 lett a végeredménye. Mert ennek is megvan a maga oka…

Ez az ok pedig még véletlenül sem az, hogy a Real jól játszott volna, vagy, hogy egy pillanatig is valós esélye lett volna a továbbjutás kivívására. Az igazi ok abban keresendő, hogy Casillas parádés napot fogott ki, elképesztő vetődéseivel legalább 3-4 biztos góltól mentette meg csapatát – ha pedig véletlenül neki sem jött össze a védés, akkor Messi tette meg azt a szívességet, hogy ziccerben hibázott. A Real támadásban ugyan jól játszott (bár ez is relatív, az előző mérkőzések nihillje után gyakorlatilag minden jobbnak tűnik), rendre meg tudta kavarni a katalán hátsó szekció kártyáit, ám amit nyert a réven a Madrid a taktikai átszervezéssel, annak többszörösét veszthette volna el a vámon – amennyiben a Barca támadói nem hagyják ki a kihagyhatatlant is.

A mérkőzés kulcsa természetesen, ahogy azt már megszokhattuk, a pálya középső harmadában keresendő. A Barca játékának lényege egyébként is abban gyökerezik, hogy Xavi, Iniesta és Messi voltaképpen egyszerre, vagy sokszor egymást felváltva irányítják a gárdát – hármójukat egyszerre pedig lehetetlen emberfogással kivenni a játékból, illetve ha sikerül is, az akkora kockázatot jelent, hogy nem is érdemes meghúzni. Egyetlen valamirevaló alternatívaként a 3 védekező középpályásos rendszer fogadható el, ahol a 3 emberfogó közül kettő kullancsként ragad Iniestára és Xavira, miközben a harmadik igyekszik minden erejével a passzsávok lezárásán fáradozni. Ha és amennyiben sikerülne is betartani ezt a taktikát maradéktalanul és hibátlanul, még akkor is ott van annak az esélye, Alves felfutásai, vagy Villa és Pedro kiismerhetetlen cselei a szélről megbontják a védelem egységét és mélységi tagozódását – a kockázat tehát még így is iszonyú nagy, a küldetés szinte lehetetlen.

A szinte szó ráadásul a Real esetében el is hagyható: a királyiak keretében ugyanis nem találhatóak olyan játékosok, akik képesek lennének végrehajtani a fentebb vázolt feladatot a középpálya tengelyében. Lassana Diarra az egyetlen, aki mozgékonyságával, erőszakosságával, játékintelligenciájával úgy-ahogy alkalmas a feladatra, de sem Xabi Alonso, sem Khedira, sem pedig Pepe nem alkalmas a fentebb vázolt játék megvalósítására. Előbbi nem is igazi védekező középpályás (bár nagy duzzogva a passzsávok lezárására azért alkalmazható), a német igazából egy hatalmas tévedés, Mourinho egyik szokásos elsőéves átigazolási bakija – Pepe pedig egy külön történet. A brazil középhátvéd (kb. annyira portugál, mint én) elvileg tökéletesen megfelelne a 3 romboló fedezet egyikének, hiszen fizikai adottságai egyértelműen predesztinálják erre a szerepre; játékintelligencia híján azonban képtelen a feladat megoldására, szerepeltetése egy hatalmas vabank a csapatvezetés számára.

Visszatérve a mérkőzésre: a Real 4-2-3-1-e nem működött, nem is működhetett védekezésben – egyszerűen azért, mert nem voltak meg hozzá azok a védekező szélsők, akik a kellő alapot, biztonságot megadhatták volna a hátsó traktusban. Xavi, de leginkább Iniesta és Messi szabadon futkározhatott, hol az egyik, hol a másik szélen kapták a labdát – többnyire úgy hogy méterekre mögöttük és előttük helyezkedett egy-egy madridi játékos. A spanyol karmester adott is egy akkora gólpasszt, amilyet legutóbb talán még Sneijdertől láthattunk a VB-döntőben (Robben persze elfuserálta, ki ne emlékezne), Messi pedig ziccerek sokaságát puskázta el.

Di Maria az első félidőben láthatatlan volt (1, azaz egy passz!), Ronaldo – bár feltűnően igyekvő volt – egyszerűen rossz formában van, Kaka pedig nem volt, és már soha nem is lesz irányító. Higuaín pedig talán még legjobb formájában is kevés egy gyors kontrákra építő, szélsőiben reménykedő sztárcsapat támadójátékához – nemhogy úgy, hogy alig épült fel több hónapos sérüléséből. A Real helyzetének kilátástalanságáért tehát egyszerre volt okolható a gyenge formában játszó támadószekció, az alapvetően hibás, és vereségre kárhoztatott taktika, valamint a kedvezőtlen alaphelyzet. A madridiak voltaképp csak abban dönthettek, hogy szépen halnak-e meg, avagy csúnyán – végül talán az előbbihez közelebb álltak, hála a szerencsének, Iker Casillasnak, még a barcelonai játékosok határtalan jóindulatának. Ne feledjük ugyanis, a mérkőzés utolsó fél órájában (de még inkább Pedro 54. perbeli gólja után) a gránátvörös-kékek finoman fogalmazva sem fektettek túlzottan sok energiát a támadásépítésbe. Amikor pedig Marcelo egyenlített, kialakult az az eredmény, amely mindkét félnek messzemenően megfelelt: a Barcelona még mindig páholyban érezhette magát, a Real pedig látszólag szorossá tudta tenni a párharcot. Persze aki látta a visszavágót, tudja, hogy egy pillanatig nem volt kérdés a továbbjutó kiléte: eldőlt ez már abban a pillanatban, ahogy a madridiak 4-2-3-1-ben kifutottak a gyepre. A lehetetlen ugyanis létezik…

Rosálás, vezércsel, susztermatt – meccselemzés, Real-Barca

2011.04.28. 00:06 | _KingJack_ | Szólj hozzá!

Pocsék mérkőzésen aratott 2-0-s sikert a Barcelona a Santiago Bérnabeu stadionban szerda este a Bajnokok Ligája elődöntőjének odavágóján – ezzel pedig minden valószínűség szerint le is rendezte a továbbjutás kérdését. Taktikázás, mágnestábla, és formációk, avagy meccset elemzünk.

Talán senkit nem lepünk meg azzal, ha az értékelés kezdetén mindjárt leszögezzük: a keddi Schalke-Man. United elődöntő taktikailag is jóval több érdekességgel szolgált a szakértők számára, mint a klasszikus, amellett, hogy összehasonlíthatatlanul szórakoztatóbb játékot is hozott. Mégis, valahogy nem fűlik a fogunk olyan kijelentésekhez, hogy unalmas, vagy egysíkú lett volna a mérkőzés, már csak azért sem, mert ennél nagyobb badarságot nem is fogalmazhatnánk meg.

A mérkőzés ugyanis annak ellenére rendkívül érdekes és figyelemreméltó volt, hogy nem hozott túlzottan sziporkázó játékot sem egyik, sem másik oldalról. Sőt, annak ellenére is akadtak érdekes taktikai húzások mind a két fél részéről, hogy tizenegynehány napon belül immáron harmadszor találkoztak egymással – a titkok közül nem sok maradhatott tehát rejtve az ellenfél előtt.

Ennek megfelelően nagy meglepetéssel egyik szakvezető sem szolgált, de azt persze egyikük sem mulasztotta el, hogy (részben kényszerűségből persze) egy-egy kisebb fricskát ne helyezzen el a kezdőcsapat összeállításában az ellenfél számára. Guardiolát sokszor éri az a vád, hogy képtelen változtatni csapata alapvető taktikáján, nem képes váratlan húzásokkal mérkőzéseket eldönteni – ez persze részben igaz is, de azt sem szabad elvitatnunk a fiatal szakvezetőtől, hogy ma igyekezett apró változtatásokat is eszközölni az alaptaktikában. Ennek a változtatásnak a jegyében cserélte ki a széleken Pedrót és Villát: természetesen nem véletlenül, hiszen Marcelo baloldali védekezése még mindig eget rengetően instabil, a brazil suhanc jobb lába ráadásul legendásan suta, így pedig kézenfekvőnek tűnt, hogy David Villát állítsa szembe vele Guardiola. A középpályán Iniesta kényszerű kiválása miatt Keita kapott bizalmat – ez is a lehető legjobb megoldásnak bizonyult, no persze nem a támadásépítések tekintetében, hanem a védekezést górcső alá véve. A guineai középpályás ugyanis pontosan jó volt arra, hogy a kénszerűségből balhátvédként játszó Puyolnak besegítve hatástalanítani tudja az időnként ott felbukkanó Cristiano Ronaldót és Özilt.

Persze sok dolga nemigen akadt, hiszen az első játékrészben (aztán a kiállítás után pláne) nem sok aktivitást mutatott a Real támadórészlege. A labda szinte egyáltalán nem volt a királyiaknál, amit persze Mourinho cseppet sem bánt, hiszen ahhoz, amit ő eltervezett, tökéletesen elég lett volna a 29%-os labdabirtoklás is. Lett volna, ha az egész támadójáték nem sült volna be annak rendje és módja szerint már az első percekben. Nem telt ugyanis néhány minutum a mérkőzésből, amikorra nyilvánvalóvá vált, hogy Özil tökéletesen súlytalan, Diarra nem találja a passzsávokat, Pepe pedig alig használható a támadásépítésekhez. Mindehhez hozzá jött az a nem éppen elhanyagolható tény, hogy a Barca sokkal nyugodtabban adogatott, mint a kupadöntőn – és máris hatalmas bajban volt a Real, már ami persze a gólszerzést illeti.

Sokan lesznek persze (és lehet, hogy Mourinho is közéjük áll majd), akik azt állítják, hogy a Madrid egyáltalán nem törekedett a gólszerzésre az első félidő során, amit mi sem prezentál jobban, mint a királyiak által alkalmazott 4-6-0-s felállás. A gyakorlatban ez persze inkább 4-3-3-0 volt, középcsatár nélkül, amolyan hamis kilencessel a csúcson, amit hol Özil, hol pedig Ronaldo alakított. Ennek persze (mármint a hamis kilencesnek) az égegyadta világon semmilyen jelentősége nem volt, hiszen csak elvétve jutott el egy Real-támadás abba a stádiumba, hogy a támadók labdába érhessenek. A támadóhármas mögött az Alonso-Diarra-Pepe hármas fogat helyezkedett, akiknek elsődleges feladata Messi és Xavi semlegesítése volt. Ezt egyébként egészen mesterien oldotta meg a fedezetsor, Xavinak szinte momentuma sem volt az első félidőben (egy ziccer azért belefért), Messi nyakán pedig állandó jelleggel lógott egy „kullancs”, ráadásul a Real jó érzékkel váltogatta az emberfogóját, elkerülendő a kupadöntőhöz hasonló helyzetet – amikor is az első játékrész után Pepének egy sárga lappal a zsebében egyszerűen le kellett szállnia Messiről, hogy valamilyen úton-módon megúszhassa a kiállítást. Élmény volt látni egyébként, hogy milyen szervezetten védekezett a Real, még arra az eshetőségre is fel voltak készülve, ha Messi első két csele véletlenül bejönne, ezért a legtöbb esetben három ember téblábolt körülötte a „sok lúd disznót győz” elv sikerességében bízva.

A Real az első félidőben tehát a „rosálás” taktikáját alkalmazta, gyakorlatilag sündisznóállásba vonult vissza a saját térfelére – ezzel egyidőben azonban nem húzta magára a Barcát, hiszen az első védelmi vonal (Ronaldo-Özil-Di Maria) már a félpályánál megkezdte a hihetetlenül agresszív letámadást. Az azonban már ekkor látszott, hogy a kupadöntővel ellentétben ezúttal hiányzik az igazán jó teljesítmény a gyors támadásvezetéseknél, Pepe meg sem közelítette a Mestallában mutatott támadóteljesítményét, Özil teljesen elszürkült, és Di Maria támadójátéka is kimerült a vásári komédiában. Amiben egyébként (mindössze egy mondatot szánnék a jelenségre, többet nem igazán érdemel ezen cikk keretei között) a Barcelona játékosai sem akartak lemaradni, Pedro alakítása Arbeloa statisztálása mellett, például simán esélyes lesz a 2012-es Oscarra, figyeljétek csak meg.

Némiképp furcsa módon az az érzése támadt az embernek, hogy a Realból éppen az a center hiányzik, amelyik az első, bajnoki klasszikuson még inkább feleslegesnek tűnt a kapu előterében. Igen ám, csakhogy ez is, mint minden a futballban, voltaképpen helyzetfüggő: amennyiben Özilnek, Di Mariának és Ronaldónak egyszerre van hihetetlenül jó napja, akkor a Barca ellen aligha van szükség egy bója-szerű centerre. Ám szerda este a Bérnabeuban egyik fentebb említett fiatalember sem fogott ki túlzottan jó napot, a támadójáték egyetlen mentsávra tehát az ívelgetés maradt, valamint az, hogy a szabadrúgásoknál esetlegesen ki lehessen használni a magassági fölényt. Ilyen előzmények után nem volt tehát túlzottan meglepő, hogy a szünetben érkezett Adebayor a feltűnően indiszponált Özil helyére.

Igazából ki sem derülhetett, mit is változtatott volna a meccs képén Mourinho húzása (egyébként ameddig egyenlő létszámban voltak a csapatok, addig sok minden nem változott) – máris érkezett a menetrendszerű kiállítás a Real részéről. Ezen cikk keretei között nem tisztem és nem célom feszegetni a piros lap jogosságát, ezért tehát mindössze zárójelben jegyzem meg a tényt: az elmúlt 3 évben a Barcelona mindannyiszor kedvezményezettje volt kétes játékvezetői döntéseknek az elődöntőben. Kezd egy kicsit sorozat-jelleget ölteni a dolog…

A kiállítás egyébként semleges szemmel nézve a mérkőzést azért volt különösen bosszantó (és most szándékosan nem a dühítő szót használom), mert éppen azt az embert vonta ki a forgalomból, akinek a játéka a legnagyobb hatással volt a mérkőzés képére. Pepe védekezésben a Real kulcsfigurája volt, hatalmas testi erejével könnyedén képes volt arra, hogy levegye a pályáról Messit, sőt, a sokat mozgó Diarra segítségével Xavi is kellő korlátok közé szorult. Mindezek mellett azonban támadásban is kulcsszerep lett volna az övé (ezen a meccsen kevésbé látszott, a kupadöntőn azonban tökéletesen): a gyors Real-kontrák végén, igazi, jól fejelő center hiányában neki lett volna a feladata az, hogy felérjen a befejezésekhez, és a lehető legnagyobb arányban próbáljon meg párharcokat nyerni ott. Még egyszer mondom, ezúttal ez kevéssé látszott, de a kupadöntőn nem egyszer tűnt fel a klasszikus kilences helyén a portugál középhátvéd.

Az elképzelés tehát parádés volt, Pepe ráadásul majdnem minden képességgel rendelkezik ahhoz, hogy tökéletesen eljátszhassa a Mourinho által rá szabott szerepet – majdnem mindennel, kivéve játékintelligenciával. Fájó, hogy éppen ez az „elhanyagolható” tulajdonság lett volna a kulcsa a mérkőzésnek, és az egész párharcnak is.

Ami Pepe kiállítása után történt, az már törvényszerű volt, hiszen ha van futball-csapat a világon, amelyik ellen sokat jelent az emberhátrány, akkor az éppen a Barcelona, már csak stílusából adódóan is. A Real ráadásul össze is zuhant, Mourinho butasága miatt az edzőjét is elveszítette, és a kispadon sem volt olyan játékosa, aki be tudta volna tölteni a Pepe által hagyott taktikai űrt a középpályán. A vereség (ráadásul éppen Messi góljaival tehát) törvényszerű volt, mélységesebb elemzés talán a fentebb leírtak fényében nem is szükségeltetik hozzá.

A mérkőzésről persze még oldalakat lehetne írni, már csak azért is, mert a taktikai csata mellett nem elhanyagolható lélektani hadviselés, mentális háború is folyt a pályán, Ennek taglalása már külön cikket érdemel, éppen ezért ezúttal el is tekintek tőle – rágódjon inkább a kedves Olvasó is az egzaktabb taktikai húzásokon…

Az év versenyét bukta el a Red Bull

2011.04.17. 13:11 | _KingJack_ | Szólj hozzá!

Parádés futamot követően bukta el a négy verseny óta tartó veretlenségét a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel: a német rossz rajtjának és elhibázott taktikájának hála lett csak második Lewis Hamilton mögött. Webber a nap hőse.

Kár lenne tagadni, mennyire nincs szükség már a világbajnokság megmentésére – hiszen vasárnap a sanghaji mocsarakban az utóbbi évek talán legjobb, legkiszámíthatatlanabb, legizgalmasabb versenyét izgulhatták végig a szurkolók.

Pedig a szombati időmérő után még nem így tűnt, minden épeszű emberi számítás szerint Vettelnek simán nyernie kellett volna a futamot – annál is inkább, mivel a gumikopást is jelentősen alábecsülték a szakemberek. Hiába volt azonban kisebb a páratartalom és alacsonyabb a hőmérséklet, mint Malajziában, az abroncsok legalább olyan gyorsan fogytak, mint egy héttel ezelőtt Sepangban. A hatalmas kavalkádnak hála végig volt izgalom a futamon, gyakorlatilag nem volt egyetlen olyan perc sem, amikor az éppen aktuális erőviszonyok testesültek volna meg a pályán. Sokáig nem lehetett tudni, vajon ki hányszor akar kijönni kerekeket cserélni, ki milyen hosszú etapokkal számol, és kinek mennyire fogyasztja az autója a különböző gumikeverékeket. Persze az igazi truváj akkor következett, amikor Button rossz boxba hajtott be, Rosberg a győzelemért csatázva döntő hibát vétett, Hamilton pedig csodálatos önuralomról tanúbizonyságot téve kapta le az első helyért Vettelt.

A Red Bull egyik szeme sír, a másik viszont tele szájjal röhög: hiszen azért valljuk meg, hatalmas teljesítmény volt Mark Webbertől, hogy a tizennyolcadik helyről indulva dobogóra navigálta a Vörös Bikát. Úgy meg főleg, hogy az ausztrál veterán egy hibából kovácsolt erényt, hiszen az időmérőn megspórolt három szett lágy gumit minden különösebb szemrebbenés nélkül vetette be a futamon, és hatalmasat kaszált velük. Ettől függetlenül azonban dőreség lenne pusztán az abroncsok javára írni Webber hatalmas eredményét – az ausztrál ugyanis mindig pontosan azt cselekedte, amit tennie kellett. Ha éppen arra volt szükség, hogy elengedje maga mellett Perezt, akkor elengedte, ha éppen el kellett mennie Schumacher mellett, akkor elment – és igazság szerint, ha még vagy 3-4 körig tart a verseny, simán megelőzi a csapattárs Vettelt. Webber tehát egyszerűen fantasztikus volt, ezt kár lenne tagadni, és lassan arról is meg kell győznünk magunkat, hogy az ausztrál klasszis versenyzővé érett. Holott én magam sem tartottam korábban többre egy csúcsautóban ülő közepes pilótánál – miközben az igazság az, hogy egy késő érő tehetséggel van dolgunk. 26 évesen került be a Formula-1-be, holott korábban már az F-3000-ben is remek versenyzőnek számított – azután pedig sokáig úgy tűnt, hogy nem tudja átlépni a saját árnyékát. Tavaly év közepén már egyszer átlépte, viszont a szezon hajrájában úgy tűnt, örökre elveszítette a fonalat – hogy aztán idén egy hatalmas pechszéria ellenére is remekebbnél remekebb előadásokkal rukkoljon elő. Ki tudja, mi történne, ha egyszer egészen véletlenül Vettelé lenne az a Red Bull, amivel történik valami…

Viszont a címvédő világbajnoknak eddig az ég egy adta világon semmilyen problémája nem volt, tulajdonképpen a páholyból nyerte meg az előző két futamot – miközben a mögötte befutók sorrendje állandóan változott. Voltaképp idén először került necces szituációba a Red Bull, Vettel elrontotta a startot (vagy nem működött a KERS?), a két McLaren elviharzott mellette, és máris adva volt minden egy remek vasárnap délelőtti szórakozáshoz. A Red Bull ezúttal is altatni próbált, csak a két McLarenre figyeltek, Vettelt próbálták utaztatni a wokingiak mögött, mondván a kerékcseréknél eléjük varázsolják a kiskedvencet. Nos, ez meg is történt, ám valahonnan előtűnt Nico Rosberg, aki remek boxtatkikájának köszönhetően az élre került – a Red Bull pedig bepánikolt. Mert nekem ne mondja senki, hogy előre elhatározták a két kiállásos taktikát! Ami végül a vesztük lett… Vettel és a Red Bull tehát amint szorult helyzetbe került, máris rossz döntést hozott, és ez még akkor is figyelemre méltó, ha nem árt hozzá tudni, hogy a verseny nagy részében a csapat nem hallotta Vettel visszajelzéseit a rádióban. A tény azonban tény marad, a Red Bull szorult helyzetben rosszul döntött és egy simán nyerhető verseny bukott el emiatt.

Persze abból a szempontból is lehet vizsgálni a tényeket, hogy a McLaren úgy is le tudta győzni a salzburgiakat, hogy azok jelen állapotukban szemmel láthatóan erősebbek náluk. Volt persze egy kis szerencséjük is, de tudvalévő, hogy az azért mindig a jobb csapatnak van (hogy egy futball-közhellyel éljek), ráadásul élni is tudni kell vele. Ez utóbbira remek példa, hogy miért nem Button nyert: a kétszeres világbajnok egyszerűen nem tudott élni a lehetőséggel, azzal a lehetőséggel, amelyet egyrészt saját maga kapart ki a remek rajtjával, másrészt pedig Vettel és a Red Bull taktikai hibája tett valóssá számára. A döntő pillanatokban azonban hibázott, előbb rossz boxba hajtott be, majd amikor már a pályán kellett volna okosnak erősnek lenni, akkor a csapattárs Hamilton egészen egyszerűen elviharzott mellette. Button mentségére szóljon, hogy láthatóan frusztrált volt az esetet követően, hisz kissé barátságtalanul rálegyezett a csapattársra…

A Mercedesnek nagyon nagy elégtétel volt a mai verseny, Rosbergnek igen sokáig reális esélye volt a győzelemre, sőt, ha nem hibázik egy hatalmasat Massa előzésekor, akkor talán dobogóra állhatott volna. Schumacher a 14. helyről jött előre 8.-nak, a versenytempója és a rajtja ismételten remek volt, és talán (sőt biztosan előrébb végezhetett volna egy-két hellyel), ha a csapat nem áldozza be egyik boxkiállását az első helyért küzdő Rosberg érdekében. A második kiállásról van szó, amikor Schumacher helyett Rosberg jött ki először (abszolút érthető okokból), a veterán német pedig kolbászolt még egyet teljesen leharcolt lágy abroncsaival. Persze így is minden dicséretet megérdemel a két versenyző, és végre a csapat taktikai részlege is… Törökországra valószínűleg új fejlesztések is jönnek, az irány már talán megvan, így pedig a Mercedes megkezdheti a felzárkózást az élmezőnyre.

A Ferrari ezúttal a versenyen sem volt különösebben erős, Alonsónak a taktikáját is elszúrták, és a tempója sem volt különösen bizalomgerjesztő – főleg annak fényében, hogy Massa igazán szimpatikusan küzdött a dobogóért. Alonso számára az is aggasztó lehet, hogy Massa eddig partiban van vele, a rajtoknál rendre előrébb találja magát a spanyolnál, így pedig senki nem vetheti a csapat szemére, ha a nagy taktikázás közepette egyszer a kedvezőbb helyzetből induló pilótát próbálják támogatni. A spanyol ráadásul elfelejtett rajtolni, már harmadszor szúrja el sorozatban a startot, és ez eddig mindig nagyon sokba került neki. Ki tudja, talán külön órákra kellene beíratni egy bizonyos Michael Schumacherhez…

Végezetül, követve a hagyományokat, néhány szóban a kisebbekről is szólok: a Renault-nál ezúttal is Petrov volt a jobb, ám az a franciák kissé elveszítették a fonalat, nem hogy a Ferrarival és a McLarennel, de még a Force Indiákkal is bajosan vették csak fel a versenyt. A Force India nem olyan rossz, mint ahogyan a szezon előtt tűnt, masszívan ott vannak a középmezőnyben, Paul di Resta pedig rendkívüli kiegyensúlyozottságával egyelőre elhomályosítja Adrian Sutil csillagát. A Sauber ezúttal peches volt, ám a legszimpatikusabb csapat cím mindenképpen jár nekik – ráadásul a gumikkal is hihetetlenül kíméletesen bánnak amellett, hogy mindkét versenyzőjük hihetetlenül agresszívan vezet. A Toro Rossók a biztató időmérő után eltűntek, mint szürke szamár a ködben, a Williams története talán legrosszabb szezonját futja… Az újoncok pedig továbbra is csak keresik azt az utat, ami talán a középmezőny hátába vezet - bár Kovalainennek versenyben sikerült megelőznie Maldonadót és a büntetést kapó Perezt is.

Most három hét szünet következik, aztán elindul az európai szezon, amelyre az évtizedes hagyományok alapján minden csapat jelentős újításokkal érkezik. Kérdés tehát, hogy változnak-e az egyre inkább kikristályosodni látszó erőviszonyok: vajon utoléri-e a Red Bullt a McLaren, vajon folytatja-e erősödését a Mercedes és vajon csak kisiklás volt a Renault gyenge kínai szereplése? Mindenre választ kapunk Isztambulban…

Szeretnénk szeretni az F1-et!

2010.03.21. 10:18 | _KingJack_ | Szólj hozzá!

Címkék: mercedes f1 stratégia mclaren alonso massa unalom forma1 vettel prost schumi senna

Az utóbbi egy hét F1-es híradásait szinte beborította az a vita, amely a sportág új szabályaival, és azok alkalmazásának következményeivel foglalkozik. Meg kell mondjam, nekem is meg van a véleményem a dologról. Hiszen a több hónapos téli szünet alatt mást sem hallottam, mint hogy az idei lesz A NAGY ESZTENDŐ, amikor 8 pilóta és négy csapat küzd a majd a vb-trófeáért, de az első futam tapasztalatai ezzel kapcsolatban bizony elég hervasztóak.

Sokan persze nagyon is elégedettek a szezonnyitó után, hiszen újra nyert Alonso, Vettel még mindig szuper (és ez már így is lesz még vagy jó 10 esztendeig), Massán nem látszott meg a kihagyás, és Schumi is szépen, tisztességesen helytállt. Azt viszont, hogy ez a szurkolói elégedettség csak és kizárólag az eredménynek, a verseny utáni statisztikai lapnak szól, nem veszi észre senki. Hiszen volt már olyan pokolian izgalmas évad (Senna és Prost előadásában), ami azóta is klasszikusnak számít, ám a versenyek közben valószínűleg mindenki a háta közepére kívánta a McLaren-Hondákat. Olyan erőfölényt ugyanis, amit ők produkáltak 1988-ban, soha előtte nem tapasztalt a Cirkusz világa. Senna és Prost háborúja mindent vitt, ám a vasárnapi ebédet követő két óra gyakorta fulladt egy kis szundikálásba.  

Nem azért vettem elő persze a példát, hogy bárkit is elriasszak: ez a szezon nem erről fog szólni. Pokoli izgalmas időmérőink lesznek például, ahol nagyon sok múlik majd azon, ki mennyire tudja felszívni magát egy körre, és hogy a garázs mélyében ki hogyan tud zsonglőrködni a tizedekkel és a grafikonokkal. Azt viszont ki kell mondanunk, hogy ha ezek a szabályok maradnak, a vasárnapok unalomba fulladnak! Elég lesz megnézni a rajtot 2-től (illetve jövő héten reggel 8-kor) és máris mehetünk vissza gondosan előkészített paplanunk alá. Hogy aztán az ébresztő beállításával könnyedén felébredjünk a pezsgőzésre és meghallgathassuk a semminél kicsit kevesebbet megmagyarázó interjúkat.  

Félreértés ne essék: továbbra is szeretni akarom a Forma-1-et, és nem csak azt, amelyikben Senna végigelőzte a fél mezőnyt Donningtonban, hanem azt is, amelyik a technika fejlődésével az ezredfordulóra igencsak átalakult. A taktikai csatákat, az őrült számolgatásokat és a verseny közben stratégiaváltásokat vették el tőlünk. És elvettek egy fegyvert a versenyzőktől is: az ész, az értelem fegyverét, amivel kompenzálhatták esetleges sebességbeni lemaradásukat. Az okos versenyző ugyanis mindig többet ért, mint egy gyors, ámde kevésbé alkalmazkodni képes sofőr. Hiszen ne álltassuk magunkat: az előzés már rég nem gyakori vendég a pályákon. Viszont most, hogy elvették tőlünk, nézőktől a taktikázás találgatásának élményét, most, talán megtanuljuk becsülni a literekkel való számolgatást, és a századokkal való zsonglőrködést. 

Aztán persze jöjjön Melbourne, jöjjenek a fiúk, ezek a csodálatosan tehetséges versenyzők, és cáfoljanak rám! Mutassák meg, hogy többet tudnak ők, mint kézen fogva vonatozni. Mert higgyék el, ők sem ilyen lovat akartak.

Flavio Briatore - avagy egy sikerkovács playboy története

2009.12.30. 15:26 | _KingJack_ | 15 komment

Címkék: ferrari schumacher mclaren button alonso forma1 benetton briatore piquet száguldócirkusz

Itt az év vége, a számadások, és a mérlegvonások ideje, nem lehet ez másként a Forma 1-gyel sem. Nem is panaszkodhatnak az újságírók, elvégre 2009 sem volt egy szürke, unalmas évad, szinte egymást követték a megkapó és hihetetlen események, kezdve azzal, hogy egy "útjelző tábla" nyerte a világbajnokságot! Ez utóbbit persze nem én mondom, hanem cikkem alanya, Flavio Briatore, az olasz playboy, aki élpilótát, sőt világbajnokot faragott Schumacherből és Alonsóból is. Nagy pechje, hogy ez utóbbi nem sikerült neki a kisebbik Piquet-vel, agy aztán csapatfőnöki tehetségéről már csak múlt időben beszélhetünk.

Nem kérdés, hogy a jó öreg Flavio sosem a tisztesség bajnokaként enyelgett a közönség előtt. Az általa irányított csapatoknál rendszeresek voltak a stiklik, a kisebb nagyobb szabályértelmezési különbségek, ám egy valamit nem tagadhatunk el tőle: a siker is igen gyakori vendég volt az általa menedzselt pilóták és csapatok háza táján. Nem kérdés, hogy a Cirkusz egyik legkarizmatikusabb artistáját vesztette el benne, ám kár lenne tagadnunk, hogy jónéhányszor kívántuk a pokolba gyomorforgató beszólásait. Idézzük tehát most fel a "pulóvergyáros" Formula 1-es karrierjét!

Ron Dennis zseniális névalkotását kellett használnom az előbb, hiszen a McLaren diktátora nevezte így annak idején hősünket: "Én már akkor is a világbajnokságért harcoltam, amikor ő még pulóvereket árult!" Ami egyébként szóról-szóra igaz is. 1988-ban Ausztráliában mutatkozott be ugyanis a tejfelesszájú Briatore (a jelző természetesen csak az F1-re vonatkozik) a Benetton csapat vezetőjeként. Évtizedes cimborája Luciano Bennetton volt a kitalálója, hisz korábban már egyszer remekül bejött neki Flavio öntörvényű vezetői stílusa: Amerikában a Benetton márka felvirágoztatása Briatore nevéhez köthető. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy -ahogyan ő mondta- a Forma1-ről maximum annyit tudott előtte, hogy nem labdajáték...

Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy alaposan felkavarja az egykori Toleman csapat állóvizét. Utánozhatatlan tárgyalóképességével valósággal lenyűgözte a szemben ülő felet, bár gyakran határozottságával tudta csak eldönteni a vitát. Egy azonban minden esetben állandó maradt: a tárgyalássorozatokban rendre felülkerekedett partnerein. Nem utolsósorban ennek volt köszönhető, hogy 1990-re sikerült megszereznie a 3-szoros világbajnok Nelson Piquet szolgálatait eladdig igencsak középszerű, szivárványszínű csapatához. No meg persze az igen tapasztalt Roberto Morenoét, aki nem mellelsleg amolyan fegyverhordozói szerepet is betöltött az igencsak bonyolult lelkületű Nelson mellett. Ilyen előzmények után talán nem is meglepő, hogy 1990 a Benetton sikeréve lett: Piquet harmadik lett a világbajnokságban Senna és Prost mögött, jócskán megelőzve azok csapattársait.

A következő nagy húzására sem kellett sokat várni: 1991 őszén rövid úton kiebrudalta csapatából az öregecske Morenót, hogy egy általa zseniálisnak tartott fiatalembert ültessen a helyére: igen valószínűleg már senkinek sem titok, hogy Michael Schumacherről van szó. Schumi belgiumi bemutatkozása (az a bizonyos700 méter) olyannyira meggyőzte a mi Flavionkat, hogy nem restellte azonmód kicserélni Morenót Schumira. Apró szépséghiba, hogy a brazil veteránnak már csak utólag szóltak, ami nem kis jogi bonyodalmakhoz vezetett a későbbiekben. Briatore azonban, egy bizonyos Bernard E. hathatós támogatásával, mi több, barátságával a háta mögött, az ilyen apró-cseprő ügyeket már könnyedén megoldotta.

Miután ilyetén módon megszerezte a Cirkusz (akkor még szinte csak szerinte) legtehetségesebb versenyzőjét, hozzáláthatott a nyerő istálló kialakításához. Ennek egyik első lépéseként megfúrta a csapat vezetésében szintén részt vállaló Tom Walkinshaw-t, és tejes mértékben Schumira kezdett építkezni. A német csapattársai évról-évre cserélődtek, mert elmondásuk szerint, Briatorénak csak a fiatal német számított, mintha a csapatnak csak egy versenyzője lett volna. Az autókat a zseniális Rory Byrne tervezte, a versenytaktikát Ross Brawn dolgozta ki, míg a motort -hála Flavvio zseniális húzásának- a Ford szállította, ráadásul teljesen ingyen és bérmentve. Ilyen előzmények után persze már aligha volt meglepő, hogy a csapat '92-ben és '93-ban is dobogók garmadáját gyűjtötte be, sőt Schumi révén mindkét évben nyerni is tudott. Briatre azonban többre vágyott: fel akart ülni végre a világ tetejére!

1994-ben jókora botrányok között sikerült is neki elérnie a hőn áhított célt, ám nem lehetett nem észrevenni, hogy a Schumival kialakult már-már apa-fiú viszony kezd a múlté lenni. Az újdonsült világbajnok Schumacher ugyanis nehezményezte a csapat által következetesen használt fél-és illegális módszereket ezért végül közös megegyezéssel az eredetileg 1996-os lejáratú szerződését 1995-ösre módosították. Az az egy hátralevő esztendő pedig az álmok netovábbjává vált: Schumi szinte sétagaloppban ismételte meg világbajnoki címét, míg a csapat, történetében először Johnny Herbertnek is köszönhetően, konstruktőri bajnokságot nyert.

Természetesen mindezt ezúttal is megelőzte Briatore egy zseniális húzása: megvette a haldokló Ligier istállót, és a Renault franciákkal kötött motorszállítói szerződését átruházta a Benettonra. A legjobb műszaki gárda és a legjobb versenyző mellé tehát 1995-re a legerősebb aggregát is a pulóvergyárosok sikerein dolgozott. A nagy sikerek után azonban bekövetkezett a már szentesített szakítás: Schumi, magával hurcolva a fél csapatot, a Ferrarinál kötött ki 1996-ra. Briatore persze nem viselte jól vereséget, egy ízben például még azt is kijelentette, hogy "Alesi és Berger sokkal jobb pilóták, mint Schumi". Amiből persze még saját maga sem hitt el egy szót sem.

Ami ezután következett, az pedig már távol volt a sikerességtől: Briatore rossz kapitányként, de gyors felfogású üzletemberként az elsők között hagyta el a Benetton süllyedő hajóját 1997-ben. Az utána következő Dave Richards és főleg Rocco Benetton alatt az enstone-i gárda bajnokból sereghajtóvá züllött. A mi Flavionk azonban természetesen nem maradt munka nélkül: a Naomi Campbell nélkül töltött felesleges óráiban a Renault régebbi erőforrásain alapuló Supertec, Mecachrome és Playlife motorok eladásán fáradozott. Az persze talán a legkevésbé rajta múlott, hogy a Williamsnek, a BAR-nak és a Benettonnak eladott erőforrások  legcsekélyebb örömöt sem okoztak az őket használó pilótáknak.

2001-re aztán visszatért, mint a Renault-vá vedlő Benetton csapat vezetője. Egy átmeneti év után 2002-ben már rendszeres pontszerzővé vált a korábban a mezőny végén kullogó csapat, és két versenyzője, az egyaránt Briatore pártfogását élvező Button és Trulli. Közben persze nem feledkezett meg az utánpótlásról sem: felfedezte a saját bevallása szerinti új Schumachert: egy bizonyos Fernando Alonsot... 2003-ra aztán már bele is ültette az egyik Renault-ba, miután nagy nehézségek árán, és jelentős fizetésmegvonással sikerült kitúrnia a csapatból Jenson Buttont. Ahogyan akkor mondta: "Az idő majd eldönti igazam van-e."

Termésetesen ezúttal is igaza lett: a spanyol matador 2005-ben és 2006-ban is megnyerte a bajnokságot, s végre megtörte a hosszúra nyúló Ferrari-sikerkorszakot. Aligha volt ekkor népszerűbb ember a paddockban Briatorénél, főleg a 2005-ös demoralizáló erejű győzelem után. 2006 aztán újra a botrányokról (is) szólt már, elvégre régi kedvencével Schumacherrel kellett küzdenie a bajnokságért. "Nem hívom vissza a csapatunkba, mert az olyan lenne, mint ha fiatalon elváltam volna egy nőtől, és évekkel később találkozva vele rájönnék, hogy minden varázsát elvesztette az ágyban." -mondta 2006 nyarán. Végül éles küzdelemben, a szerencsével sem hadilábon állva legyőzte egykori védencét, aki a szezon végén el is köszönt a versenyzéstől. Ekkor már őszintébb volt Briatore is, és a sajtóban is elimerte Schumi nagyságát, ám amint mondta: "ha felnőtt hozzá valaki, hajlamos volt zavarba jönni. Ő is csak ember."

Ekkor azonban csalódnia kellett, második kedvence is elhagyta őt, és ugyanúgy kétszeres bajnokként, mint annak idején Schumi. Alonso a McLarenhez szerződött, magára hagyva csapatfőnökét. Briatore azonban nem jött zavarba, leigazolta Kovalainent, akiben a jövő bajnokát vélte meglátni. Csalódnia kellett, az elmúlt két év világbajnok autója a középmezőnyben találta magát, és esélye sem volt a győzelemre. A következő szezonra visszatért a McLarennel összekülönböző Alonso, ám a szezon második felét leszámítva nem tudott ringbe szállni a győzelemért. Újdonsült csapattársa, az ifjabbik Piquet pedig a támadások álandó céltáblája volt -olykor még Briatore által is.

Flavio egyre inkább kezdett elszigetelődni, a sikertelenség cinikussá tette, és azok az öntelt nyilatkozatok, amik a győzelemben humorosan hatottak, a vereségek sorozata közben inkább elrettentően hatottak. Régi barátja Ecclestone is elfordult tőle, legalábbis nem támogatta már annyira, mint korábban. Ráadásul az őt mindig is utáló Max Mosley reformötleteinek ellenzése miatt csak az alkalmat várta Briatore megalázására. Az alkalom pedig idén októberben el is jött: Nelson Piquet, miután Briatore kirúgta a Renault-ból, kitálalt és elmesélte a sajtónak, hogy 2008-ban, a Szingapúri Nagydíjon Briatore kifejezett kérésére ment neki a falnak, hogy bejöhessen a biztonsági autó, és csapattársa, Alonso megnyerhesse a versenyt. A kocka ezzel el lett vetve, Briatorét a vádak beigazolódása után örökre eltiltották, míg a Renault-t 2 évre felfüggesztve kizárták a világbajnokságról.

Egy sikerekben gazdag, karizmatikus és emlékezetes pályafutás ért tehát dicstelen véget a FIA döntésével. Mégis azt mondom, ennél jellemzőbben nem tehetett volna pontot a végére még maga Briatore sem. Leleményesen, okosan, furfangosan ám mégis sportszerűtlenül és szabálytalanul nyert egy versenyt, majd emelt fővel eltiltatta(!) magát. Most pedig valahol a trópusokon kortyolgatja a koktélját, és csodaszép fiatal feleségének mesél a régi szép időkről, meg a hűtlen pilótákról. Mert azt a bizonyos sármot és karizmát senki nem veheti el tőle. Ciao, Flavio!

A Király visszatér 1.2

2009.12.28. 16:26 | _KingJack_ | 20 komment

Címkék: mercedes ferrari schumacher rosberg mclaren alonso massa forma1 vettel brawn

Kicsit megkésve bár, de törve nem, igyekszem újra felvenni a fonalat kedvenc Száguldó Cirkuszunk történései kapcsán. Ekkora kihagyás után, amit én produkáltam, talán már a mea culpa sem elegendő, de azért megpróbálom: éretsségihez közelítvén azért öszze tudnak torlódni az események. A december 23-i eseményeknél azonban keresve sem találhattam volna jobb alkalmat a visszatérésre. Mondjuk, a fenti jelző azért még nem rám vonatkozik...  Sokkal inkább Michael Schumacherre, aki, akárhogyan is csűrjük-csavarjuk a dolgot, bizony hőn szeretett Cirkuszunk legendás alakja. És az, hogy egy éven belül immáron másodszor jelenti be visszatérését, mindenképp megér egy misét...

Misét ugyan nemigen tudok itt prezentálni, de egy poszt természetesen kijár az öreg bajnoknak, annál is inkább mivel a júliusi visszetérési kísérlettel ellentétben ezúttal nem kedvenc ágaskodó lovas masinájába próbálja betuszkolni magát, hanem a stuttgarti Mercedes gyár leendő büszkeségébe. Aztán, hogy a tifosik ezt majd miképpen emésztik meg... Egyelőre olybá tűnik, hogy sehogyan, elvégre az összes mértékadó olasz lapban ráhúzzák a vizes lepedőt egykori kedvencükre. Önelégült, arrogáns, ráadásul német - szajkózták az itáliai újságok valamikor 1995 kora őszén, amikor kiderült, hogy a bolondulásig rajongott Alesi, Berger duó helyett egy bizonyos Schumacher feszít majd kedvenc versenygépükben. Eztán persze történt egy s más, például 5 egyéni viláégbajnoki cím, ami érzékelhetően jobb belátásra bírta a temperamantumos talján sajtót, ám úgy tűnik a dicsőségek elmúltával egyesek ismételten hajlamosak árulást kiáltani.

A nagy kérdés persze mostmár nem is a Scuderia és a hozzá tartozó fanatikus rajongótábor, a tifoso reakciója, sokkal inkább az, hogy Schumi miképpen tud élni a soha vissza nem térő alkalommal. Prófétának lenni a saját hazájában - ez az, ami a Mercedeses szerződéssel a kockán forog. Német pilóta, német autóval a világbajnokságért! Ezzel a nem titkolt szándékal kebelezett be egy jól működő, precízen felépített istállót a stuttgarti autóóriás, cserben hagyva az évtizedeken keresztül erőltetett McLarenes projektet. Mégsem mondhatni, hogy vabankra játszottak volna: magukhoz édesgették a közhiedelem szerinti legjobb csapatfőnököt (nem, nem Briatorét), a legutóbbi világbajnok konstruktőrgárdát szélcsatornástól, mindenestől. És ehhez jött még aztán Schumacher, mint nemzeti hős. Nem rossz, határozottan nem rossz.

Persze távol álljon tőlem, hogy a kialakulóban lévő Mercedes GP-t Schumacher-csapatnak tituláljam, hiszen ott ül majd mellette a Rosberg-gyerek, ez a csodálatosan tehetséges fiú, aki azonban már idestova 4 szezont húzott le érdemleges eredmény (értsd: győzelem) nélkül a Cirkuszban. Ez pedig már éppen kezdett kínos lenni, még akkor is, ha hozzáveszzük azt a nem elhanyagolható tényt, hogy Frank Williams igencsak rozoga masináiban próbálkozott eleddig. Kapóra jött tehát a Mercedes ajánlata, bár valószínűleg (sőt szinte biztosan) a Brawn is megkörnéykezte már a szőke szívrablót. nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom: a jövő német világbajnokát akarják kinevelni Stuttgartban, a múlt német világbajnokát segítségül hívva.

Azt persze Brawn és a stuttgartiak sem titkolják, hogy nem Schumacherre kívánják építeni az istálló következő évtizedét, ami nem is csoda, tekintve Schumi korát. Bár sokak szerint ez a bizonyos 41 év a mai autósportban már nem sokat számít. Persze mi mást is mondhatna a másik két nagy visszatérő, Lauda és Mansell? Az egészben persze talán az a legfurcsább, hogy ennek megfelelően a Mercedesnél már Schumi utódát is megtalálták. Nem túl nagy meglepetés, hogy ő is német, és hogy az ő homlokán már vitathatatlanul ott van az a bizonyos csillag, amit Rosbergén még csak keresünk. Igen, Vettelről van szó, arról a Vettelről, aki 2009-ben majdnem világbajnok lett, 22 évesen, ám jelenleg még szerződés köti őt a Vörös Bikához. Na, de majd utána...

Amint így böngészgettem a jövő évi pilótapárosokat, rájöttem a lényeger: 2010 a nemezetek csatája lesz! Épülget az imént boncolgatott Német Dream Team (vagy inkább Wundermannschaft?), a McLarennél megvalósulhat Ron Dennis évtizedes álma, és két brit világbajnok vezetheti az autókat (Dream Team 2.), a Ferrarinál pedig egy igazi latin brigád állt össze a tifosik legnagyobb örömére, Massa-Alonso felállásban. Apró szépséghiba, hogy míg a németeket két ízig-vérig angol vezeti (Fry és Ross Brawn), addig a britek sikerének zálogául a német Mercedes aggregát szívóssága szolgálhat.

És akkor még nem beszéltünk a Webber-Vettel kettőssel rohamozó Red Bullról, a gyökereihez visszatérő Sauberről, vagy az átalakulófélben lévő, de Kubicát már megszerző Renault-ról. Egy szó, mint száz, pokolian izgalmas szezonra van kilátás, amihez Schumacher varázsa csak hozzátesz és semmiféleképpen nem vesz el belőle! Hogy is ne tenne jót a sportágnak az, hogy együtt versenyezhet, sőt kerék-kerék elleni csatában dönthetik el a VB címet egymás között az új fiúk, Hamilton, Vettel, Rosberg és a nagy öreg, a már Piquet és Patresét is visszavonultató Schumi?! Én mégsem ezt a pillanatot várom leginkább. Bár lehet, hogy ami engem foglalkoztat, az rajtam kívül csak keveseket és őket sem túlságosan, én mégis előhozakodom vele: vajon hogyan nézz majd ki, amikor Schumi és az őt sokszor kiátkozó Norbert Haug egymás nyakába borulnak?

Lehet, hogy későn ébred a Vörös Bika?

2009.10.06. 06:55 | _KingJack_ | 3 komment

Rögtön egy mea culpával kezdenék, hiszen idestova egy hónap telt el bármiféle érdemleges poszt nélkül a blogon, és emellett már csak azért sem lehet szó nélkül elmenni, mert eközben kedvenc sofőrjeink Szingapúrban még randevút is adtak egymásnak. Összetorlódó elfoglaltságaim, no meg bűnös feledékenységem az oka mindennek, elnézést érte. Most azonban nem is szaporítom tovább a szót, hisz van miről írni bőven, már csak az előzőekben említettek okán is.

Az élre természetesen Fernando Alonso Ferraris szerződése kívánkozik, habár nem igazán volt olyan bukméker a Cirkusz környékén aki az erre fogadóknak akár 3 hónappal ezelőtt oddsot adott volna. Összeállt tehát az álompáros, az általános vélekedés szerinti legjobb versenygép (szigorúan csak tifosiknak) és a legerősebb motor (a Mercedes fanatikusok most ne figyeljenek) mellé most az általánosan elfogadott legjobb pilótát is szerződtették a maranellóiak. Massa arcára azért kíváncsi lettem volna, elvégre akinek a nyakára 4 becsületesen végigbrusztolt év után újra világbajnokot hoznak, az joggal lehet kissé morcos. Maga Fernando király persze nem győzött hálálkodni, hogy egy évvel szerződése lejárta előtt távozhatott a belőle előbb világbajnokot, majd embert faragó istállótól, s átülhetett végre a Száguldó Cirkusz Real Madridjába.

 

Ennél már jóval összetettebb a rövid úton kiebrudalt világbajnok, Kimi Raikkönen esete. Mint saját maga mondta, 50-50 százaléknyi esélyt ad arra, hogy marad az F1-ben vagy inkább átnyergel a ralliversenyzésre. Ha Scudériás mérlegéhez hozzátesszük, hogy világbajnoki címét bizony förtelmes nagy mákkal zsebelte be (bár vannak akik erre tudnak egy hatásos kis összeseküvés elméletet - például én), akkor bizony már nem tűnik túlságosan hízelgőnek az a 3 esztendő amit vörös szerelésben körözgetett el a világ versenypályáin. Bár első futamán rögtön a dobogó tetejére ugratta az ágaskodó lovacskát, még világbajnoki évében is tömkelegével érték -a többnyire jogosnak tetsző- kritikák motiválatlanságáról. Ezekben persze nem volt túl sok igazság, mindösszesen a média már-már hisztérikus ragaszkodása sütött ki belőlük egy kiváló formában versenyző Raikkönen után. A repülő finn eközben több mint egy évig képtelen volt futamot nyerni, (eközben Massa két kanyar híján világbajnok lett) és szépen lassan kifelé fordult szekere rúdja Maranellóból. Miután Alonso szerződtetése lassacskán fél éve nyílt titokként kezelhető, már tavasszal nyilvánvaló volt, hogy Massának és Kiminek versenyeznie kell a fennmaradó ülésért. Ezt a harcot döntötte el voltaképp a kis brazil sajnálatos sérülése, hisz a Ferrari semmiképp nem merte volna sérülten elbocsátani a tifosik kedvencét. Kimi ráadásul a Hungaroringig nem is teljesített valami fényesen... Spában aztán már nyernie is sikerült, valósággal megtáltosodott Massa hiányában. Most azonban mennie kell!

A lehetséges célállomások között a McLaren áll az első helyen, amely egyrészt eléggé nyilvánvaló, márcsak Kovalainen csapnivaló teljesítménye miatt is, másrészt viszont eléggé valószínűtlennek tűnik Kimi Hamilton mögé való besorolása. Azt pedig, hogy egyenlő feltételekkel rendelkező csapattársat kapjon a címvédő, állítólag édesapja, Anthony Hamilton nem engedi, vagy legalábbis nem nagyon díjazná, így tehát voltaképp ő mozgatja a szálakat a wokingiaknál. Kovalainen utolsó mentsvára tehát a Hamilton-papa, Raikkonen viszont bízhat Martin Whitmarshoz fűződő legendásan jó viszonyában. Az erőviszonyokat figyelembe véve én összességében meglepődnék, ha jövőre nem ezüstben látnánk újra a Jégembert.

Ez ellen leginkább a Toyota tehet, akik szingapúri bravúr-szereplésük után legalább életjelet adtak jövőbeni céljaikról. John Howett Suzukában Kubica és Kimi nevét is megszellőztette, ám a várva-várt bejelentés elmaradt. Furcsamód a kölniek mindkét jelenlegi pilótájának, Glocknak és Trullinak is bizonytalan a széke, előbbi hiába a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabban versenyző tagja. Suzukában aztán annyira kiegyensúlyozott volt, hogy alig ült autóba: pénteken láz miatt nem vezetett, szombaton pedig horrorisztikus balesetet szenvedett. Így aztán vasárnap már csak gipszben jelenhetett meg a pulpituson...

Trulli eközben az időmérő után a második helyen találta magát, bár talán maga a Toyota sem tudta hogyan. Az utóbbi időben sereghajtóvá züllött japán márkának már nagyon kellett ez az eredmény, főleg hazai pályán, hiszen a jövőjéről még semmi biztosat nem lehet tudni. Év elején még biztosítottnak tűnt a Toyota maradása a Cirkuszban, ám ahogyan csúsztak lejjebb, úgy vált kétségessé a projekt sorsa. Trulli például már hónapok óta másokkal tárgyal, hisz rég tájékoztatták arról, hogy nem tartanak rá igényt Kölnben.

De, hogy a VB címért harcolókról is essék szó, ne menjünk el szó nélkül Vettel kivételes teljesítménye előtt sem. A fiatal német használt motorral is úgy verte el a teljes mezőnyt, hogy öröm volt nézni, persze csak akkor ha az illető épp nem a Brawn-Mercedesek sikeréért szorít. Az ifjú német titánnak közelébe sem tudtak férkőzni az ellenfelek, s ez már csak azért is kellemetlen, mert két futammal a vége előtt bizony még tud meleg lenni a dolog 16 pontos előnyből is. Barrichello és Button belefulladt a középmezőnybe, bár azért ezt jócskán köszönhetik az időmérőn elkövetett bakijuknak is. Sárga zászlónál nem lassítani, s ezért büntetést kapni bizony óvodás baki, főleg olyan tapasztalt harcosok esetében, mint Button és Barrichello. Nekik ráadásul nem is kellett kockáztatniuk, elvégre az adogatás joga náluk van, ezért nem is értem mért próbáltak meg 19-re lapot húzni. Mert, hogy Alonso megjátszotta a vabankot, az valahol érthetőbb...

Visszatérve azonban Vettelre, mindenképpen meg kell említenünk, hogy életében először járt a suzukai versenypályán. Pénteken ráadásul a szakadő esőnek hála nem igazán lehetett barátkozni az aszfaltcsíkkal, így csakis a Red Bull hiper computereinek tulajdoníthatjuk a dicsőséget -Vettel mellett persze. A többi újonc (értsd először látogat Suzukába) közül Lewis saját maga szerint is csalódást keltő harmadik helyet szerzett, Alguersuari kétszer is betyárosan szétszabdalta versenygépét, mígy csapattársa Buemi élete legjobb edzéseredményét produkálta. Éljenek a fiatalok!

Lewis viszonylagos gyengélkedése persze nagyban köszönhető a KERS működésképtelenségének. Hiába kérte a csapatot, hogy javítsák a hibát, azok végül biztonsági okokból úgy döntöttek, nem kockáztatnak. Trulli némi meglepetésre a boxban verte meg a regnáló világbajnokot, bár ehhez kétségkívül hozzájárult, hogy a McLaren tankolócsöve a kelleténél szűkmarkúbb volt Hamiltonnal. A végére bejövő Safety Car pedig csak összerázni tudta a mezőnyt, előzni KERS hiányában még Lewis sem volt képes.

A Ferrarik ezúttal nem villogtak, Kimi egy csendes verseny után lett 4. míg Fisichella ismételten nem tudott a pontzónába keveredni. Az időmérőn ráadásul még a 16-ba sem került be, így egyre inkább kínossá kezd válni maranellói szerepvállalása. Habár ismételten elmondta, egyre jobban érzi au autót, mindez a pályán vajmi kevéssé látszik. Én mindenesetre szurkolok neki, elvégre Abu-Dzabi-ban minden valószínűség szerint élete utolsó viadalán fog majd szerepelni. Egy Ferrariban.

Webber Magyarország után a bajnoki cím várományosaként vonult pihenőre, ám azóta képtelen pontokat gyűjteni. Ezúttal ráadásul még az ág is húzta, mivel az időmérőn elindulni sem tudott (szombat délelőtt törte ripityára a Vörös Bikát), míg a vasárnapi verseny elején olybá tűnt, hogy minden kör végén meg fogja látogatni a szerelőket a boxban. Meglazult fejpárnázata szorult javítására, olyannyira, hogy végül csak szigetelőszalaggal sikerült rögzíteni. Mindenesetre a továbbiakban zavartalanul körözgethetett a pályán tesztelés céljából, ugyanis minden arrafelé bóklászóval szemben legalább 1 körös hátrányba került. És mindezt a mezőny legerősebb autójával.

A világbajnoki versenyfutás tehát újra nyílt, még akkor is ha Jenson Buttonnak mindössze 6 pontot kell szereznie az üdvösséghez. Mostanában ugyanis feltűnően elakadt a szekér, ráadásul ki ne emlékezne a 2007-es hajrára? Akkor Kimi 17 pontos hátrányból állt fel az utolsó két futamon, s koronáztatott királlyá az idényzárón. Vettel most valami hasonlóra készül, valljuk meg nem sok eséllyel. A történelem ugyanis ritkán ismétli önmagát, sőt szinte sohasem. Egy valami azonban dicséretes: Vettel hozzáállásán nem fog múlni.

Olasz Nagydíj 2009 - Öreg menő nem vén menő

2009.09.14. 17:51 | _KingJack_ | 14 komment

Egy hosszabb kihagyás után újból életre kel a blog, legfőképpen azon egyszerű oknál fogva, hogy az elmúlt hétvégén ismét összemérték erőiket a világ leggyorsabb pilótái. Méghozzá nem is akárhol, nem is akárhogyan és mindennek a tetejébe még nem is akármilyen előzmények után. A folytatásban most ezeket az előzményeket is előveszem, természetesen a verseny nem kevésbé izgalmas és érdekes történéseivel egyetemben.

Az spái versenyhétvégét követő két hét vitathatatlanul legfontosabb eseményei ezúttal is az Ágaskodó Lovacska háza táján történtek. Megunván ugyanis Luca Badoer leglelkesebb amatőröket idéző megmozdulásait, Luca di Montezemolo tettre szánta el magát, és versenyzőt keresett üresen maradt autójába. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy bárkit is meglepett a hír, miszerint egy örökkévalóságnyi várakozás után végre kedvenc taljánunk, Fisico ülhet be a Vörös masinába. Korábban egész külön postban emlékeztünk meg rendkívül peches karrierjéről, amely viszont most úgy tűnik -ha csak 5 versenyre is - de végtére is helyes irányba fordult. Az elérendő célokal kapcsolatban természetesen óvatosan fogalmaztak a felek (állítólag dobogót azért nem ártana fogni), ám nem kell túl fifikásnak lennünk ahhoz, hogy rájöjjünk: semmiképp sem tűrhető el mégegyszer a Scuderia autója az utolsó sorban.

Miközben a Ferrarinál örömtüzek gyúltak Badoer lefokozása után, a Renault-nál egy hasonló lépés megbosszulta magát.... A rövid úton kiebrudalt ifjabbik Piquet ugyanis bevágta adurcásabbik énjét, és a sajtó képviselőinek kitüntetett jelenlétében panaszkodta el, hogy ő vele bizony falhoz csapatták a gépet a tavalyi szingapúri nagydíjon. Ami ugye nem mellesleg Fernando Alonso győzelmével végződött... Természetesen a dologból ügy lett, méghozzá nem is apró, a jó öreg Flavio tehát ismételten (nem először, ám könnyen lehet, hogy utoljára) elzarándokolhat a csapatfőnökök Mekkájába, a Motorsport Világtanácsának ülésére. Előtte persze még odamondta, hogy Piquet csak fogja be a száját, és legyen inkább hálás, amiért apuci kifejezett kérésére levakart róla egy 50-es éveiben járó úriembert, akivel gyanúsan közeli viszonyba keveredett londoni tartózkodásai során... Igen kedves Flavio, pont az ilyenekért utálnak téged nagyon sokan.

Aztán abba meg már bele sem merek gondolni, mi lesz, ha a Világtanács úgy dönt, hogy inkább maradjon csak meg a káposzta, de azért lakjon jól a kecske is. Mert az kétségtelen, hogy ezekben a gazdasági válságosított, BMW-étlenített években nem igazán tenne jót a sportnak, ha hirtelen a Renault is kihátrálna az utóbbi években nem túl sikeres projektje mögül. Így aztán adja magát a megoldás: egy Briatore nélküli Renault talán már a FIA-nak is megfelelő elégtétel lenne a sportágot ért sérelmekért. Na meg persze Mosley is nyugodtan mehetne nyugdíjba: utolsó "uralkodási" évében egyszerre érheti el két évtizedes célját, jelesül Ron Dennis és Flavio Briatore likvidálását.

Eközben Alonso gyanúsan csendben maradt, egyrészt talán az eddig zseniálisnak kikáltott győzelme körüli csámcsogás, másrészt a Ferrari háza táján alakuló "szuperkispad" okán. Az előbbihez egyébként hozzá kell tenni, hogy a győzelem zsenialitásából igazából egyetlen dolog hibádzik: a titoktartás. Ha ugyanis sikerül eltitkolniuk a minimum féllegális manővert... Mindezeken túl ráadásul az eleddig betonbiztosnak hitt Ferrais-szerződése is űrutazási messzeségekbe került hirtelenjében. A személyes főszponzor ugyan aláírt a maranellóiakhoz, ám Alonso leigazolása a Montezemolo által hangoztatott Kimi-Massa-Fisico-Schumi tandemhez 2010-re már igen valószínűtlennek tűnik. Fernando tehát kénytelen-kelletlen úgy tűnik marad a Renault-nál - más választása ugyanis nem nagyon van.... Persze csak addig, amíg 2011-re szabaddá nem válik az ülése, és ugyanolyan elánnal nem foglalja el álmai autóját, mint a néhai Ayrton a '94-es Williams-et.

A VB-címért csatázókról ismételten nem sok szó esett a lélegzetvételyni szünet során, egyrészt mert a Red Bullok a felimserhetetlenségig beleszürkültek a mezőnybe, másrészt mert Button Spában 0 ponttal gazdagította addigi megtakarításait. E mellé jött Barrichello 2 pontos teljesítménye, és a megállapítás, hogy a szezon teljes mértékben a feje tetejére állt. Nem számíthattak sok jóra az éllovasok Monzában sem, egyrészt a lelkes tifosik Kimi belgiumi győzelme és a versenyképes olasz Ferrari-menő láttán növekvő hangorkánja, másrészt az igencsak megerősödött Mercedes-szíves Force India autók teljesítménye miatt. Természetesen mellettük esélyesnek számított KERS-ét már-már tökélyre fejlesztő McLaren, és az előbb említett szerkezetet Bahrein után újra autójába építő Renault is.

A Red Bullok is váltig fogadkoztak, lévén még némi halvány matematikai esélyük a koronára, ám az előző futamokon nyújtott nyögvenyelős teljesítményüket elnézve nem sok jóra számíthattak az olasz autósport fellegvárában. A péntek tehát igencsak felfokozott hangulatban kezdődött, nem utolsósorban Piquet magánéletének kiteregetése miatt is, ám talán még ennél is nagyobb port kavart a Monzában kulcsfontosságú szerepet betöltő kerékvetők magasságának megemelése. A Toyota német üdvöskéje, Glock például kishíján falnak csapta a gépét, így aztán nem is habozott felemelni szavát a kerékvetők ellen. De a világbajnokok mind kiálltak az újítás mellett, így a kis német kénytelen volt alkalmazkodni.

Valami hasonló átalakításra persze már volt példa Monzában, például amikor 1996-ban két új lassítót is beiktattak a pálya térképére, amit aztán a legnagyobb menők Hakkinentől Hillig annak rendje és módja szerint el is találtak. A győztes meg Michael Schumacher lett, egy akkor még igencsak harmatosnak számító Ferrarival. Így, a verseny végéről visszatekintve, nem jön rosszul a Ferrarinak a pályamódosítás...

Ezúttal például Kimi köszönhetett a magasított kerékvetőknek egy dobogót, bár Hamilton váltig állítja, hogy ennek semmi köze nem volt a balesetéhez. Abban azonban egyetértek vele, hogy óriási bakit csinált, címvédőhöz nem méltó bakit. Ez persze még nem változtat a tényen, hogy pokoli tehetséges a srác, ám csak növeli bennem az érzéseket, miszerint fejben valahogy még mindig nincsen rendben.

Ami persze nem gond, lévén Kimi hiába versenyez már 9. éve (!) a Cirkuszban, valahogy még mindig hajlamos ilyen hibákat elkövetni. Ezúttal persze megint a jobbik énjét vette elő (mióta Massa hiányzik mellőle folyamatosan ezt teszi), és idénybeli legjobb időmérőjét produkálta. Hozzá hasonlóan megcsinálta ezt a truvájt a sokak által lesajnált Sutil is, aki egyenesen az első sorba kormányozta megtáltosodó Force Indiáját. Akár első is lehetett volna, ha nincs az a hiba az utolsó körén, így azonban csak egy Ezüst Nyíl hátulját nézegethette a felvezető körön, mivel az ismét jobbik énjét elővevő Lewis vagy két tizeddel eltángálta a kvalifikáción.

Furcsamód azonban a 3. sorba bérletet váltó Brawn-okat sem kellett temetnünk szombaton, sőt, miután megjelentek a súlyadatok, már elsőszámú esélyesként tekinthettünk rájuk. Az élen lévő versenyzők kétcserés taktikájával szemben ugyanis Ross Brawn ismét nagyot húzott: bízván két versenyzője legendásan "gumikímélő" vezetésében és a monzai pálya "gumibarátságában" bátran küldte ki pilótáit egykiállásos taktikával.

Ennek sikere pedig fényesen beigazolódott, hiszen már az első cserék után nyilvánvalóvá vált: Hamilton Sutil és  főleg Kimi nem tudnak olyan gyorsak lenni, hogy kiépítsék maguknak az egy cserényi előnyt. Az ígéretes helyzetből induló Kovalainen pedig ismét hozta szokásos formáját: ügyetlen volt, cserébe pedig lassú. Ez pedig egy hetedik helynél nem jelenthet többet...

Barrichello, miután egészen tűrhető rajtot vett nyomában Buttonnal, elkezdte lefektetni az aszfaltra Ross Brawn zseniális taktikáját. Kiegyensúlyozott köröket futott nehéz autóval, miközben a riválisok hol belefulladtak a forgalomba, hol pedig csurig töltött autóval kóvályogtak a pályán. A kitartás és a precizitás diadala volt ez részéről, ráadásul ezúttal egymás mellől indulva, fej-fej melletti csatában verte meg csapattársát! És mi adjon önbizalmat Rubinhonak a továbbiakra ha nem ez? Mert bizony kimondva-kimondatlanul el kell ismernünk: az öregnek vannak bizonyos nem elhanyagolható esélyei az immáron kétesélyessé fajuló világbajnoki versenyfutásban.

A versenyfutásról jut eszembe újból Hamilton esete, aki egy teljesen reménytelen helyzetben hajszolta túl magát és vétett tőle merőben szokatlan hibát. Button ugyanis nem az a fajta pilóta aki egy körrel a vége előtt bármilyen helyzetben is hagyná előzni a mögötte hajtót. Pláne nem úgy, hogy csapattársa, és legfőbb VB-riválisa szinte karba tett kézzel hajt a győzelem felé. Persze jogos az állítás miszerint bátraké a szerencse, ám az is köztudomású, hogy a bátrat, a vakmerőt és a teljesen hülyét csak egy igen szűk határ választja el egymástól. Nem állítom, hogy Hamilton a legutolsó kategóriát képviselné, de monzai kiesése azért jóval túlmutatott a bátorság fogalmán.

Néhány mondatban emlékezzünk azért meg a többiekről is: az élete legnagyobb teljesítményét nyújtó Sutilról, aki nagy igyekezetében még egy szerelőt is elcsapott, ám így sem tudott a boxban lefulladó Kimi elé kerülni a pályán. Aztán ne felejtkezzünk el a majdnem pontszerzőként végző Fisicoról, a Force Indiában parádésan bemutatkozó, ám ígéretes pozíciójából elfüstülő Liuzziról, az ezúttal is nagyot betliző Kovalainenről, a váratlanul semmit sem mutató Vettelról, az ismételten nullázó Webberről, a sehol nem jegyzett Toyotákról, és persze a győztes Rubinhóról. Aki azért megjegyezte: "Amíg van esély, biztosan nem adom fel. És most nagyon úgy tűnik, hogy van....

 

Belga Nagydíj, Spa - Kimi a pályán, Fisico a szívekben győzött

2009.08.31. 09:32 | _KingJack_ | 11 komment

Címkék: ferrari india forma 1 webber mclaren button hamilton alonso fisichella vettel force kimi brawn spa francorchamps badoer

Nem kell sokat magyaráznom azt, miért is a Spa-Francorchamps-i pálya a jelenlegi Cirkusz legkülönlegesebb helyszíne. Legendás helyszín, állandó eső-veszély, izgalmas futamok, trükkös, de nagyon gyors pálya, világklasszis győztesek - kell ennél több? Nekem speciel nem, így aztán mindig óriási várakozással ülök le megnézni az ardenneki futamot, s bár szomorúan tapasztaltam anno, hogy a célegyenest átalakítva a régi pálya egyik legegyedibb jellegzetességét tüntették el, a kedvemet még ez sem tudta elvenni soha egy spái verseny megnézésétől.  Valahogy így vannak ezzel a versenyzők is, szinte mindegyiküknek kimondva kimondatlanul a spái versenyhelyszín a kedvence a naptárban. Példának okáért nem is kell messzebre mennünk, mint az elsőszámú világbajnok-aspiráns Buttonig, aki élete első itteni F1-es futamán egyből a 4. helyre parkolta le nem túl acélos BMW-Williamsét. Az angol persze azóta is imádott Spában vezetni, bár a győzelem -nagyon is prózai okok miatt - egyszer sem jött össze neki itt.

Sokak már a hétvége előtt megmondták, hogy ezúttal sem fog, és nem csak azért, mert már 4 versenye képtelen a pódiumra vezényelni Brawn-Mercedesét. A hűvös időjárás ugyanis eleddig nem igazán feküdt a matricátlan gépeknek idén, márpedig Spában 30-40 fokot várni olyan, mintha jégkrémárusra számítanánk valahol a Déli sark közelében. Aggodalomra persze nem csak ez adhatott okot a Button szurkolók háza táján, hanem az a cseppet sem elhanyagolható tény is, miszerint Valenciában Rubinho úgy verte el angol csapattársát, ahogy nem szégyellte.  Így persze egycsapásra a szimpatikus brazil lett az elsőszámú üldöző a média szemében -amit én azért egy jó adag fenntartással kezeltem, lévén röpke 2 hónap alatt ő már a harmadik versenyző volt aki ebben a minőségben feltűnt.

Az előző kettő, Vettel és Webber Valenciában ugyanis a béka hátsó fertálya alatt kóboroltak, sőt Vettel például semerre sem kóborolt, hiszen egy hétvége alatt 2 Renault-aggregát ment gallyra alatta! A sokszor átkozott és teljesen hülye motorszabály így aztán 2005 után idén is beleszólhat a VB-elsőségért folytatott csatába: Vettelnek ugyanis immáron csak 2 szabályosan felhasználható erőforrása maradt a hátralévő 5 nagydíjra. Köztük egy spái és egy monzai kirándulással.... Eközben csapattársa, Webber a nürburgringi és magyarországi remeklése után, belefulladt a középmezőnybe, és még a rendkívül indiszponáltan vezető Buttontól is lemaradva a 9. helyen evickélt be. Ami azért valljuk be kevés lesz egy világbajnoki címhez...

Persze még így is jóval előrébb áll az összesítésben, mint az előző két verseny egyértelmű sztárja, a mezőny elejébe retúrjegyet váltó Lewis Hamilton. A címvédő világbajnokot Valenciában a csapata rángatta vissza a földre, ugyanis- vélhatően a régi szép idők emlékére - úgy elrontották az egyik kerékcseréjét, hogy csak nyikkant. Győzni persze hivatalosan nem ezért nem tudott, mert hát Rubens "egyébként is elé jött volna vissza", meg persze az egész amiatt vcolt csak, mert a csapat az utolsó pillanatig kivárt, hogy Lewisnak lesz-e még egy körre elegendő benzine vagy sem, és, hogy akkor most őt, vagy Kovalainent kell-é előbb beszólítani. A szerelők Kovalainen-re készültek, jönni meg persze Lewis jött... Az egész valahogy határozottan olyan volt, mint 2007-ben Kínában, amikor Ron Dennis, addig halogatta Lewis boxkiállását, hogy, mint ő mondta, biztosan nyerjen, míg végül a teljesen elhasználódó gumikon Hamilton a sóderágyban ragadt -és így biztosan nem nyert. Nemhogy versenyt, világbajnokságot sem.

Azóta persze bepótolta elmulasztott kötelességét, méghozzá éppen tavaly, nem kis botrányok közepette. Az egészet persze csak azért említem meg, hogy fölhozhassam a tavalyi versenyt, meg az emlékezetes Kimi-Lewis balhét, amikor azért is megbüntették a fiatal angolt, amit egyébként mindenki elvárna egy F1-es pilótától - az előzésért! Akkor persze még nem volt KERS, meg ilyen-olyan nyavalya, mégis lehetett előzni Spában... Most meg már minden önjelölt és elismert szakember azt számolgatja, hogy hol és mennyi ideig kell nyomni azt a bizonyos gombot, hogy megint összejöjjön a truváj, a Kimi-Lewis csata! Mert hiába, hogy ők ketten sehol nincsenek a VB-n, azért a fő attrakció még mindig a két szívrabló összecsapása lenne. És bizony úgy múlik el a világ dicsősége, ahogyan Button sorozatos győzelmei is: amint visszatért az élre a két menő (értsd csapat és versenyző), úgy szorul vissza fokozatosan a szent tehénnek kikiáltott Brawn és Button iránti érdeklődés.

Persze ez érthető, hisz általában a legjobbak iránt nagy az érdeklődés, így amikor Button nyert, akkor ő volt az ügyeletes sztár, most meg az a Kimi, akit 1 hónappal ezelőtt már mindenki kiebrudalt volna a Ferraris szerződéséből. Aztán jött Massa sajnálatos balesete, Kimi mellől pedig eltűnt a túlzottan jó és ezért rendkívül idegesítő csapattárs, ő pedig elkezdett úgy versenyezni, ahogyan már idestova másfél éve nem láttuk. Érthető, nem? Az persze a legkevésbé sem volt érthető, hogy mit keres még mindig Badoer a másik Ferrariban, akit ugyan én a magam részéről nagyon sajnálok, de inkább a saját érdekébén kérném, hogy szedje a sátrofáját. Eddig ugyanis legalább arra a kérdésre, hogy ki a legjobb tesztpilóta a mezőnyben? eszembe jutott a jó öreg Luca neve (Salóéval, Genéével Wurzéval egyetemben), ha viszont így folytatja, még a végén elhiszem, hogy a Ferrarinál a tesztpilóta is Michael Schumacher volt az évek folyamán, és 2005-ben azért szerződtették Marc Genét, mert az öregedő Schumi már nem bírta a teszteket is ugyanolyan intenzitással nyomni, mint addig.

Badoer tehát elsősorban magát, másodsorban viszont a csapatot égette Valenciában, így aztán még meglepőbb, hogy Domenicali kiállt mellette, sőt még meg is dicsérte, merthogy a futam végére sokat fejlődött a teljesítménye! Hozzátenném, volt honnan, sőt ha kicsit rosszindulatú lennék, még azt is megemlíteném, hogy éppen a futam végén, a parc fermé-ben ment neki Romain Grosjean autójának... De nem vagyok rosszindulatú, így csak azt javaslom, hogy inkább menjen vissza Fioránóba, bratyizzon a szerelőkkel a gyárban, és akkor talán 20 év múlva még gondolhatunk úgy rá, mint a nagy Ferarri csapat nagy korszakában dolgozó tesztpilótájára.

Lassancskán azonban már ideje lenne rátérni a Spában történt lényegi eseményekre, mert azért valljuk be, a valenciaival ellentéteben ez a versenyhétvége nem intézhető el tíz mondatban. Mindjárt az elejére kívánkozik ugyanis a BMW feltámadása, amely először is abban nyilvánult meg, hogy mindkét pilótájuk a top 10-be kormányozta masináját az időmérőn, ráadásul Heidfeld mindezt a 3. helyen tette. Eközben az utóbbi két futamon az első erőnek számító Lewis Hamilton a 12. helyen ragadt McLarenjével, így tehát csapattársával és nagy meglepetésre Button-nal együtt nem folytathatta a harmadik időmérő körben. Badoer persze ekkora már rég elhulott, ráadásul szó szerint, hiszen az edzés első harmadának utolsó perceiben a vélhetően szokatlanul nagy tempó miatt eldobta a vasat. A 20. hely természetesen már garantálva volt neki a másnapi rajtrácson. Az igazi szenzáció persze nem ez volt, hanem Fisichella első ideje a Force Indiával, meg a Toyoták váratlan bravúros szereplése. Kimi is tartotta persze magát, ahogyan említetem ott volt a két BMW, és persze nem hiányozhatott a két Vörös Bika sem.

Végül alig akartuk hinni a szemünknek amikor leintették az edzést: Fisico ugyanis a pole-ba kormányozta az eddig minden fórumon rozogánam minősített Force Indiáját, mögüle pedig az edzéskirály Jarno Trulli indulhatott. Mögöttük Heidfeld, a csapattársat megint alaposan eltángáló Barrichello, Kubica és Kimi volt a sorrend, így aztán könnyű szívvel mnondhattuk: megfint csak mi, semleges nézők jártunk jól, hiszen három "rokonszenv-világbajnok" foglalta el a három első rajtkockát. Másnapra persze mindannyian váltig fogadkoztak, hogy majd most aztán meglesz a győzelem, egyedül talán Fisico volt óvatos, aki az első hat közötti helyezést emlegette. Barrichello érezte az esélyt, Kimi bosszankodott a szerinte túl rossz rajthelyezés miatt, míg Lewis elismerte, hogy ez a kasztni bizony itt, Belgiumban KERS-estül, mindenestül együtt sem nyerő konstrukció.

Amikor aztán kaludtak a piros lámpák, jött a szokásos show: Barrichello kapásból ott ragadt ahol volt, elveszítve a nagy esélyt Button-nal szembeni hátránya csökkentésére. Kimi hihetetlen reflexmozdulattal kikerülte, de így arra a külső ívre sodródott, ahol a szokás szerint betyárosan beragadó Trulli kolbászolt. Kimi pedig miután felismerte, hogy mögé beállva gyakorlatilag az is megelőzi, aki esetleg rükvercből indult el, fogta magát, adott egy kövér gázt, és az aszfaltozott bukótéren keresztül a mezőny mellett vágtatott! Előzni ugyan nem előzött a pályán kívül, ám kétségtelen, hogy ha legalább megpróbált volna a pályán befordulni (amire egyébként saját állításával ellentéteben lett volna esélye, ám minden kétséget kizáróan vesztett volna jónéhány pozíciót), akkor nem sikerült volna a második helyre katapultálni a magát a fölfelé vezető egyenes végén! A verseny végén egyébként rá jellemző módon csak annyit, mondott, hogy : "ha direkt csináltam volna, akkor azt azért teszem mert úgy gyorsabb. Ha meg úgy gyorsabb, ha kimegyek a bukótérbe és több utat teszek meg, mint a többiek, akkor mért nem mentem úgy ott minden körben?"

Kétségkívül frappáns válasz, pont az ilyenek miatt lehet szeretni és nagyon utálni Kimit... Érzésem szerint azonban valahogy megint pontosan írta le a dolgokat. Csinált egy olyan dolgot ami nem teljesen szabályellenes, de azért legyünk őszninték, nem is szabályos. Ilyen szempontból nézve hasonló az esete Lewis tavalyi előzéséhez, ami ugye szabályos is volt meg nem is... Akkor az angolt megbüntették. Most Kimit nem! Biztos rajta volt sapka... A lényegen ez azonban nem változtat, lehet tavaly ugyanezért Kimit is megbüntetik, idén azonban valljuk be, nagyon kellett már egy Ferrari győzelem, ezt pedig egy ilyen kis leleményességgel leszállítani már-már hagyomány, ráadásul nem is csípi senkinek a szemét, lévén, hogy a világbajnoki esélyesek egytől egyig a vert mezőnyben kullogtak haza. Ha egyáltalán hazakullogtak. Rubinho például egyáltalán nem kullogott, szinte az egész mezőny mellett úgy ment el, mintha éppen szembe jött volna, csakhát a rajtnál történtek miatt az utolsó helyről sok esélye nem volt. Az utolsó két körben ráadásul a motorja is megfőtt, így örülhetett, hogy a 7. helyen célba tudott evickélni és lefaragott két pontot a hátrányából.

Webber ezúttal sem sokat volt képernyőn, lévén ismételeten oda szürkült be ahol éppen körözgetett,  ráadásul meg is büntették, 9. helyével gyakorlatilag lemondhat világbajnoki álmairól. Hamilton az első körben elköszönt a küzdelmektól, hiszen Alguersuari kitorpedózta pályáról, míg a már említett Button autóját Grosjean bontotta le hátulról. Fisichella nyilvánvalóan a pokolba kívánta őket, meg az egész biztonsági autós herce-hurcát, hiszen enélkül olyan simán nyerte volna a futamot  a nem is olyan rozoga Force Indiájával, hogy öröm lett volna nézni. Így azonban a sokak szerint "csalás bűntettét megvalósító" Kimi az újraindításnal mögé ért, és a KERS-nek hála, simán lenyomta a fölfelé vezető egyenesben! Ennek ellenére a KERS itt Spában nem ért sokat, lévén Fisico az egész versenyen nem volt hajlandó 1 mp-nél jobban lemaradni a Ferrariról, ám előzni pont ennek az ügyes szerkezetnek köszönhetően nem tudott!

A harmadik helyre akár Fernando Alonso is odaérhetett volna az egy kiállásra épülő taktikájával, ám a Renault szerelői szokásukhoz mereven ragaszkodva ezúttal sem tudták rögzíteni az egyik kereket megfelelően, így tanulva a hungaroringi fiaskóból, inkább a boxba parancsolták a világbajnokot. Trulli szintén nagyon konzervatív ember lehet, hiszen sok korábbi esettel egyetemben elrontotta a rajtot, aztán belement hátulról az egyik BMW-be, szárnyat cserélt, visszaesett a mezőny végére, aztán mire nagy nehezen a pontszerzés közelébe ért volna, a tankolásnál nem tudtak benzint juttatni a motorba. S mivel ezúttal Timo Glock futamát is eltaktikázták, vagy ha úgy tetszik a fiatal, ám feltűnően peches német nem volt elég gyors, a kölniek egy ígéretesnek induló futamot zártak nulla ponttal.

Örömteli volt azonban a két BMW remek szereplése és 4.-5. helye, éppúgy, mint Heikki Kovalainen remek taktikával elhódított 3 pontja. De hogy a harmadik dobogósról se feledkezzünk el, meg kell említenünk Vettelt, aki a verseny utolsó harmadában leggyörsabb körök garmadáját futotta meg, ám így sem tudta veszélyeztetni az élen kergetőző Fisico-Kimi duót.

Végül ebben a sorrendben futottak be, ami természetesen óriási öröm volt a tifosiknak, a másfél év után újra nyerő Kiminek (egészen pontosan 2008. április 27. óta nem nyert). A legnagyobb öröm azonban Indiában volt, hiszen a Force India első pontjait rögtön dobogóval ünneplte, méghozzá úgy, hogy ezen a két napon gyakorlatilag ők voltak a leggyorsabbak a mezőnyben. Fischella pedig visszatért oda, ahová mindig is tartozott: a legszűkebb elitbe. Az utóbbi években sokan hajlamosk voltunk leírni őt, mondván túl későn került a húsos fazék közelébe, vagy hogy a nagy lehetőség kapujában mindig megremegett a keze. Most azonban bizonyította, hogy még mindig a legfelkészütebb pilóták egyike, s ha egy kiscsapat nagy fejlődésének lehetünk tanúi, akkor abban neki mindig ott van a helye!

Bár sokak szerint két hét múlva már egy Ferrariban lenne a helye...

Mire emlékezzünk - 1997

2009.08.26. 09:21 | _KingJack_ | 6 komment

Címkék: ferrari schumacher villeneuve williams coulthard 1997 ralf hakkinen spa frentzen

Ismételten új rovattal bővül a blog repertoárja, remélhetőleg mindenki megelégedésére. Az egymáshoz nagyban hasonlító pályafutások elemzése mellett mostantól igyekszem megidézni néhány különleges és igazlmas szezon legizgalmasabb momentumait- a közelmúltból. Ki ne emlékezne például a 2000-es szezonra? Schumi 9 győzelmére, Hakkinen feltámadására, spái előzésére? De minden bizonnyal mindenki emlékeiben ott él még a 98-as spái rajtbaleset is...

Nem is húzom tovább az időt, vessük bele magunkat az emlékek felidézésébe, s próbáljuk meg közösen összegyűjteni az 1997-es szezon 5 legemlékezetesebb momentumát! A következőkben az én személyes toplistámat olvashatjátok, amiből hiányzik ugyan például Olivier Panis és a Prost zseniális bemutatkozása, vagy Coulthard Mclaren-en belüli dominanciája, de épp ezek miatt is örömmel veszem a kiegészítéseket a kommentekben.

5. "Akármerre nézek, Schumacherek a pályán!"                                             Michael Schumacher számára minden valószínűség szerint nemcsak a Villeneuve-vel szembeni őrületes párharc miatt marad emlékezetes a '97-es évad: ekkor versenyzett ugyanis először együtt öccsével, Ralffal. A "kis Schumi", vagy ahogy egyesek akkoriban hívták, "Schumi 2" érdekes módon éppen annál az Eddie Jordannél mutatkozhatott be a Cirkuszban, ahol bátyja is töltötte a tanulóhétvégéit -  pontosabban mindössze egy darabot. Michael alakalmazásával ellentéteben, azonban Eddie Jordan Ralf esetében nem vett zsákbamacskát. A Schumacher név ugyanis akkoriban már nagyon jól csengett a boxutca környékén... Ráadásul nem is csak ott, hanem a sok milliónyi vásárló és néző fejében is, így aztán az egész éves érdeklődés gyakorlatilag biztosítottá vált a darazsak számára. Azt persze, hogy Jordan mindössze anyagi megfontolásból alkalmazta Ralfot, dőreség lenne állítani, hiszen a kis német személyében a japán Formula-3000 bajnokát tisztelhettük, akit ráadásul a McLaren is szeretett volna megszerezni - azonban egyelőre mindössze tesztpilótának. A rengeteg élcelődés ellenére ("Bármerre is nézek, Schumacherek a pályán" - David Coulthard) már a harmadik versenyén a dobogóra kormányozta a Peugeot-szíves Jordant, igaz ehhez előbb ki kellett löknie csapattársát, Fisichellát a második helyről. A szezonja összességében a 10 kiesés miatt mégis leginkább bátyja és csapattársa árnyékában telt, a címvédő világbajnok Hill például forrófejű klónnak nevezte gyakori heves és meggondolatlan megmozdulásai miatt. A legnagyobb érdekességet mégis a testvérével való találkozások jelentették, igaz ezekből nem adódott túlzottan sok, márcsak a teljesen eltérő célkitűzések és lehetőségek miatt sem. A luxemburgi nagydíjon aztán igen emlékezeteset találkoztak, bár ha ehhez hozzátesszük, hogy mindez a rajt utáni első kanyarban történt, akkor már sejteni lehet, hogy nem ez volt a legkellemesebb az életükben... A kisebbik fivér ugyanis gyakorlatilag egy világbajnoki címből lökte ki az épp 100. nagydíját futó bátyust, aki a Nürbugringen történt nullázása után, már csak futhatott Villeneuve után. S ki tudja, ha esetleg beér a célba 100. futamán, lehet, hogy nem is akar majd bodicsekkel nyerni a végén...

4. A monacói monszun                                                                                      Monacóban versenyezni természetesen mindig vizuális és technikai élményt jelent mind a versenyzőknek, mind pedig nekünk, egyszerű nézőknek, szurkolóknak. Világszerte elfogadott vélekedés, hogy a szűk városi pályán csak a legnagyobbak győzhetnek, hiszen a pálya hibátlan teljesítéséhez nem akármilyen fizikai teherbíróképességre, koncentrációra és nem utolsósorban istenadta tehetségre van szükség. Na, de mi történik, akkor ha ne adj' Isten elered az eső? Nos, általában óriási káosz, mindnfelé repülö, csúszó, pörgő versenygépek, rengeteg kieső és persze idő előtti leintés, mert ilyenkor 2 óra alatt teljesíteni a távot lehetetlenség. 1997-ben pedig szóról szóra ez történt! A pole-ból az előző hétvégén pályafutása első győzelmét jegyző Heinz-Harald Frentzen állt, mögötte Schumacher és a Williams üdvöskéje, Villeneuve. Az igai truváj azonban nem önmagában az eső volt, hanem, az, hogy a két Williams, a győzelem toronymagas esélyesei a zuhogó eső ellenére száraz abroncsokkal állt oda a rajtrácsra! A grove-iak meteorológusai ugyanis csak rövid záport jósoltak arra a bizonyos vasárnap délutánra, amely aztán 1-2 körön belül eláll. Ez a döntés azonban, -hogy finoman fogalmazzunk- nem jött be, egy kör elteltével Frentzen a 8., Jacques pedig a 14. volt. Schumacher persze élt, mint hal a vízben, nem egyszer körönként 5-6 másodpercet vert a többiekre. Eközben kiesett a 4. helyről startoló és sokáig reménybeli kihívónak számító Fisichella is, így a második helyre óriási szenzációt okozva, az újonc Stewart csapat brazil üdvöskéje, egy bizonyos Rubens Barrichello futott be, igaz cirka egy perces hátránnyal. A dobogót a 15. helyről induló Irvine egészítette ki, míg a két Williams egyike sem ért célba: Villeneuve műszaki, míg Frentzen vezetői hiba miatt végezte a korlátok tövében.

3. Hill, a címvédő                                                                                              A '96-os bajnok erre az idényre szerződés nélkül maradt, Sir Frank Williams ugyanis nem is titkolta, hogy csapatát immáron új kedvencére, a kanadai fenegyerekre, Jacques Villeneuve-re kívánja építeni. Jól bevált szokásához híven tehát bajnokának nem kínált világbajnokhoz méltó fizetést (de ja vu Mansell), aki erre persze lelépett. Hillnek természetesen rengeteg ajánlata volt, többek között a Ferrariról és a McLarenról is pusmogtak a verebek, ő mégis a 20 éves története során egyetlen futamot sem nyerő Arrows-hoz írt alá. A korábbi Benetton-főnök, Tom Walkinshaw által irányított csapat az újonc Bridgestone gumikon futott és a gyngécske Yamaha motorokat használta a szezon során. Arra mindenki számított, hogy Hillnek nem lesz esélye megvédeni a címét, ám ami végül bekövetkezett a szezonban, az így is óriási blamának számított, elsősorban a csapat számára. Az első futamon Hill éppen csak, hogy belül tudott kerülni a 107%-os határon, bár végül ennek nem sok jelentősége volt, hisz a Yamaha erőforrás, már a felvezető körben megadta magát. A Brit Nagydíjig mégcsak pontot sem tudott összekaparni a Forma-1 eddigi egyetlen második generációs bajnoka, ám a Magyar Nagydíjon végre bemutatta páratlan zsenialitását, és az Arrows istállót is megajándékozta története legnagyszerűbb versenyével. Az angol a verseny során a negyedik helyről indulva Schumachert és Villeneuve-öt is megelőzte, majd nagy előnyt dolgozott ki magának a folytatásra. Az utolsó körökre aztán már a kanadai VB-aspiráns is megbarátkozott a gondolattal, hogy az ex-csapattárs Hill egy tragaccsal végez előtte, amikor addigi 33 másodperces hátránya hirtelen 3-ra csökkent! Hill autójában ugyanis tönkrement a hidraulika, aminek hatására a váltó és a gázpedál sem működött megfelelően, sőt még a motor is kihagyogatott. Hill végül a második helyre még be tudta küzdeni magát, és úgy tűnt, hogy ennek is őszintén tud örülni. Ami nem is csoda, hiszen teljesítményével kivívta a szakma és a szurkolók csodálatát, eltűnésével pedig Palik Lászlónak hozott országos ismertséget, és önnáló fejezetet a szállóigék könyvében.

2. A finn altatótabletta ébredése                                                                                          Sokak már talán nem is emlékeznek arra, mennyi nehézségen kellett átmennie ennek az altatótablettának pályafutása első éveiben - melyek során összesen 96 futamot vívott meg nyeretlenül. Mika Hakkinen - hiszen róla van szó - 1991-ben a Lotus színeiben kezdte F1-es pályafutását, majd ugyan már 1993-ban a McLarenhez került (bizonyos Ayrton Senna mellé), de egészen 1997-ig messzire elkerülték a sikerek. Az 1995-ös adelaide-i balesete során előbb az élete (csak a Sid Watkins által a helyszínen elvégzett gégemetszés mentette meg), majd a pályafutása is veszélybe került, de nem csak hogy visszatért, hanem még jobb és céltudatosabb is lett, mint valaha. 1997 például egyből egy győzelemmel indult a hosszú évtizedek után először nem piros-fehérben pompázó McLarenek számára, igaz ezt a csapaton belül ekkoriban még első erőnek számító Coulthard szerezte. A skót az egész szezonban nagyon aggilis volt, a megtáltosodott McLarenek nagyobb sikereit ekkor ő aratta. A Brit futamon aztán úgy tűnt eljött Mika ideje: Schumi kiesése után az ölébe hullt a vezetés, de a Mercedes aggregát (a szezonban sokadszorra) cserben hagyta a nagy lehetőség kapujában. A Belga Nagydíjon kizárták, Monzában pedig, ahol a szupererős Mercedes motornak köszönhetően Coulthard nyerni tudott, ismételten műszaki hiba akadályozta meg a jó eredmény elérésében. Ausztriában már az első körben szétesett Mika alatt a technika, majd a következő Nagydíjon, a Nürburgringen, a 29. születésnapján megszerzett pole után a versenyen ismét a motor babrált ki vele. Úgy tűnt tehát, hogy egy újabb szezon múlik el Hakkinen-győzelem nélkül, ám az évad befejező versenyén, Jerezben, Schumacher kamikaze akcója után előbb a VB-t megnyerő Villeneuve, majd Ron Dennis kifejezett kérésére a szezonbeli harmadik győzelme felé robogó Coulhard is elengedte maga mellett, így végre valahára megnyerte élete első versenyét. Hogy aztán a következő szezonban mindenkit a földbe döngöljön....

1. Alig találkoztak, mégis vérre mentek                                                                             Mi más is állhatna listám élén, mint Schumacher és Villeneuve lélegzetelállító küzdelme a VB címért. Persze talán mindez nem is lett volna annyira érdekes, ha nem olyan hihetetlenül fordulatos módon zajlott volna... Akármennyire elképzelhetetlen ugyanis, mégis igaz, hogy a két VB-aspiráns a szezon során egyetlen egyszer sem állt egyszerre a dobogón! Hol az egyiküknek, hol a a másikuknak sikerült jól egy-egy futam, miközben a másik minden valószínűség szerint kicsúszott, megbüntették, leállt alatta a kocsi, vagy csak szimplán belefulladt a mezőnybe. Auszrtráliában egyből Villeneuve nullázott, hála Irvine viharos startjának, miközben Schumi 2. helyen futott be. Brazíliában aztán az első start után mindkét esélyes a mezőn kóricált, csakhogy Barrichello lefulladása miatt új rajtot rendeltek el a versenybírák. Az újraindításnál aztán Schumi hiába jött el jobban, Villeneuve a 2. körben simán visszaelőzte és megnyerte a versenyt. A német ferraris végül örült, hogy gyengécske autóját az 5. helyen be tudta menekíteni a célba. Argentínában Schumit Rubinho csapta ki az első kanyrban, Jacques pedig simán besöpörte a győzelmet. Imolában Villeneuve vezetett sokáig, míg Schumi a 3. helyen autózott, s talán a dobogón is találkoztak volna, hacsak nem romlik el a kanadai autója... Így azonban Fretzen mögött Schumi a 2. helyre lépett előre. A monacói versenyről már esett szó, Spanyolországban pedig eljött a Williams revans: Schumacher a szupergyors pályán nem tudta tartani az éllovasok tempóját, miközben Villeneuve hazakocsikázott az első helyen. Kanadától aztán elindult Schumi nagy sorozata, zsinórban nyerte a futmokat, miközben Villeneuve saját és csapata hibái miatt még a dobogóról is rendszeresen lemaradt. hazai versenyén a célegyenes bejáratánál nekiment a falnak, Magny-Cours-ban örült, hogy a 4. helyre be tudta menteni Williamsét megpördülései után, míg Silverstone-ban az első boxkiállások során a bal hátsó kerékcsavarjával bíbelődtek fél percet a szerelők. Furcsamód mégis itt ért véget rossz sorozata, hiszen Schumi és Hakkinen kiesése után a semmiből előtörve meg tudta nyerni a versenyt! A Német Nagydíjat meglepetésra az orr-műtéte után visszatérő Berger nyerte Schumi előtt, miközben a végig 5-6. helyért csatázó Jacques a 33. körben eldobta az autóját. Magyarországon Schumi csak a 4. helyre volt jó, míg Villeneuve óriási mázlival nyert Hill előtt - már említettem az esetet. Spa természetesen ekkoriban is Schumi-pálya volt, Villeneuve pedig ismét lemaradt a dobogóról, mikor vetélytársa győzött. Ezúttal egy rémesen eltakikázott verseny végén, Hakkinen kizárásának köszönhetően az 5. helyen végzett a kanadai. Monzában mindkét esélyes csak a futottak még kategóriában végzett, a dobogóra ezúttal egyiküknek sem volt esélye, ám míg Ausztrában Villeneuve javított és nyert, addig Schumi ezúttal sem tudott feltörni a középmezőnyből, hála 10mp-es büntetésének is. A Nürburgringen Michaelt a kistesó lökte ki a versenyből, Jacques pedig köszönte szépen és nyert. Persze csak azért, hogy aztán Japánban az 5. helyről kizárják a sárga zászlók folyamatos semmibevételéért, miközben Schumi természetesen nyert. Így érkeztünk el a nagy fináléhoz Jerezben, ahol az időmérő edzésen Frentzen, Villeneuve, és Schumi ezredre azonos időt futottak! A pole-ból az időt elsőként megfutó Jacques állt, mögötte természetesen Schumi. A német aztán learajtolta Villeneuve-öt, s az első kerékcseréket követően - ha csak egy kicsit is - de vezetett előtte. Már-már úgy tűnt, hogy idén először együtt locsolhatnak a pódiumon, méghozzá a Ferrari VB-címének örömére, ám ekkor bekövetkezett az, amire mindenki számított: Jacques előzésre szánta el magát, Schumi pedig becsukta a kaput, ráhúzta a kormányt, majd lepattant a Williamsről és kiesett. Vitán felül áll, hogy a manőver szándékos volt, és nem versenybaleset, ahogyan azt az év végén a VB-ről kizárt ferraris szajkózta. Villeneuve végül maga elé engedte a két Mclarent, és harmadikként befutva világbajnok lett. Úgy, hogy egyszer sem önthette nyakon a pezsgővel nagy riválisát, Schumachert. Na, ilyen sem lesz mégegyszer egyhamar.

Európa Nagydíj, Valencia - A status qou jegyében

2009.08.24. 08:56 | _KingJack_ | 6 komment

Címkék: ferrari schumacher mclaren button barrichello hamilton alonso forma1 raikkönen brawn badoer

Egy kisebb nyári szünetet követően visszatér a blog, annál is inkább, mivel a legutóbbi hétvégén már a Forma-1-es menők is versenyjárgányaikba ültek - méghozzá versenyzés céljából. No, persze nem mindenki jelent, jelenhetett meg a valenciai kikötőben, Nelsinho Piquet sorsa például már közvetlenül a Magyar Nagydíj után megpecsételődött, ahol a szokások szerint a béka fenek alatt teljesített. Igaz, neki legalább a kerekei az autóján maradtak, ami viszont a világbajnok Alonsonak nem sikerült a Ringen. Emiatt aztán lett is nagy truváj, a FIA ugyanis eltiltotta a hazai matador csapatát a valenciai versenyről, igaz csak első körben, a felllebezés után természetesen pénzbüntetés váltotta fel az eltiltást. Alonso tehát itt lehetett a kikötőben, s ez, tekintve a Hungariringi pole-ját, egyből az esélyesek közé emelte... Piquet helyére meg a jó öreg Flavio beültette azt a Romain Grosjean-t, aki a GP2-ben nem egyszer bizonyította már rátermettségét. Persze ezzel a kis Piquet sem volt másképp...

A Forma-1- aztán már más tészta volt Nelsinhonak, véleményem szerint idegekkel és képességekkel sem bírta a versenyt - a nagy arcával. Ennek a nagy arcnak a legnagyobb bizonyságát talán nem is annyira furcsamód éppen a kiebrudalását követő napokban adta, mikor is elmondta, hogy "Flavio abszolúte nem ért a Formula 1-hez!" Na, de ő persze aztán nagyon is ért hozzá, hiszen rengeteg nagy sikert ért el itt, mondjuk az idei évben is, hiszen jó néhányszor még célba is ért! Az meg, hogy pontot nem sikerült összekaparnia? Csakis azért lehetett, mert a csúnya Flavio bácsi direkt kilazította a csavarokat, meg elálította a fékerőszabályozót azért, hogy a kicsi Piquet nehogy be tudjon evickélni a célba. Ezek után az elképesztő hülyeségek után aztán a papának még volt mersze bejelenteni, hogy megpróbálja megvenni a távozóban lévő BMW helyét a Cirkuszban! Ez persze alapjában véve helyes ötlet, hiszen egy Piquet-re nagy szükség van a boxutcák környékén - csak ha kérni lehet, akkor az az idősebbik legyen!

A BMW miután bejelnetette az ezen a blogon már taglalt kivonulását, furcsamód új fejlesztéseket hozott Valenciába, amikkel állítólag a pontszerzést célozzák meg Theissenék. Hogy aztán ennek mostmár mi értelme? Mert az idei szezont elnézve könnyen lehet, hogy elkezdenek pontot szerezni, aztán meg dobogóra állni, és lehet, hogy az év vége felé még a győzelem is elérhető közelségbe kerül... Akkor meg, hogy vonulnak ki?! Egykori partnerük, a Williams eközben éppen szakítani készül jelenlegi partnerével a Toyotával. "Hamarosan megszületik a döntés. A paddockban mindig rengeteg a találgatás" - ezt akár én is mondhattam volna, ám természetesen az idézett mondta Sir Frank szájából hangzott el - habár sokat nem tudtunk meg belőle. A verebek ugyanakkor a Mercedesről és a Renault-ról csiripelnek, ami pedig természetesen újabb motorváltásokat idézne elő a mezőnyben.

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a nyári szünet Maranellóban telt a legizgalmasabban. Történt ugyanis, hogy Schumacher visszatérését maga a német sztornózta, miután kisült, hogy februári motorosbalesete sokkal súlyosabb volt a közöltnél. Egy koponyatörés pedig ennyi idő alatt nem gyógyulhat be.... Voltam bátor azt írni a korábbiakban, hogy Schumi a visszatérésével megmentené az idei világbajnokságot. Ezt persze most is tartom, sőt ennek az igazságtartalmát mi sem bizonyítja jobban, mint az az elképesztő méretű felháborodás, ami a terv meghiúsulását követte. Sokak egynesen azt vallották, hogy az egészet Bernie és Schumi közösen sütötték ki, hogy egy picivel több jegyet tudjanak eladni Monzában, Spában és persze itt, Valenciában. Ami persze, ismerve előéletüket, nem lenne elképzelhetetlen, de... rendkívül sokan vannak még most is akik azt hiszik, hogy Schumacher sebezhetetlen! Ami persze messze nem igaz, mint ahogy az sem, hogy félt volna beülni az autóba, mert nagyon kikapott volna Raikkönentől. Egyesek ugyanis még most sem képesek megérteni, hogy Schumi sem nem felülmúlhatatlan képességű szuperhős, se nem tehetségtelen csaló, hanem egy ugyanolyan ember, mint mi, csak épp nagyon gyorsan tud autót vezetni! Ami pedig az emberi értékeket illeti, ő is ugyanott helyezkedik el,ahol a legtöbb ember ezen a bolygón: valahol félúton az igazság bronzszobra és az álnok kígyó között. Csakhogy ezt belátni bizony nem egyszerű.

Na, de térjünk is vissza a Ferrarira, akik szorult helyzetükben kénytelenek voltak Badoer után nyúlni. Ezzel persze nem is lett volna semmi különösebb baj, ha nem gondolják teljesen komolyan a beültetését az autóba. Amikor aztán kiderült, hogy mégis a 38 éves olasz csüccsenhet be a 3-as(!) rajtszámú Ferrariba, Lauda például azonnal megmondta, hogy: "mindegy lenne ha én ülnék be!" Akkoriban ezt még azért barokkos túlzásnak gondoltam, de így a verseny után.... Na de erről majd egy kicsit később. Az azonban mindenesetre aggodalomra dott okot a Ferrari-szurkolóknak, hogy Badoer 1999(!) óta nem versenyzett a Cirkuszban....

A világbajnoki esélyesekről ugyanis még nem sok szó esett, ami persze tekintve a Hungaroringi szereplésüket, nem is nagy csoda. A magyarországi győző, Hamilton persze a sikersorozat folytatását remélte, míg a mögötte befutó Kimi elugrott rallizni egyet Finnországba. Annak rendje és módja szerint fel is borult (ez ott még a legtapasztaltabbakkal is gyakran megesik), ám akik ismerik őt, úgy vélték: a szemében olyan tűz égett ralizás közben, amilyet F1-es autóban ülve már rég láttunk tőle.... Ami, tekintve, hogy Withmars szerint Alonso Ferrariba szerződése már nyílt titok, nem is olyan nagy csoda!

Webber szerepelt a legjobban a pontverseny esélyesei közül a Ringen, így egyből Button első számú kihívójává avanzsált. Ezzel szemben Valenciában feltűnően indiszponáltan közlekedett, ami persze még nem is lett volna nagy baj, azonban emelett még lassú is volt. A kettő együtt meg... Már a futam előtt Bahreinhez hasonlította a valenciai pályát, ami persze csak annak fényében érdekes, hogy a sivatag közepén annak idején mindössze 11. lett. A 18. ről rajtolva...Vettel ugyanakkor érthető okokból igyekezett volna javítani a Ringhez képest, egy újabb kiesés ugyanis könnyen a világbajnoki esélyinek végét jelentette volna. Az első szabadedzésen ennek ellenére is a sokat fejlődött McLarenek taroltak, persze a szabadedzések komolyságát mi sem jelzi jobban mint, hogy a harmadik ilyet a hétvégén Adrian Sutil nyerte meg szakadt Force-Indiájával... Azt azonban már látni lehetett, hogy a Brawn-ok a nyári mélyrepülés után ezúttal jók lesznek, sőt azt is felfedezni véltem, hogy idén nem túl sokadszorra Barrichello tempója sokkal jobb Button-énál. Az élmezőnynél azonban sokkal érdekesebb dolgok történtek hátrébb: Badoer példul mindenkinél másodpercekkel lassaban bóklászott a pályán, miközben 4-szer(!) még a boxutcai sebességlimitet is átlépte. Mentségére felhoznám, hogy a teszteken, valkamint magán a versenyen 100-zal lehet behajtani a boxba, míg szabadedzéseken csak 60-nal... A versenybíróság azonban nem valami szentimentális testület: rekordbüntetést szabott ki.

Az időmérő edzésen aztán Barrichello fölénye fényesen beigazolódott, mint ahogyan az is, hogy a McLarenek nem vicceltek péntek délelőtt: Hamilton Kovalainent megelőzve a leggyorsabb lett, mögülük pedig a már említett Rubinho indulhatott. A VB-ért hajtó Buttont ezzel szemben még Vettel is megelőzte, és ha ehhez hozzávettük a 6. helyről induló Kimit, akkor minden együtt volt egy rendkívül kiélezett starthoz. A helyi Don Juan, vagyis Fernando Alonso csak az első tíz végére nyert besorolást. Nagy meglepetésre újra a Q3-ban üdvözölhettük azonban a BMW-t, és Robert Kubicát. Úgy látszik csak be kellett jelenteni a kivonulást...

Na, most aztán ki fog sülni, mire fel eresztettem ilyen hosszú lére a bevezetőt. Ha ugyanis a verseny történéseivel akartam volna kezdeni, akkor mindjárt néhány mondat után be is fejezhettem volna, hiszen ahogyan tavaly, úgy idén sem sok emlékezetes történt a színtelen-szagtalan valenciai pályán. Ezúttal például még Raikkönen sem füstölt el, sőt a 3. helyre kormányozta Ferrariját egy fantasztikus rajtnak köszönhetően. Button eközben valószínűleg a pokolba kívánta a piros lámpákat: az előző jónéhány versenyhez hasonlóan ezúttal is borzasztóan beragadt, egészen a 8. helyig esett hátra, bár még eztán is volt számára lejjebb: miután előreengedte a kanyarlevágással megelőzött Webbert, a 9. helyre zuhant. A tankolások után aztán Fisichella és egyre lendületesebb Force Indiája mögé ragadt be, és ezzel minden esélyét elveszítette a csapattársához képesti értekelhető szereplésre. Barrichello ugyanis szárnyalt, a rajttól helyveszteség nélkül jött el (A KERS-szel működő McLareneket megelőzni persze esélye sem volt), majd az első tankolások után, a lassan, de biztosan hátrafelé csúszó Kovalainen előtt, a 2. helyen találta magát. Innentől aztán a kis különbségeknek hála, Ross Brawn-nak nem volt túlságosan nehéz dolga az élre navigálni az ezúttal ismételten élete formájában vezető brazilt. A McLaren még azt a szívességet is megtette, hogy Lewis tankolásakor elfelejtette előkészíteni az egyik kereket, így kétség sem férhetett Rubens sikeréhez.

Eközben Button is helyezéseket nyert a második tankolások közben, hiszen egészen a 7. helyig előre tudta küzdeni magát. S mivel Vettel már jó egy órával ezelőtt elfüsölt (előtte pedig nem tudták elsőre megtankolni), Webber pedig nehéz autójának és rossz rajtpozíciójának hála, szokásához híven belefulladt a középmezőnybe, nemhogy rosszabb de még jobb pozícióba került a végső elszámolást tekintve. Mármint Button. Hogy Kimiról is essék szó, ráadásul a dicséret hangján, el kell mondnaom, hogy parádés, és hozzá képest meglepően eseménytelen versenyzést követően állhatott fel a dobogóra. Kovalainen hiába küzdött hősiesen az üléséért, végül ismét tempót veszetett a verseny közben és épp hogy be tudta magát menekíteni a célba Rosberg előtt. A nagy riválisa ráadásul a McLarenes ülésért is a kis Nico...

Barrichello öt szűk esztendő után ért fel újra csúcsra, méghozzá parádés versenyzéssel maga mögött tartva a címvédő világbajnokot, a címért küzdő csapattársat, Buttont, és egyébként is mindenki más fiatalt, aki arrafelé bóklászott. Ami pedig a világbajnokságot illeti, fellépett a ranglista 2. helyére. Így aztán megint ott atartunk, hogy miközben Button beleszürkült a mezőnybe, Webberről újfent kisült, hogy nem világbajnoki alkat, Vettel iszonyatosan peches, Hamiltonnak és Kiminek túl nagy a hátránya... Barrichello pedig egyrészt az éllovas csapattársa, másrészt azért valljuk be, nem elég kiegyensúlyozott ahhoz, hogy ilyen ponthátrányból beleszóljon a harcba. Ráadásul a csapattársa ellen. Bár valljuk meg, Rubens a semleges nézők egyetlen esélye az izgalmas világbajnokságra. És ezért kívánom azt, hogy ne legyen igazam.

Párhuzamos életrajzok II. fejezet 2.rész - Button vs. Kimi

2009.08.12. 10:11 | _KingJack_ | 1 komment

A 2000-es világbajnoki sorozatot tehát Jenson Button már egy feltörekvő, ambíciózus és nem mellesleg versenyképes csapat pilótájaként várta. A Williams újdonsült partnerével, a BMW-vel ugyan még nem számított világverő versenygépnek, de a szezon első pár futamán mutatott teljesítményük mindenki számára nyilvánvalóva tette, hogy Sir Frank a Renault-s évek után ismét visszavágyik a csúcsra. Az első futamon Jenson csapattársa, a kis Schumi mindjárt dobogóra kormányozta a kék-fehér csapatot, majd a szezon második futamán, már Jenson is villantott: a pontszerző hatodik helyen fejezte be a futamot , s bár ehhez David Coulthard kizárása is kellett, a tényeken ez nem változtatott. A fiatal brit minden idők legfiatalabb F1-es pontszerzőjévé avanzsált, Rodriguez 1962 óta fennálló rekordját megdöntve, pontosdan 20 évesen és 62 naposan!  A sezon további része is jól alakult az újonc számára, hisz például a Hockenheimringen 4., míg Spában 5. helyen zárt. S bár a szezon során voltak jócskán hibái is (Monzában például biztonsági autós fázis alatt esett ki), az egyéni pontversenyben elért 12 pontja és 8. helyezése nagyon jó ajánlólevélnek bizonyult a továbbiakra.

Ezek a továbbiak azonban már nem a Williams csapat kötelékében érkeztek el. Sir Frank ugyanis mindenképpen helyet akart csinálni a csapatnál nagy kedvencének, Juan Pablo Montoyának, és ezt csakis Button kárára tudta érvényesíteni. A Benettonhoz visszatérő Renault rögtön le is csapott Jenson-re, ám a grove-i istálló csak kölcsönbe volt hajlandó adni tehetséges versenyzőjét 2 éves opcióval. A 2001-es évadban azután Kimi Raikkönen ideje is eljött. Mindössze 23 együléses autban eltöltött verseny után Peter Sauber leigazolta az F1-es csapatához! A történethez hozzátartozik, hogy Button menedzsere, bizonyos Steve Robertson 1999-ben édesapja ajánlására lett figyelmes Kimi-re. Azonnal kiemelte a gokartozásból, és Formula-versenyeken biztosított helyet védencének. Mindeközben Button-nel kötött szerződése értelmében a berobbanó angol pilóta minden jövedelmének 35%-át zsebelte be! A 2000-es szezon után aztán, amikor már tudni lehetett, hogy Button nem maradhat a Williams-nél, a Sauber is bejelntkezett Jenson-ért. Robertson pedig miután (akkor még) elsőszámú védencét, Buttont, elhelyezte a Benettonnál, kapásból a szemtelenül fiatal Kimit ajánlotta a helyére. Sauber hosszas gondolkodás után végül rábólintott az üzletre.

Nem úgy a FIA versenybizottsága, amely sehogyan sem akarta engedni, hogy egy versenyző ilyen kevés tapasztalattal a háta mögött Formula 1-es autóba ülhessen. A vezérkart Kimi silverstone-i tesztelése során mutatott rendkívüli gyorsasága sem győzte, meg, így csak egy ideiglenes szuperlicencet adtak neki, mely 3 futamra szólt. A legapróbb hiba, vagy baleset okozása esetén Kimi engedélyét bevonták volna. De csak volna. A szemtelenül fiatal Kimi ugyanis élete első versenyén pontszerző helyre hozta be ütött-kopott Sauberét! Ehhez persze az is kellett, hogy Panis 25 másodperces büntetést kapjon előle, de ez Button-nél is valahogy így történt.... A szezon során még további 8 pontot gyűjtött, amivel csapattársát, Nick Heidfeldet ugyan nem tudta legyőzni, ám a kezdeti bizalmatlansághoz képest még így is meglepően jó volt a teljesítménye. A Ferrari, a McLaren és a Williams mögött a gyártók versenyének negyedik helyére kormányozták a Sauber csapatot.

Eközben a Benetton-hoz beprotezsált Button csak szenvedett a Saubernél elvileg fényévekkel jobb konstrukcióval. A 17 futam során mindössze egyszer szerzett pontot, igaz, akkor 2-őt is a Hockenheimringen. Csapattársától, Fisicotól is kikapott, így első enstone-i szezonja egyértelműen kudarcba fulladt. Nem mellesleg pedig menedzserének  másik védence is alaposan elkalapálta...

2002-re aztán már hivatalosan is Renault-vá alakult Briatore gárdája, s a névváltozást jelentős teljesítményjavulás is követte. Újdonsült csapattársa, Jarno Trulli ugyan az időmérőkön rendszeresen jobb volt, ám a versenyeken nem tudta Jenson-nel tartani a lépést. Malajziában Button hajszállal maradt le élete első dobogós helyezéséről, de Michael Schumacher az utolsó körben megelőzte a műszaki gondokkal bajlódó Renault-t. Az év végére 14 egységgel a neve mellett a világbajnoki sorozat 7. helyén végzett, a három topcsapat pilótái után, és csapattársa előtt. Kimi eközben már éppen a három topcsapat egyik autóját vezette, köszönhetően a McLaren-hez való átigazolásának. Kimi ezzel sauberes csapattársát, az időtlen idők óta a McLaren jövendő pilótájának számító Nick Heidfeldet ütötte el a Mercedeses szerződéstől.  Debütálásakor Kimi egyből dobogóra állhatott Melbourne-ben, és a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. Az év során ugyan még 3-szor végzett dobogón, ám a szerencse sokszor nagyon távolra elkerülte őt: Magny-Cours-ban példul mindössze 3 kör válaszotta el élete első győzelmétől, amikor egy olajfolton megcsúszott, és Schumacher megelőzte. Maradt a második hely, Schumi pedig ezzel a manőverrel zsebelte be 5. VB-címét.

2003-ra Kiminek feltett célja volt közelebb kerülni csapattársához, aki az előző évben több mint kétszer annyi pontot szerzett, mint ő. Az első versenyen, Ausztráliában azonban úgy tűnt, ez Coulthard éve lehet, hisz megnyerte a versenyt, míg Kimi 3. lett. Malajziában aztán végre megszerezte első győzelmét pályafutása során, amelyt így kommentált: "Végre, végre valahára, már nem fogja tőlem mindenki azt kérdezni, hogy mikor nyerek már!"  Az első 7 futamon 6-szor állt dobogóra, s avilágbajnoki cím egyik elsőszámú várományosává lépett elő, hála kiegyensúlyozottságának. Végül azonban két ponttal elmaradt Schumachertől az összetettben, holott nyáron még úgy tűnt, Juan Pablo Montoya lehet a nagyobb ellenfél. A szezon végén azonban így is egy győzelem, és 10 dobogós hely állt a neve mellett. És nem mellesleg a teher, hogy 2004-ben a cím egyik nagy esélyese lesz.

Button 2003-as szezonja sem sikerült sokkal jobban, mint az előző, nem profitálhatott ugyanis a Renault bámulatos előrelépéséből. Jenson-t ugyanis az előző sezon végén Briatore kiebrudalta a csapatból a fiatal spanyol pilóta, Fernando Alonso miatt. "Az idő majd eldönti, helyesen döntöttem-e..."  -mondta a csapatvezető. Alonso 2005-ös világbajnoki címekor aztán elismerte, hogy "egyszerűen csak túl sok volt a szerződés, és túl bonyolult volt Jenson-nel versenyezni" Ezzel feltehetően Jenson Williams-hez fűződő viszonyára akart utalni, amely szerint Button-nek 2003-ban vissza kellett volna térnie a grove-iakhoz. Sir Frank azonban nem tartott igényt a pilótára, aki így a BAR-Hondához került, a világbajnok Jacques Villeneuve mellé. Komoly szócsatákat vívott egymással a két versenyző, ám a szezon végeztére nyilvánvalóvá vált: a BAR számára Button a jövő. Az angol végül 17 szerzett ponttal új egyéni csúcsot állított fel, míg a kanadai a szezon utlsó 3 futamát már csak TV-ből izgulhatta végig. Kimi azonban ekkorra gyakorlatilag befutott. Hol volt azonban még Button??

2004-ben aztán Button nevét is mindenki megismerhette, ha esetleg még nem hallott volna róla. A Ferrarikat ugyan lehetetlenség volt legyőzni, ám a BAR-Honda, benne Jenson Button-nal vitathatatlanul a második erővé vált mögöttük. A szezon során ugyan győzelmet nem sikerült begyűjtenie, ám 10 alaklommal a dobogóra már fel sikerült állnia! Sőt élete első pole-ját is ebben a szezonban könyvelhette el a san-marino-i nagydíjon. Végül összetettben 85 ponttal a 3. helyen fejezte be az évadot. Kimi eközben szenvedett, s közös F1-es éveik során először kapott ki Button-tól az év végi összevetésben. Mindössze egy győzelmet szerzett, és 45 pontjával 7. lett a bajnokságban. Csapaton belüli fölényét azonban mi sem jelzi jobban, mint az hogy Coulthard csak 24 egységet tudott összegyűjteni.

A 2005-ös szezon már sokkal jobban alakult a McLaren számára. A szabályváltoztatásokra a Ferrari nem tudott időben és jól reagálni, a Renault és a McLaren azonban igen. Az évad első felében a Renault és Fernando Alonso azonban hatalmas előnyre tett szert, miközben a McLaren nem tudta felmelegíteni kellőképpen a gumijait az egykörös időmérőre. Kimi viszont miután megnyerte a Spanyol- és a Monacoi Nagydíjat, és ezzel Alonso egyetlen potenciális kihívójává vált a pontversenyben. Az idény második felében aztán egyértelművé vált, hogy a McLaren a mezőny leggyorsabb autójá, ám a megbízhatatlansága miatt Raikkönen nem tudta igazán megszorítani Alonsot a pontverseny élén. Több futamon is úgy végzett a dobogón, hogy motorcseréje miatt csak a mezőny közepéről indulhatott. Japánban azonban még a 17. helyről is nyerni tudott, igaz akkor már Alonso bajnoki címe biztos volt. 112 pontjával végül ismételten csak második helyen helyen végzett összetettben, jócskán megelőzve csapattársát, a 60 pontos Montoyát.

Button még 2004-ben bejelenetette, hogy a 2005-ös évadot már a Williams színeiben kezdi meg, visszatérve első sikerei helyszínére. Átigazolását azonban a FIA megvétózta, mivel a csapatfőnök Dave Richards talált egy kiskaput Button szerződésében. Így tehát 2005-ben is a BAR csapat élversenyzőjeként vett részt a sorozatban. Az idény azonban nem indult jól, a szezon első 9 futamán nem szerzett pontot, sőt egyről kizárták, kettőről pedig eltiltották csapatát, miután kiderült, hogy manipulálni tudtak az autó súlyával. Visszatérésük után azonban Button 10 versenyen zsinórban pontot szerzett, kétszer még a dobogóra is felfért. A szezon második felében szerezte összes pontját, és végül a 9. helyen végzett 37 egységgel. Ez azonban óriási csalódásnak számított a tavalyi év eredményeinek tükrében, ráadásul Button vitrinjáből még mindig hiányzott a győzelem.

2006-ban már semi sem mentette volna meg a Williamses szerepléstől, azonban ekkor Button hátrált meg. A BMW ugyanis feladta a Williams-szel közös projektjét, és a Sauber csapatot felvásárolva gyári egylet kialakítását vette a fejébe. Button pedig érthetően nem akart egy visszeső csapathoz igazolni. A helyzetet végül a BAR oldotta meg, kivásárolván Buttont Sir Franktől. A verebek 30 millió euró körüli összegről pusmogtak... A szezon előtt bejelntették, hogy a Honda felvásárolja az együttest, és gyári csapatként dolgozhatnak tovább Buttonék. Újdonsült csapattársával, Barrichelloval jól kezdték a szezont, Jenson dobogós is volt, és pole pozíciót is szerzett, ám a szezon közepére egészen a sereghajtókig estekk vissza. Az utolsó hét versenyen azonban Button megtáltosodott és ő gyűjtötte a legtöbb pontot a mezőnyben. A Hungaroringen egy bolond versenyen megszerezte élete első győzelmét is! A szezont végül 56 ponttal fejezte be a bajnokság 6. helyén.

Raikkönen eközben ismét egy gyengébb szezont húzott le a McLarennal. Az autó nem érte el a Ferrari és a Renault szintjét, sőt az idény végére már a Honda is fölébük kerekedett. Kimi végül győzelem nélkül, 6 dobogós hellyel a tarsolyában fejezte be az évet, a bajnokság 5. helyén, éppen Jenson előtt. Az idény végén azonban már csak búcsúzott a wokingiaktól: Monzában ugyanis bejelentették, hogy a finn Jégember veszi át a visszavonuló Schumacher helyét a Ferrarinál. Ezzel Kimi a 2007-es évad egyik legnagyobb esélyesévé lépett elő. Nem is kezdhette volna jobban az évet új csapatával: győzedelmeskedett a szezonnyitón Melbourne-ben. Később azonban kiegyenlítődtek az erőviszonyok és a McLaren új versenyzőpárosa, Alonso és az újonc Hamilton jó néhány futamon eséylt sem adott a Ferraiknak. A szezon közepére azonban Kimi újra erőre kapott, és megpróbálta ledolgozni időközben tetemesre nőtt hátrányát az újonc Hamiltonnal szemben. A McLarent a hírhedt kémkedési botrány miatt kizárták a világbajnokságból, ám a pilóták megtarthatták pontjaikat. Kiminek így a pályán kellett legyőznie két legnagyobb riválisát. Belgiumban ismét megnyerte a versenyt, életben tartva ezzel nagyon halvány világbajnoki esélyeit, ám a Japán Nagydíjon elért 3. helye azt jelentette, hogy 2 futammal a vége előtt 17 pont hátránya volt Hamiltonnal szemben a pontversenyben. Az utolsó két futamon azonban Kimi nem talát egyőzőre, s Hamilton gyengélkedése azt jelentette: a Jégember célba ért és világbajnok lett!

"Olyan boldog vagyok, hogy szinte fáj. Olyan ez, mintha egy álom vált volna valóra. Erre vágytam gyerekkorom óta… Mindig mondtam, hogy a karrierem célja az, hogy világbajnok legyek. Többször is nagyon közel kerültem ehhez, és végül minden jól alakult… Csodálatos verseny volt, azt hiszem, még soha nem éltem át ennyi érzést versenyautóban. Minden tökéletes volt. Olyan ez, mint egy születésnapi ajándék a mennyből!"

Button következő két szezonjára nem is érdemes sok szót pazarolni: egyszerűen nem ment a japán gyárnak ekkoriban. 2007 és 2008 is a Honda totális sikertelenségéről marad emlékezetes. Jenson a következő két szeonban összesen 9 pontot szerzett, és a legfanatikusabb rajongói is kezdték belátni: lehet hogy már sosem lesz lehetősége megküzdeni a világbajnoki címért.

Kimi 2008-ban címvédőként futott neki a sorozatnak, s mindenki azt várta tőle: most, hogy lekerült válláról az évtizedes teher, elkezdheti halmozni a címeket. Hamilton és a feltörekvő sauber BMW csapat azonban igyekezte keresztülhúzni a finn számításait, és ez bizony Kimi gyengélkedésével kiegészülve szinte lehetetlenné tette a címvédést. Eddigi utolsó győzelmét a Spanyol GP-n aratta, utána aztán még a csapattárs Massát sem sűrűn sikerült megelőznie. Az utolsó versenyeken, most neki kellett elengednie a VB címért küzdő csapattársat, úgy, ahogyan azt Massa tavaly megtette vele. Végül azonban Massa  egy drámai hajrában elbukta a címet, de Kimi elmondhatta: ő minden támogatást megadott, még az 1-es rajtszámmal az autóján is.

2009-re Button karrierje veszélybe került. A Honda ugyanis a sikertelenségre hivatkozva bejelntette, hogy kiszáll a sorozatból. A csapat ugyanakkor megmenekült: a Honda állta a 2009-es felkészülés költségeit, a csapatvezetői tisztséget pedig a Ferrai sikerkorszakát megalapozó Ross Brawn vette át. A téli teszteken az új csapat mindenkit legázolt, köszönhetően annak, hogy az új szabályokhoz senki más nem tudott olyan leleményesen alkalmazkodni, mint ők. Ennek köszönhetően Button és Barrichello uralta az első futamokat: az angol az első 7 versenyből 6-ot megnyert, míg Barrichello szinte nem is tudott lemaradni a dobogóról. Az utóbbi néhány versenyen azonban mintha elfogyott volna a Brawn-csapat szerencséje. Button aprócska pontokért kell, hogy harcoljon, ám az előnye még így is tetemes az összetettben. Lehet, hogy az idei végre az ő éve lesz?

Annál is inkább, mivel a hagyományos nagycsapatok, így Kimi Ferrarija is a vert mezőnyben ténfereg. Az utóbbi futamokon ugyan már kissé feljebb zárkóztak az élmezőnyhöz, de a monacói 3. és a magyarországi 2. hely egy világbajnok versenyzőtől még mindig nagyon kevés. Vajon vissza tud-e még kapaszkodni 2007 világbajnoka? Vagy Alonso távozásával létszámfelettivé válik Maranellóban?

Párhuzamos életrajzok II. fejezet, 1. rész - Kimi vs. Button

2009.08.06. 19:43 | _KingJack_ | Szólj hozzá!

Címkék: 1 forma mclaren button raikkönen kimi jenson

Folytatom tovább a megkezdett munkát, és újabb két gyanúsan egyívású pilóta életútját veszem górcső alá. Ezúttal pedig azok is felkaphatják majd a fejüket, akiket eleddig csak a nagy szívtiprók miatt érdekelt az F1: a sorozat második epizódjának két delikvense ugyanis a sorozat David Beckham-je és az angyalarcú, ám kötélidegű finn Jégember.

Ha valakinek még ezután sem esett volna le, akkor elárulom. Jenson Button és Kimi Raikkönen életútját párosítottam össze ezúttal, s higgyétek el, magam sem gondoltam volna eddig mennyi hasonlóság van a két versenyző között. Gondoljunk csak arra a mindent elsöprő hévre amivel berobbantak a legnagyobbak közé, a Formula 1-be! Odáig azonban természetesen hosszú út vezetett, mind a finnországi Espoo-ból, mindpedig a Somerset megye-beli Frome-ból... Kettejük közül bármily meglepő is, de Kimi az idősebb, mégha csak egy szűk negyed esztendővel is: a finn 1979 októberében, míg Button 1980 januárjában látta meg a napvilágot. A kis Jenson-nek fiatalabb kora ellenére mégis könnyebb dolga volt eljutni az F1-be, hisz olyan családban szívhatta magába a benzingőzt, amelynek feje, John Button ismert angol ralliversenyző volt. Sőt még most is a család feje... Innen nézve az eseményket sokaknak talán már nem is olyan meglepő, hogy a délceg úriember manapság is ott téblábol fiacskája minden egyes versenyén.

A kezdetekben minden bizonnyal nem volt mindig így, hiszen nem egy olyan eseről tudunk, amikor a nővére kísérte el mindössze 8 esztendős fiát a gokartpályára versenyezni. Nem semmi egy família: az öregedő családfő és a kisiskolás különböző versenypályákon, de egyidőben... Mindenesetre a kis Jenson-nek nem ártott a korai kezdés: 1988-ban már versenyszerűen nyüstölte a gokartokat, mígnem 1991-ben megnyerte a brit kadett-bajnokságot. Csak mellékesen mondom: 34 futamból 34-et nyert meg! 11 esztendős volt ekkor, éppen egy évvel fiatalabb, mint amikor Alexander Wurz BMX-világelső lett. Talán ezért is alakult másképp a pályájuk... Innentől persze már nem volt megállás, korához képest hamar kinőtte ugyanis a gokartot és nem feltétlenül a testméretei miatt. 1997-ben már rutinos versenyzőként nyerte meg a Super A géposztályt, méghozzá a valaha volt legfiatalabbként. Az Ayrton Sena emlékverseny megnyerése aztán elég lökésnek bizonyult ahhoz, hogy az éppen csak felnőttkorba lépett Jenson a Forma autózás felé vegye az irányt.

Mindeközben Finnország egy távoli zugában (minden híresztelés ellenére azonban nem a Mikulás szomszédságában), egy tejfelszőke fiatalmber, bizonyos Kimi Raikkönen is az autóversenyzés tökélyre fejlesztésén töltötte minden idejét. Teljesen véletlenül éppen 1988-ban kezdett versenyezni és jónéhyány győzelmet is learatott különböző kategóriás gokart futamokon. Egészen 1999-ig nem is hagyta ott a legkisebb négykerekű masinákat, és ezalatt a 11 év alatt mindent megnyert kis hazajában amit lehetett, köztük a jelzésértékű névvel felruházott finn Rakéta Gokart Bajnokságot is. Közben pedig mind a világ-mind az Európa-bajnokságokon megmérette magát, többnyire legfiatalabb versenyzőként. Nyernie azonban egyik sorozatban sem sikerült, hiszen nem egyszer toronymagasan vezetett ugyan a versenyekben, valamilyen buta hibával, vagy egyszerűen a gép túlhajtásával gyakorta önmagát ejtette ki a versenyből. Ilyen a jó versenyző: a saját hibájából sem tanul... Így is összeszedett azonban egy-egy második helyet az Európa-bajnokságról, és a monacoi gokartos versenyről.

Jenson tehát 1998-ban, míg a fiatalabb Kimi csak egy évvel később, 1999-ben ült át Formula-autókba. Az időt leszámítva azonban a legfontosabb dolog pontosan megegyezett: mindketten viharos sikereket arattak már közvetlenül bemutatkozásuk után. Button első szezonjában rögtön a brit Forma-Ford bajnokság legjobbja lett, majd a rákövetkező évben immáron a brit Foram-3-as sorozatban nyert 2 futamot és lett a bajnokság 3. helyezettje. Ekkoriban már nemzetközileg is ismert lett a neve: A McLaren ugyanis neki ítélte hagyományos díját, mellyel a legtehetségesebb brit autóversenyző-palántákat szokás kitüntetni. Innen pedig már sokak útja vezetett a Forma-1 felé... Nem lett ezalól kivétel Jenson sem: miután a Prost csapattal eltöltött tesztnapok során jócskán elagyabugyálta a veterán Jean Alesit, egy huszárvágással a Williams csapat tesztpilótai állására bólintott rá. A huszárvágásoknak azonban itt még nem volt vége. A téli holtszezon kellős közepén ugyanis Sir Frank úgy döntött megversenyezteti az angol suhancot a Forma-3000-es menő, egészen addig biztos Williams-pilótának tűnő Bruno Junqueirával. A párharc pedig nem várt végeredménnyel zárult: az alig 20 esztendős Button mindnt vitt! Junqueira meg azóta is csak áhítozik a következő lehetőségről...

Button tehát már révbe ért, méghozzá alig húszesztendősen, miközben Kimi ilyen idős korában még javában a gokartokat hajtotta - többnyire az utolsó lehetükig. Igaz azonban az is, hogy utolsó gokartos szezonjában már a Forma autózásba is belekóstolt, első Formula-Renault futamán egyből dobogóra állhatott, míg a Forma-Ford Euro Kupában 5. lett. A Formula-Renault téli bajnokságában aztán 4 futamból négyet nyerve nem talált legyőzőre. Csapata pedig egy bizonyos Manor Racing nevezetű istálló volt... Ezek után természetesen nem volt meglepetés, hogy a Forma-Renault 2000. évi bajnokságát Kimi Raikkönen nyerte. 10 futamból 7-et nyert és ugyanennyiszer indult a rajtrács első kockájából is. A Forma-Ford Euro Kupára így természetesen nem jutott elég energiája, hisz úgy végzett a bajnokság hatodik helyén, hogy csak 3 futamon indult. Igaz ebből kettőt megnyert....

 

Innen várható a folytatás, a fogadtatástól nagyban függő gyorsasággal. A következő rész kezdetén kivesézzük Jenson első F1-es szezonjának mérföldköveit, és azt is megvizsgáljuk vajon mire vitte 2001-ben az addigi 23 együléses futamának majd 65%-át megnyerő Kimi... Addig is, várom az észrevételeket!

Párhuzamos életrajzok I.fejezet 2.rész - Trulli vs. Fisico

2009.08.04. 14:08 | _KingJack_ | Szólj hozzá!

Az 1997-es szezont tehát már mindkét olasz reménység a királykategóriában kezdte, azonban korántsem egyenlő feltételekkel. Fisico, (akit a kezdet kezdetén még jóval többre tartottak a két pilóta közül) egy igencsak fejlődőképes Jordan-Peugeot-val, mígy Jarno Trulli a mezőny messze leggyengébb autójával, a Minardi Harttal igyekezett megfelelni az olasz közönségnek. Fisico szezonja tehát értelemszerűen sikeresebb lett, mint honfitársáé: öszesen 20 pontot gyűjtött össze, s emelett 2 szer a dobogóra is felfért (Kanada, Belgium)! Összetettben így az igen előkelő 8. helyet szerezte meg, amely éppen 3-mal volt előrébb, mint a kis Schumi 13 ponttal megszerzett 11. helye. Trulli ezzel szemben az idény elején mindössze azzal tudott feltűnést kelteni, hogy igencsak agresszív csapattársával, Katayamával szemben ő általában épségben hozta be az autót - más kérdés hogy az utolsó helyek valamelyikén. A Cirkuszban egyáltalán nem példátlan módon aztán egy szerencsétlen baleset meghozta Trulli szerncséjét: a Kanadai Nagydíjon az addig szenzációs szezont futó Panis lábát törte a Prost-Mugen Hondában. Az ő helyére pedig a következő futamtól már Trulli ülhetett be! A jóval versenyképesebb technika aztán már szinte a legelső alkalommal szerncsét hozott: harmadik Prostos versenyén, Németországban a negyedik lett, hogy aztán Ausztriában a második pozícióból essen ki. Az év végére aztán állhatatos teljesítményének köszönhetően már bérelt helye lett Alain Prost csapatában.

Mindkét hősünk berobbant tehát a köztudatba 1998-ra, s erre az évre bizony Fisichellával szemben például már komoly elvárásokat is támasztottak az olasz szurkolók. A Jordanből Benettonba távozása azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Briatore csapata átmenetileg leszállóágba kerüt, és esélye sem volt a legjobbak között küzdeni. Fisichella azonban egy-két versenyen így is megmutatta, mit is tud nyújtani, ha versenyképes alatta az autó: az elkövetkezendő három szezonban összesen 6 dobogót szállított az enstone-i gárdának, miközben 1998-ban Ausztriában megszerezte élete első pole-ját is. Trulli ezek alatt látványosan szenvedett a Prosttal. A francia csapat Mugen-Hondáról Peugeot-ra váltott, és ez bizony az eredményeken is alaposan érzetette hatását. Jarno mindössze egy pontt szerzett '98-ban, míg a '99-es szezonját is csak a kaotikus Európa Nagydíjon megszerzett 2. helyének köszönhette. A szerncsés dobogó is dobogó azonban, méghozzá ez volt Trulli pályafutásában az első.

2000-ben Trulli az előző idény meglepetés-csapatához, a Jordanhez igazolt át, amelynek feltett célja volt csatlakozni a McLaren-Ferrari tandemhez az élmezőnyben. Trulli joggal lehetett tehát bizakodó a szezont illetően,úgy érezte akár még a győzelem sem elérhetetlen. Az autó azonban hiába volt elképesztően gyors, végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, elsősorban megbízhatatlansága miatt. Trulli végül mindösszesen 6 szerzett ponttal zárt az idényben, ami még az előző évi teljesítményétől is elmaradt. 2001-ben már ugyan jobban muzsikált a Jordan, ám a felkapaszkodás ekkor sem sikerült. Óhatatlanül beleszürkültek ugyanis abba az árnyékba, amely a Ferrarik hátsó szárnya mögött borított boldog-boldogtalant. Fisico szezonja sem volt ugyanakkor zökkenőmentes: a Benettont szinte teljesen állva hagyták erre az évre a csapatok, s bár az év vége felé megint csak összekapart egy dobogót, érezte; eljött a váltás pillanata.

Csakúgy, mint Trulli karrierében: a két olasz pechvogel (ekkor már csak így emlegették őket a boxutca környékén) voltaképp helyet cserélt, hisz míg Fisico visszatért a gyökereihez a Jordanbe, addig Trullit felfedezte magának Briatore. A Benettonból Renault-va átvedlett gárdába ugyanis visszatért Briatore, és rövid úton össze is veszett top pilótájával, Giancarlo Fisichellával.  A következő szezonok aztán inkább az immáron gyári támogatást élvező Trullinak sikerültek jobban. 2002-ben ugyan csapattársától Jenson Buttontól jócskán elmaradva csak 8 pontot gyűjtött, ám 2003-ban szerzett 33 egysége már minden szempontból pályafutása legeredményesebb szezonját jelentette. Eközben Fisico szenvedett a haldokló Jordannnel, 7 illetve 12 pontot szerezve a 2002-es és 2003-as évadokban.

Nem lehetett azonban nem észrevenni a tényt: vitathatatlan tehetsége ellenére, 8 illetve 7 éves F1-tapasztalattal a háta mögött, még mindkét pilóta csak áhítozott egy győzelemre! A balszerencse, a pech, a rosszkor elkövetett hibák, meggondolatlan csapatváltások meghozták az eredményüket: a két olasz versenyzőt hamar megbélyegezték azzal, hogy már sohasem fognak futamot nyerni. 2003-ban, pályafutása egyik legrosszabb évében aztán Fisico-val megtörtént a csoda: megnyerte az eső miatt félbeszakított Barzil Nagydíjat! Az már más kérdés, hogy a trófeát csak Imolában, utólag kapta meg, mivel a helyszínen tévedésből Kimi Raikkonent nyilvánították győztesnek...

2004-re el is hagyta a süllyedő hajót Fisico: választása pedig a Sauber csapatra esett. Ekkor már egyértelműen tartotta magát a hiedelem, miszerint Fisiconak sosem jut majd hely a nagycsapatok egyikében sem. Trulli eközben emelkedett felfelé a ranglétrán, s habár a cspattárs Fernando Alonso jóval kiegyensúlyozottabbnak tűnt mint ő, a Renault időnkénti fellángolásai neki is lehetőséget biztosítottak a kiugrásra. A 2004-es esztendőben pedig végre neki is sikerült a mindaddig megvalósíthatatlannak tűnő alom: futamot nyert az F1-ben! Nem is akárhol, hanem a szentélyben, Monacoban! Az idényben azonban már csak egyszer tudott dobogóra állni, és ismét egyértelmú lemaradásban volt az ifjú üstökössel, Alonsoval szemben. Amikor pedig Flavio Briatore-val is összerúgta a port, nem volt visszaút: Trullit elbocsátotta a Renault.

MIndössze egy futamot volt kénytelen kihagyni, a Toyota ugyanis megyegyezett vele a következő szezonra, sőt már az utolsó két 2004-es futamon is rajthoz állhatott. Fisico mindeközben egy Sauber-mércével mérve rendkívül sikeres szezont zárt: legjobb privát csapatként, és legjobb privát pilótaként végezve a mezőnyben. Nem volt tehát véletlen, hogy Briatore ismételten lecsapott rá: Trullit ugyanis Fisico válthatta a Renault-nál!

Mégpedig nem is akárhogyan váltotta, hiszen neki máris az első versenyén összejött az, ami Jarno-nak mindösszesen egyszer a majd' 3 év alatt: győzött a Renault-val! A szezon további része azonban sajnos nem alakult az első versenynek megfelelően. Fisico alatt többször is meghibásodott a Renault, ráadásul szemmel láthatóan az is zavarta, hogy csapattársa Fernando Alonso mennyire zavartalanul repül a világbajnoki cím felé. Egy ugyanolyan autóval, mint az övé... Ráadásul nemcsak technikai hibák hátráltatták Fisicot, hanem gyakorta el is bizonytalanodott sorosdöntő helyzetekben. Mindezeknek a hibáknak volt köszönhető, hogy miközben csapattársa megnyerte a bajnokságot a Renault-nak, Fisicot a két McLarenes és Schumi is megelőzte a pontversenyben. Mindeközben Trulli is szárnyakat kapott egy gyári csapat élversenyzőjeként, hiszen a szezon elején kétszer egymás után is dobogóra vezette az addig gyengélkedő Toyotát. Ekkor úgy tűnt, akár még a világbajnoki címért is ringbe szállhat az olasz, ám az idény második felére a Toyotát a McLaren és a Ferrari is megelőzte. Sőt Trulli csapaton belül is a második helyre esett vissza: az év végi összevetésben Ralfnak 45, míg Trullinak 43 pont állt a neve mellett.

Nem csekély reményekkel várhatta tehát a 2006-os versenyidényt a Toyota, ám a teljesítmény nem igazolta a várakozásokat. Trulli első nyolc versenyén nem szerzett pontot, s bár Ralf dobogón is állt, a csapat sem tudott versenyre kelni a riválisokkal. Végül Trulli 15 pontot gyűjtött egy felejthető év során, ráadásul Ralf ezúttal is elkalapálta: a német neve mellett 20 pont volt az idényzárót követően. Eközben Fisico ismét győzelemmel indított már a bajnokság második versenyén, ráadásul 2005-tel ellentétben ezúttal mindössze kétszer volt kénytelen pont nélkül befejezni a versenyt. Viszont győzelmet sem számlált többet, így végül a bajnokságot ismételten megnyerő csapattárs, Alonso mögött jócskán lemaradva, a negyedik helyen zárta a bajnokságot.

2007-ben egyik olasz pilóta sem váltott csapatot, ám ez nem jelentette azt, hogy ne változtak volna körülöttük a körülmények. Fisichella Alonso távoztával első számú ember lett a csapatban, ám ezt a privilégiumát nem igazán tudta kihasználni az autó feltűnő gyengesége miatt. Az év első felében ennek ellenére rndszeresen el tudta kapni a pontszerző helyek végét, szemben új csapattársával, a finn Kovalainennel, aki még csak igyekezett megszokni az F1 légkörét. Az idény végére viszont fordult a kocka, a finn Japánban a dobogó második fokára is felállhatott, miközben Fisico legjibb eredménye csak egy 4. hely volt Monacoból. Végül 21 pontjának köszönhetőnek kikpott a pontversenyben csapattársától, és a szezon végeztével elvált a megújult Renault csapattól. Trulli és a Toyota is szenvedett azonban ekkortájt: az olasz versenyző mindössze 8 pontot szerzett az év folyamán, így hiába verte meg először három együtt töltött évük során Ralf Schumachert, a teljesítményt ő és a szurkolói sem tudták igazán értékelni. A némettel ellentéteben azonban ő maradt az együttesnél, és a 2008-as évre megkapta csapattársnak a GP2 újdonsült bajnokát, Timo Glockot.

Fisichella egy jó ideig ülés nélkül volt a télen, ám végül hosszas tesztelés és alkudozás után megállapodott a Force Indiával, akik a mezőny leggyengébb csapata voltak ugyan, ám az előrelépéshez éppen egy Fisico-hoz hasonló rutinos pilótára volt szükségük. A tavalyi év természetesen pont nélkül záródott mind a csapat, mind Fisichella számára, ám a 2009-es versenyidényben már szemmel látható javulást erdményez az olasz állhatatos munkája. Fisico átigazolása miatt pedig Trulli jócskán megverte honfitársát a tavalyi szezonban:31 szerzett pontjával a világbajnokság 9. helyén végzett, ami hatalmas javulást bizonyított az előző év küszködése után. Nem mellesleg pedig csapattársát is maga mögé utasította a pontversenyben. A szezon fénypontja a Francia Nagydíj volt, amikor is Trulli dobogóval tiszteleghetett az akkor elhunyt Ove Anderson előtt, aki tulajdonképpen a Toyota Forma-1-es csapatának atyja volt.

Eddig tartott tehát a múlt, lássuk mit hozhat a jövő?! Trulli idén is remekül versenyez eleddig a Toyotával, ám a kiugró siker és az újabb futamgyőzelem még várat magára. Ki tudja, talán már örökre?! A jövője mindenesetre biztosítottnak látszik a japánoknál, habár hivatalos szerződése még nincs 2010-re... Fisico azonban a versenyidény végén minden bizonnyal búcsút int a Cirkusznak és végképp átadja helyét a sorban álló fiatal versenyzőknek. Habár ki tudja? Lehet még csak eztán jön el az ő ideje. Elvégre rá férne már egy kis szerencse a jó öreg Fisico-ra...

Trulli és Fisichella. Az  90-es évek olasz pilótanemzedékének rutinos harcosai ők. Nem kétséges, nagy túlélők. S habár nem volt ott az a bizonyos csillag a homlokukon, azért kétségtelenül vihették volna többre is. Akkor azonban mi, szurkolók, szegényebbek lennénk két nagyon szimpatikus, ám annál szerncsétlenebb pilótával. Elvégre talán emiatt is ennyire szerethetők. Mert azok. Mindketten.

Párhuzamos életrajzok I. fejezet - Jarno Trulli vs. Giancarlo Fisichella 1.rész

2009.08.04. 07:51 | _KingJack_ | 3 komment

Új, reményeim szerint hosszú életű és sikeres rovatba kezdek most, amivel megpróbálom olyan versenyzők karrierjét összehasonlítani, akiékben rengeteg hasonlóság mutatkozik. Plutharkosz műve nyomán Párhuzamos életrajzok lett a cím - bár a cikkek reményeim jóval többet nyújtanak majd két versenyzű puszta életrajzánál.

Az első kiadásban a 90-es évek olasz pilótagenerációjának két legtehetségesebb és legsikeresebb tagjáról olvashattok. Mindketten jócskán több, mint 10 esztendeje szolgálnak már a Cirkusz legkülönböző csapatainál, mégis gyakorta messzire elkerülte őket a szerencse. Mindkettejük karrierjében feltűnik majd egy bizonyos Flavio Briatore, és bizony nem feltétlenül a legelőnyösebb oldalát mutatva. Szintén közös pont lesz életutukban egy Fernando Alonso nevű spanyol fiatalember, aki szintén nagy hatással volt az akkor már rutinosnak számító olasz pilóták további eredményeire - szintén nem túl jó előjellel. Ja, és, hogy kik is ők? Ahogy minden bizonnyal sokan kitalálták már: Jarno Trulliról és Giancarlo Fisichelláról van szó.

Mindketten a 70-es évtized szülöttei, annak az évtizednek, amelynek  nem sok siker jutott a Forma-1-ben; Michael Schumacher árnyékában ennek az évtizednek mindössze két világbajnoki cím jutott: az 1971-ben született Jacques Villeneuve és a '79-es "évjáratú" Kimi Raikkönen jóvoltából. Ebből is kitűnik, hogyí ez akkoriban születetteknek bizony nem volt egyszerű dolga a Száguldó Cirkuszban. Két hősunk közül Fisico az idősebb, szint pontosan másfél évvel: a kis Giancarlo 1973 januárjában Rómában, míg a kis Jarno 1974 júlusában, Pescaraban látta meg a napvilágot. A Giancarlo név választását talán nem kell magyaráznunk, ám a Jarno minden bizonnyal idegenül cseng az olasz nyelvet ismerők számára is. Nem véletelenül, hiszen Trulli szülei (csak mellékesen: megrögzött motorsport rajongók) egy finn motorversenyző emlékére választották fiuk keresztnevéül. Jarno Saarinen 1973-ban Monzában szenvedett halálos balesetet.

Innentől teht a kis Jarno útja kijelöltetett. 1983-ban, tehét nem egészen 10 esztendősen már versenyszerűen gokartozott, ám természetesen még csak a mini osztályban, ahol egészen 1986-ig nyüstölte a pedálokat. Már itt is megmutatkoztak csodálatos adottságai, hiszen sorra nyerte a versenyket korosztályában, ám ami a későbbiekben következett, az minden képzeletet felülmúlt: az aktív versenyzők közül ugyanis mindmáig Jarno Trulli rendelklezik a legfényesebb és legeredményesebb gokartos múlttal! És a régiek közül sem sokan tudnak vele versenyezni... 1987-től egészen 1995-ig folyamatosan versenyzett ebben a géposztályban, azaz még  F-1-es debütálását megelőzően két évvel is! Az olasz gokart bajnokságok szinte örökös győztesének mondhatja magát, de ezen kívül győzött a hong-kongi gokart Grand Prix-n is, valamint az Ayrton Senna gokart emlékverseny kétszeres győztesének is vallhatja magát. Természetesen a világnak is megmutatta magát, ekkor már, mint a legnagyobb olasz reménység elvégre kétszer egyhuzamban megnyerte a gokart világbajnoskágot!

Mindeközben néhány 10 kilométerrel odébb Rómában is útjára indult egy rendkívüli módon tehetséges ifjonc: Giancarlo Fisichella. Az ő karrierje ugyan Trulliéhoz képest később indult csak (hiába Fisi az idősebb), ám eredményességben megközelítette honfitársát; habár meg kell jegyeznünk, hogy többnyire jó érzékkel elkerülték egymást a gokartos erőpróbákon. 1988-ban már pole-ban volt a junior gokart világbajnokságon,majd a következő évben ugyanezen a viadalon a negyedik helyen futott be. Mindeközben pedig kétszer is volt második a junior gokart EB-n, valamint interkontinentális bajnoki címet is szerzett. Ekkor azonban jó érzékkel a Forma autókra váltott, és nem maradt továbbra is a gokartban, mint Jarno. Ekkoriban már vitathatatlanul Itália legnagyobb reménységeit látták bennük a szakemberek, és már csak azért is óriási becsben tartották őket, mert az olasz versenyzők ekkoriban bizony nem halmozták a sikereket a Cirkuszban.

Fisichella 1994-ben harmadszori nekifutásra megnyerte az olasz Forma-3-as bajnokságot, méghozzá imponáló fölénnyel: 10 győzelmet és 11 pole pozíciót szerzett az évad során. Ennél azonban sokkal inkább növelte az ázsióját azzal, hogy vendégszerepelt a brit szériában, méghozzá az angol Forma-1-es nagydíj betétfutamán. Ráadásul az olasznál jóval erősebb mezőnyben a negyedik helyet szerezte meg. Miközben Jarno még mindig gokartozott, Fisico 1995-re a Minardi csapat hivatalos tesztpilótájává lépett előre, és fejlődése érdekében a Német Túraautó Bajnokságba igazolt át. A német sorozatban Alfa Rmeo-jával a 15. lett, míg a világbajnokságban-ahol szintén indult- 10. helyn zárt. 1996-ot is ebben a két sorozatban kezdte, ám befejezni már nem tudta: a Minardi ugyanis kirúgta addigi pilótáját, Giovanni Lavaggit, és a helyére Fisico ülhetett be!

Eközben Jarno Trulli is váltásra szánta el magát, és abbahygta a gokartozást: a német Forma-3-as bajnokságban lett negyedik végül, ám ami talán ennél fontosabb volt, hogy mindezt a Benetton Junior csapatának tagjaként érte el.  Fisichella pedig 8 futamon már a Forma-1-ben is megmérette magát, pontot szerezni azonban nem tudott. Ennek ellenére a tehetségeket jó érzékkel felismerő Eddie Jordan nem habozott őt leigazolni 1997-re a Jordanhez! A csapat másik pilótája pedig egy bizonyos Ralf Schumacher lett... A Minardinál így megüresedő helyre a csapat ismételten olasz pilótát szeretett volna megnyerni. A választás pedig nem is eshetett volna másra, mint Jarno Trullira! Az 1997-es idénynyitót tehát mindkét hősunk testközelből élhette meg, ami gyakorlatilag annyit jelentett: elérték céljukat. Ám ahhoz az már lenni szokott, egyrészt evés közben jött meg az étvágy, másrészt néhány nagyhatalmú, nem mellesleg olasz nemzetiségű személy ekkoriban már jóval többet várt tőlük. Ők voltak a ferrari hazájának legújabb bajnok-reménységei.

Folyt.köv.

 

A Király visszatér!

2009.08.03. 08:30 | _KingJack_ | Szólj hozzá!

Alioghanem nincs már olyan Forma-1 iránt legalább egy picinykét is érdeklődő ember aki ne  hallotta volna a nagy hírt: Michael Schumacher, a Cirkusz legendás alakja, 7-szeres világbajnoka visszatér! Massa sajnálatos sérülése miatt jött el számára az újabb lehetőség, egyszersmind a visszatérés lehetősége. Nem kérdés, hogy a Ferrari-család iránt érzett lojalitása vezette elhatározását, kár lenne tehát a piszkos anyagiakat feltételezni döntése hátterében, mint ahogyan azt nem egy újság tette már meg a napokban. Aki azonban ismeri Michaelt, az egy percre sem kételkedett abban, hogy Montezemolo elnök felkérését el fogja fogadni!

Természtesen ehhez előbb meg kellett szerezni a hitvesi áldást is, elvégre Corrina nem ezt az ígéretet kapta 2006-ban.... Egy olyan kiegyensúlyozott házasságban azonban mint amilyen az övéké (vagy ha mégsem az, a nyilvánosság előtt nagyon diszkréten intézik az ügyeiket - tehát sehogy), ez nem jelenthetett problémát. Corrina annyit azért már elmondhat magáról, hogy ismeri az autóversenyzői lelkeket, elvégre idestova 14 esztendeje hűséges felesége egy bizonyos kerpeni fiatalembernek, csak úgy mellékesen hétszeres Forma-1-es világbajnok... Amihez ha még hozzátesszük, hogy egészen fiatal korában Heinz-Harald Frentzen csapta neki a szelet, akkor bizton állíthatjuk: tudja kezelni a bonyolult léleknek számító autóversenyzőket!

A családi tűzhely körül tehát úgy fest nem lesznek komolyabb problémák a visszatérés miatt, a Cirkusz világa és a szurkolók azonban nem tudták egységesen örömmel fogadni a világbajnokot. Stílszerű lenne éppen itt és most megjegyezni hogy Schumi sohasem volt a szívek világbajnoka, amit számtalan kisebb-nagyobb, apró-cseprő féllegális vagy éppen illegális manőverére tudunk visszavezetni; ám most mégsem ezt tenném. Ami volt elmúlt, ráadásul a fiatal Schumacher is csak olyan volt amilyen egy tejfelesszájú, ám szemtelenül tehetséges ifjonc: tiszteletlen, arrogáns, sikeréhes és motivált. És bizony ilyenkor sokszor dönt rosszul az ember... Nem is kell sokkal tovább mennünk, mint a "kis négerig", vagyis Lewis Hamiltonig, aki véleményem szerint feltűnően sok jegyet visel magán az előbb felsoroltak közül....

Nem véletlenül ez a legnagyobb pikantériája Schumi visszatérésének: együtt láthatjuk versenyezni a múltat és a jövőt, vagyis MIchaelt és Lewist. Tény, hogy sokan nem szeretik a fiatal angolt, ám annyi bizonyos: a következő egy, de nem elképzelhetetlen, hogy két évtized legragyogóbb tehetségű bajnokáról beszélhetünk esetében. Ezzel szemben Schumi az elmúlt másfél évtized legkiemelkedőbb alakja, a mérce, aki egyszerre volt legendás bajnok és többszörösen kiátkozott csaló.... Lehetetlen nem észrevenni, hogy az idei világbajnokság ezzel megmenekült! És akkor még a szintén pikáns Kimi-Schumi csapatfelállásról nem is beszéltem...

Az idei bajnokság minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legkisebb érdeklődését váltja ki világszerte. Év elején még ugyan érdekes volt, hogy egy teljesen csupasz versenyautót kergetnek a dúsgazdag riválisok, mostanra azonban eltelt az a bizonyos "3nap", ameddig minden csoda tart. Jenson Button, ugyanis hihetetlneül tehetséges ugyan, és senki sem vitatja, hogy bizony megérdemelne már egy VB-címet, ám korántsem az a szívrabló, mint Kimi, Alonso vagy épp a visszatérben lévő Schumacher király. Pontosan az hiányzik belőle, ami a tavalyi év két nagy harcosából is: a karizma! Az üldözőiről (ergo a további ehetséges világbajnokokról), így Webberrről, Barrichellóról, vagy Vettelről pedig szinte értelme sincs beszélni. Vettelből ugyan természetesen világbajnok lesz majd egyszer (de nem most), azonban jelen pillanatban semmivel nem nagyobb egyéniség, mint például a szintén szupertehetséges Rosberg.

Na, de ideje visszakanyarodnom Schumihoz, aki miatt végülis belekezdtem ebbe az írásba... Valahol ott hagytam abba, hogy a reaktiválásával a Ferrari megmentette a világbajnokságot! No persze nem a saját maguk számára, hanem a mi, nézők számára, akik bizony az idei szezonban párviadal nélkül maradtunk. Nincs két bika, két harcos, két bajnok-aspiráns, akiknek bármiféle karizmája lenne! Egy szépen lassan, ám annál biztosabban ellaposodó idénybe visz színt Schumi visszatérése tehát, olyan pikánsabbnál pikánsabb párosításokat hozva létre, mint: Schumacher-Kimi, Schumacher-Hamilton, Schumacher-Vettel...

Aztán persze ott vannak a szokásos károgók, akik olyasmiket hangoztatnak, mint öregség, túl nagy kihagyás, edzetlenség, és az idei autó kipróbálása. Nos, én az előbbire speciel Nigel Mansellt tudom példának felhozni, aki 39 évesen lett először (és utoljára) világbajnok, és még 41 évesen is futamot nyert! Az edzetlenséghez hozzászólva pedig elég csak annyit megemlíteni, hogy Schumi volt az egyik legelső a pilóták között, aki folymatos edzéssel tartotta karban a testét, és köztudomásúlag a legjobb állóképességgel rendelkezett a mindenkori versenyzőtársak között. És álljon itt egy újabb emlék: a legelső malajziai nagydíjon, miután lábtöréséből 3 hónap után visszatérve mindenkit földbe döngölt az időmérőn Schumi, a versenyt gyakorlatilag megnyerette Irvine-nal, majd úgy állt fel a dobogóra a 40 fok melegben, mint aki éppen csak ment egy párt kört.... Miközben a másik két dobogóst, Hakkinent és Irvine-t szinte úgy kellett feltámogatni a pódiumra!

Az pedig, hogy az idei autót még nem próbálta ki, igazán nem lehet probláéma egy ilyen csodálatos képességű versenyzőnek, mint amilyen Schumi. Egyesek elfelejtik ugyanis, hogy a mostani mezőnyből szinte egyes-egyedül ő vezetett a mostani lebutítotthoz kísértetiesen hasonló versenyautókat még valamikor a 90-es évek közepén. És ő, Barrichelloval ellentétben világbajnok lett velük... Ha valakinek, neki tehát nem jelenthet gondot az elektronikus berendezések száműzése! Azt pedig, hogy első tesztjéből (én mondjuk személy szerint inkább nevezném ezt gyakorlásnak) egyből botrány lett, márcsak a hisztéria kezdetének, a megnövekedett érdeklődés első jelének tekintem. Elvégre, ha valakit, akkor Schumachert végigkísértek a botrányok pályafutása során...

Az egyik barátom, aki nem mellesleg megszállott Alonso rajongó, és Schumit velem ellentéteben csak az egyeduralma körüli korszakból ismeri, azt mondta nekem a minap, hogy Schumacher már csak amolyan reklámtáblának lesz jó, és esélyes sem lesz még csak a Q2-be sem bekerülni. Én erre csak annyit válaszoltam, hogy majd meglátjuk, és persze cinkosan kacsintottam egyet. Ha ugyanis van olyan versenyző a mai mezőnyben, aki csakis a győzelem reményében száll autóba, akkor az Schumi! Ha van olyan pilóta, aki elszántságával képes volt minden létező falat ledönteni, akkor az Schumi volt! És én egyáltalán nem hiszem azt, hogy Michael bármikor, bármilyen körülmények között is megelégedne a futottak még kategóriával. Elvégre, ahogyan Jody Scheckter is megmondta: "Ez nem tenisz, itt nem lehet csak úgy elütögetni. Ha nincs meg benned a kellő motiváció, akkor hamar meghalsz!" Ezt persze még akkor mondta, amikor a halál gyakori vendég volt a Forma-1 futmain.

Nem akarok fogadást ajánlani, de a magam részéről biztos vagyok benne: Michael Schumacher az első hat között fog végezni az Európa Nagydíjon. Vagy ha mégsem, akkor majd megszaggatom a ruháim hamut szórok a fejemre és mea culpázom.

Auf Wiederzehn Herr Bayerische Motor Werk!

2009.07.30. 12:10 | _KingJack_ | Szólj hozzá!

Nyár közepén bizony ritka az olyan eseménydús nap az F-1 világában, mint amilyen a tegnapi volt: előbb délelőtt a BMW jelentette be, hogy az idény végén kiszáll a sportból, majd délután a legendás Michael Schumacher döntött a visszatérés mellett. A továbbiakban megpróbálom megvisgálni a döntések hátterét, miértjét és megpróbálkozom a további következtetések levonásával.

Azt kell mondjam sajnos várható volt a BMW teganp délelőtt bejelentett kiszállása. Egyrészt az idei eredmények enyhén szólva is elmaradtak a várakozástól (idénre állítólag a VB-cím volt beütemezve...), másrészt a szemfülesebb rajongók már elcsíphettek egy két, minimum gyanakodásra okot adó információ-foszlányt a Hungaroringen. Kubica például elismerte, hogy nem a BMW-nél versenyez majd a következő szezonban (élő szerződése ellenére!)... Tény, hogy az idei év nem úgy alakult a hinwillek számára, ahogy tervezték. Tavaly Kubica az utolsó előtti versenyig harcolhatott vbolna a világbajnoki címig. Volna. Ha a bajorok nem akkor is már a következő szezonra készülnek, gyártják azt a nyavalyás KERS-üket, és nem állítják le teljesen a 2008-as autó fejlesztését!  Kubica persze vélhetően akkor sem lett volna világbajnok, ha Thiessen mérnök úr és csapata éjt nappallá téve a 2008-as konstrukción dolgozik, ám ebben az esetben nem moromolhatunk volna el egy jól ismert közmaondást: Két szék közül a pad alá! 

A tavalyi év vége tehát már az idei évre való felkészülés jegyében zajlott Hinwillben, ráadásul a téli szünetben jelentős diplomáciai sikerként könyvelhették el az általuk kiötlött KERS engedélyezését. Melbourne-ben ennek megfelelően Kubica akár még nyerhetett is volna, Vettel azonban másképp gondolta, és hidegre tette a lengyelt. Az már más kérdés hogy saját magával együtt... A következő futamaokon aztán kénytelenek voltak belátni, hogy a KERS a zsákutcába vezette fel az utat, legalábbis, akkor még, amikor az ötletgazda bajorok lemondtak a használatukról. Az autó egyensúlya katasztrofális volt, miközben azok a plusz lóerők sehogy sem akartak előzéseket hozni a konyhára, ergo egyenes út vezetett a több mint egy évig próbálgatott rendszer kukába hajításához.

Mindez azonban már szinte történelem, és egyedül maradtunk a megmásíthatatlan ténnyel: el kell köszönnünk a BMW-től, ha nem is örökre, de egy jó időre legalábbis biztosan.  Második generációs szerepvállalásuk mértlegének megvonásakor nem felejtehetjük el azonban a tényt: a nagy cél a világbajnoki cím visszaszerzése (hiszen Piquet és a Brabham révén voltak már egyszer világelsők) nem jött össze sehogy sem. MIközben évekig nyílt titokként terjengett a boxutcában, hogy a BMW motorjai a legerősebbek a mezőnyben. Megvolt a házi, saját német versenyzőjük - Ralf - akiből rövid úton világbajnokot akartak faragni, ott volt nekik partnernek Sir Frank Williams, a nagy öreg mágus, aki nem egy remek versenyzőből faragott már világbajnokot. Ralfnak azonban nagyon is prózai okok miatt sosem volt esélye ringbe szállni a világbajnoki címért, a szó szerint a nyakára (és a BMW nyakára) hozott Montoya pedig galád módon elárulta Sir Franket és aláírt a McLarenhez. Ezek után még egy évet megélt a BMW-Williams összefogás, de a Webber-Heidfeld nevével fémjelzett konstruktőri 5. helyezés után mindkét fél tudta: az együttműködésnek vége.

Peter Sauber csapata, amely a privátok között mindig is az egyik legkisebb, ám legsikeresebb volt, azonban garanciát jelentett a BMW számára a folytatáshoz. A bajorok nagyon szimpatikus módon még a svájci csapatfőnök nevét is meghagyták alakulatuk nevében, és hozzáfogtak a világbajnoki cím megszerzéséhez vezető rögös út megvalósításához. Az első szezonukban év végére folymatos pontszerzők lettek, sőt az élete második versenyét futú Robert Kubica Monzában (ugye-ugye a BMW-aggregát) megszerezte a csapat első dobogóját. A következő évre a dobogós helyek további szállítása volt a feladat, s ez olyannyira meg is valósult, hogy a bajorok a McLaren és a Ferrari mögötti harmadik erővé avanzsáltak. Tavaly aztán már a futamgyőzelem elérése volt a cél, méghozzá nem is tikoltan: Thiessen mérnök úr előszeretettel hangoztatta a BMW "hároméves tervét", melyben 2009-re a világbajnoki címért folytatott harc volt előjegyezve. A történtek azonban ismertek, a hinwilliek KERS-estül mindenestül befürödtek, és nagy hirtelenjéből még az F1-ből is kihátráltak.

A menekülés okai között természetesen a hivatalos indoklásban a költségcsökkentés áll, valamint az, hogy a BMW célcsoprtjai körében a Forma-1-nek nem túlzottan nagy a reklámértéke. A valóságban azonban véleményem szerint másról lehet szó.... Elkezdődött ugyanis egy folyamat, körülbelül a 2000-es évek elején, akkortájt, amikor a Renault megvette a Benettont, a Mercedes komoly tulajdonrészt szerzett a McLarenben, belépett a Toyota, és a Honda is bekebelzte a BAR csapatot. A komoly autógyárak körében sikké vált a Forma-1, szinte minden márka az itt learatott győzelmekkel kívánt előrelépni az eladási rangsorokban. Olyankor persze amikor mindenki győzni akar, és mindenki százmilliókat feccöl bele a sikerbe, bizony elkerülhetetlen a bukás. Ki kisebbet, ki nagyobbat bukfencezik, hiszen egyszerre 10 autó még a legnagyobb konszernek kedvéért sem futhat be egyszerre elsőként a célba. Mindezek miatt  tehát időre lett volna tehát szükség elsősorban, aminek meg értelemszerűen a márkák álltak szűkében. Mi értelme ugyanis milliókat dobálni egy olyan sportba, ahol a 10. helyért harcolunk? Akkor már inkább a rali meg a túraautó, ahol szinte biztosított a győzelemért való harc! Az persze más kérdés, hogy a raliban már évek óta mindössze 2 márka vitézkedik...

Ennek az elgyáriasodási folyamatnak a visszáját éljük mostanában. Tavaly a Honda, idén pedig a BMW döbbent rá arra, hogy a Forma-1-ben a sikerhez minden máshol tapasztalhatónál keményebb út vezet. A BMW-nél ez mindössze azért lehet fájóbb és egyszersmind váratlanabb is, mert ők nem várták meg a süllyesztőt: akkor léptek, amikor még mindenki emlékszik Kubica montréali futamgyőzelmére. Azt azért mindenesetre elmondhatjuk, hogy hiányozni fognak. Ugyanúgy ahogyan a Honda, a Porsche vagy a Peugeot is hiányzik....

Hungaroring TOP10 - Mire emlékezzünk az elmúlt 23 évből?

2009.07.29. 09:20 | _KingJack_ | 1 komment

Felipe Massa sajnálatos balesete minden valószínűség szerint örökre bekerül a Hungariring egyre vastagodó történelemkönyvébe - még akkor is ha nem az aranyszínű oldalakra. Ebből az apropóból döntöttem úgy, hogy fellapozom ezt a bizonyos történelemkönyvet, és felidézem a Hungaroring immáron 24 versenyt számláló múltjának 10 legemlékezetesebb pillanatát. Vigyázat: a lista szubjektív, éppen ezért a kommentekbe várom az esetleges kiegészítéseket, vagy további emlékezetes pillanatokat!

10. Hakkinen villámrajtja - 2000                                                                          Michael Schumacher érekezett a bajnokság éllovasaként a Ringre, nem utolsósorban az év elején mutatott szenzációs formájának. A nyár eleje és közepe azonban pocsékul sikerült a ferrarisnak, egymás után 3 futamot nem tudott befejezni, éppen ezért óriási teherrel a vállán érkezett Magyarországra. Az időmérő után úgy tűnt, sikerült felülkerekednie az elvárásokon, hisz biztosan kvalifikálta magát a pole-ba. Az első kanyarba azonban nem ő, sőt még nem is a második helyről startoló Coulthard, hanem a harmadikról induló Hakkinen fordult be elsőként! A repülő finn nevéhez méltóan repülőrajtot vett Mogyoródon, és ettől kezdve már egyáltalán nem volt nehéz learatnia 1999 utáni újabb Magyar Nagydíj-győzelmét. Schumacher ugyan hazakísérte a második helyen, ezzel megszakítva negatív sorozatát, de a világbajnoki versenyfutás Belgiumban már a finn nevével kezdődött...

9. Massa elfüstöl - 2008                                                                                                     Felipe Massa élete szezonját futva komoly riválisa tudott lenni a McLarenes csodagyerek Hamiltonnak tavaly, amire bizony Kimi világbajnoki címe után nem sokan számítottak volna. A szimpatikus kis brazil azonban minden valószínűség szerint most az egyes rajtszámú autót vezetné, ha a Hungaroringen picit is szerencsésebben alakulnak számára a dolgok. Történt ugyanis, hogy a brazil ferraris a harmadik helyről rögtön az elsőre ugrott a rajtnál, s hibátlan vezetéssel elhúzott a messzeségbe. Hamilton eközben defekt miatt a 6. helyre esett vissza mögüle, minden együtt volt tehát ahhoz, hogy Massa vegye át a bajnokság vezetését. Senkitől sem zavartatva azonban 3 körrel a vége előtt, a célegyenesben elfüstölt a motorja! A brazilnak természetesen fel kellett adnia a futamot, a győzelem így az első sikerét ekkor megszerző Kovalainen ölébe hullott, míg a világbajnoki címet Lewis Hamilton zsebelte be az év végén. Mindössze egy pont különbséggel....

8. Amikor Red Bull tényleg szárnyakat adott - 2005                                                                                                                                    2005-ben minden az új sztárokról, a legendás Michael Schumachert kenterbe verő Fernando Alonsoról és Kimi Raikkonenről szólt. A Jégember ennek megfelelően a második helyről rajtolhatott, azonban a spanyol Renault-jának egyáltalán nem feküdt ebben az évben a pálya, így jócskán hátrányba került egyetlen számottevő riválisával szemben. A pole-ba pedig a feltámadó Michael Schumacher navigálta Ferriráját, egy fantasztikusan jól sikerült gyors körrel. Az igen csak kusza rajtsorrend azonban nem a három esélyes, hanem az addig igencsak gyengén muzsikáló Red Bullok miatt torkollott kaotikus startba...  Az első kanyarban az osztrák csapat osztrák pilótája, Christian Klien futott fel Jacques Villeneuve Sauberjének hásó kerekére, s eztán a levegőbe repülve szaltózott egyet! A Jaguarból akkoriban átvedlett csapat másik pilótája, David Coulthard pedig Alonso leszakadt légterelőjére hajtott rá a 12-es kanyarnál, hogy aztán leszakadó kereke miatt legyen kénytelen feladni a viadalt. Egy kör volt, és más semmi.... Legalábbis a Red Bullnak.

7. Mansell és a csavar - 1987                                                                                                                A történelem második Magyar nagydíjára ugyancsak kiélezett versenyben érkeztek a bajnokság esélyesei, a tavalyi győztes Piquet, a feltörekvő brazil zseni, Ayrton Senna és az ólomlábú angol, Nigel Mansell. Az örök pechvogel Mansell éppen a 34. születésnapján megszerezte a pole-t, majd a ferraris Berger kiesése után senkitől sem zavartatva száguldott a győzelem felé. Hat pontra közelítette volna meg Piquet-t az összetettben, míg Sennaval éppen egálban lettek volna, ha ekkor intették volna le a futamot. Az emelkedőn felfelé azonban Mansell kerékrögzítő csavarjai kilazultak, és a nevét is viselő kanyarban már alig tudta irányítani az autóját, mellyel kénytelen volt félreállni. Piquet kettőből másodszor nyert a Ringen, és 18 pontra elhagyta Mansellt az összetettben.

"Az évszázad versenye - 2006                                                                                              Egyáltalán nem érdemtelenül kapta meg eme hízelgő titulust a nemzetközi szaksajtótól a 21. Magyar Nagydíj, sőt! Annyi különbőző emlékezetes momentum színesítette a történelem első és mindeddig egyetlen esős Magyar Nagydíját, hogy azokból külön is össze lehetne állítani egy 10-es listát... Elég csak Button első győzelmére gondolni, vagy a két világbajnoki aspiráns kísértetiesen hasonló büntetéséről elmélkedni. Alonso és Schumacher villámrajtott vett, Kimi eközben toronymagasan vezetve hajtott bele egy leköröztöttbe, név szerint Liuzziba, és mindezt úgy, hogy közben aki élt és mozgott a pályán, az pörgött csúszott, rosszabb esettben pedig tört és zúzott. Amikor már úgy gondoltuk, hogy hátradőlhetünk, hisz elállt az eső, Alonso pedig toronymagasan vezetett, jött a legnagyobb truváj: Alonso elhagyta a kerekét a boxkiállás után! De ja vu 1987... Schumacher ezzel egycsapásra 8 egységet hozhatott volna 10 pontos hátrányából a bajnokságban, azonban az intermedier gumikon ragadt németet addig szorongatták ellenfelei, míg Heidfeld végül a fél kasztniját elvitte, és ezzel együtt a biztosnak tűnő 6 pontját is! Kiesésével a német úgy tűnt nem szerez pontot, hiszen éppen 8-an célbe evickéltek, azonban a versenyre jellemző módon még eztán is várt bennünket egy csavar! Az élete első futamán célbe futó és ezzel ponotot szerző Kubicát ugyanis kizárták, és ezzel egy nagyon fontos jutattak a hétszeres bajnoknak... 

5. Belviszály a csapatban -2007 

A 2007-es szezon nagy meglepetése volt Lewis Hamilton, a tejfelesszájú újonc szereplése, aki kétszeres világbajnok csapattársát kenterbe verve világbajnoki éllovaskén érekezett a Hungaroringre. Alonso ekkorra ugyan már megbánta, hogy a McLaren-hez szerződött, de még bőven megvolt az esélye a VB-címre. A csapat ellen a Ferraritól való adatlopás miatt folyt az eljárás, így az időmérő végén kitört botrány csak hab volt a tortán... Hamilton válogatott szitkózódások közepette szegte meg a csapatutasítást, és nem engedte maga elé Alonsót az időmérő végén, hátrányba sodorva ezzel a spanyolt. Erre válaszul Ron Dennis csapatfőnök pontosan annyi ideig tartatta fel Alonsóval Hamiltont, hogy az már ne tudjon újabb gyors kört futni, így csapattársa mögött ragadjon a rajtrácson. Ron Dennis tajtékzott a dühtől, a nyilvánvalóan hibás Hamilton helyett azonban Alonsót büntették meg a feltartás miatt, valamint elvették a csapat Mogyoródon szerzett VB pontjait. Alonso meg ki tudja mennyivel szerzett volna több pontot annál a bizonyos 5-nél amennyi összejött neki.... 

4. Kört kapott a legenda - 2003

Kétszer is összejött már ez a csoda a Hungaroringen, 1988-ban azonban az akkor háromkörös hátránnyal célba érő Piquet-nek sansza sem volt versenybe szállnia a bajnoki címért. 2003-ban azonban az akkori címvédő és ötszörös bajnok Michael Scumacherrel is megesett a csúfság, hogy nyolcadik helyen körhátránnyal érjen célba Magyarországon. A leköröző fél sem volt akárki, éppen élete első győzelme felé száguldott, és Fernando Alonónak hívták... A németet a futamot jócskán előtte záró Montoya, Raikkonen duó utolérte a pontversenyben, és a nyáron mutatott csapnivaló Ferrari-formát elnézve, úgy tűnt a német elveszíti vezető helyét a követező versenyeken. Végül azonban ebben az évben is világbajnok lett Raikkonen előtt, s ki tudja, talán a Ferrari év végi feltámadásához a mogyoródi szégyen is hozzájárult....

3. Mansell, a zseni - 1989

A '87-es pechvogel, Mansell két évvel később már közel sem volt akkora esélyes, hisz az évtizedes válságban lévő Ferrari pilótájaként érkezett a Ringre. Az időmérőn mindössze a 12. helyre kvalifikálta magát, ám az első kör végén már nyolcadik volt, és innen is tovább folytatta szenzációs előretörését. Versenyben előzte meg mindkét VB-éllovast, Prostot és Sennát is! Utóbbi előzésnek pedig minden bizonnyal a sportág legnagyobb klasszikusai között van a helye. A brazilt megzavarta Stefan Johansson lekörözésre váró autója, és a pillanatnyi zavart kihasználva Mansell kibújt, majd az emelkedőn felfelé elhúzott a messzeségbe. Senna véleménye persze nem sokáig váratott magára: "KIváló manőver volt"-mondta a címvédő világbajnok, aki ritkán dicsérte a riválisait...

2. Többet ésszel, mint erővel - 1998

MInden idők egyik legnagyszerűbb taktikai győzelmét aratva győzött a Hungaroringen MIchael Schumacher 1998-ben. A lenyűgöző gyorsasági fölényben lévő McLareneket csak nagyszerű taktikai húzásai révén tudta feltartóztatni ebben az idényben a Ferrari, és ez Magyarországon sem volt másképp. Ross Brawn 3 kiállásos stratégiára váltott menet közben, azért, hogy Schumachernek a 3. helyről legyen esélye megelőzni a Coulthard-Hakkinen duót. Ehhez mindössze 19(!) edzéstempójú körre volt szükség a német zsenitől, méghozzá egyhuzamban. Ekkor aztán még azok is rájöttek mire fel fizetnek Schuminak egy szekérderéknyi pénzt, akiknek addig kétségei voltak a német kivételes képességeit illetően. Utolsó kiállását követően természetesen a Mercedesek előtt találta magát, amihez ráadásként hozzájött még Hakkinen műszaki hibája is, így a világbajnoki versenyfutás ismét nyílttá vált a két rivális között.

1. "Hová tűnt Damon Hill?" - 1997

Palik László szállóigévé vált mondatai alighanem örökre az akkori nézők emlékezetébe vésődtek, az őszinte megdöbbenés jelmondatává válva. A bajnoki címvédő Hill 1997-re a harmatgyenge Arrows-Yamahához írt alá, mivel Frank Williams nem akarta kielégíteni a világbajnok fizetési igényeit. A Tom Walkinshaw által irányított csapat alig tudott pontot szerezni az idény során, ám Magyarországon a Bridgestone gumijainak is köszönhetően, Hill zsenialitása révén a legjobbak között találták magukat. Az angol a verseny során a negyedik helyről indulva Schumachert és Villeneuve-öt is megelőzte, majd nagy előnyt dolgozott ki magának a folytatásra. Az utolsó körökre aztán már a kanadai VB-aspiráns is megbarátkozott a gondolattal, hogy az ex-csapattárs Hill egy tragaccsal végez előtte, amikor addigi 33 másodperces hátránya hirtelen 3-ra csökkent! Hill autójában ugyanis tönkrement a hidraulika, aminek hatására a váltó és a gázpedál sem működött megfelelően, sőt még a motor is kihagyogatott. Hill végül a második helyre még be tudta küzdeni magát, és úgy tűnt, hogy ennek is őszintén tud örülni. A nagy győztes azonban Villeneuve volt, aki értékes 4 pontott kapott ajándékba a VB-pontversenyben.

 

 

Vissza az időben - avagy in memorian 2008

2009.07.28. 12:49 | _KingJack_ | Szólj hozzá!

Esetlennek tűnhet a cím, de még mindig nem jutott találóbb az eszembe, lévén, hogy egy tükörsima Hamilton-McLaren győzelemnél talán semmi váratlanabb nem történhetett volna Mogyoródon. Ott, ahol immáron 24. alkalommal láttuk vendégül a Cirkuszt, annak minden egyes artistájával együtt! És higgyék el ez nem kis dolog. Mostanság amikor olyan legendás helyszínek, mint Hockenheim, Magny Cours, vagy Silverstone képtelenek helyet "fizetni" maguknak a Forma-1-be, szinte csodaszámba megy egy ilyen kis ország kis versenypályájának sikere. Hiszen a Hungaroring szűkös is meg poros is, ráadásul nem is Hermann Tilke tervezte(...), akkor meg hogy-hogy még mindig itt?! Mert ahogy maga Miszter Forma-1 (azaz Bernie Ecclestone) megmondta: Magyarországnak szüksége van a Forma-1-re, és a Forma-1-nek is Magyarországra! Azt hiszem ennél nagyobb dicséretet nem is kaphattak volna a szervezők, és nem is érhette volna őket nagyobb igaszságtétel azután, hogy a kezdtek kezdetén, 1986-ban voltak akik még 5 évet sem jósoltak (az akkor még Vörös) Magyar Nagydíjnak... Most pedig jövőre már a 25.-et rendezhetjük, de még ez sem a végállomás, hiszen van szerződés -aláírt(!)-a folytatásra egészen 2016-ig!

Az már persze más kérdés, hogy olyan ínséges időben, amikor hónapokig kétséges ennek az egész Cirkusznak a jövője, lehet-e ilyen hosszú távra tervezni? Meg aztán Bernie sem fiatal már, ha hinni lehet a verebeknek éppen 78 éves, ami bizony éppen elégséges ahhoz, hogy a 2016-os dátumot még megérje, de ahhoz is, hogy ne... Meg aztán az is nagy kérdés mi lesz vele nagy barátja, Max Mosley nélkül, aki csak beadta a derekát, és megerősítette, hogy nem indul a FIA elnöki pozíciójáért. Ráadásként azonban nem brta ki, hogy ne gerjesszen indulatokat -régi jó szokása ez már- hiszen Jean Todt-ot jelölte ki utódjának! Ami már csak azért is érdkes, mert akkor ilyen erővel már Flavio Briatore, vagy (ami még nagyobb truváj lenne) Ron Dennis is lehetne FIA elnök, azzal a kis különbséggel, hogy ezekben az esetekben az öreg Maxot ott helyben megütné a guta.

Na de hála Istennek a megelőző néhány hétben már nem csak a politikáról szólt a fáma, hanem a hagyományokhoz híven beindult az élet a pilótapiacon is. Jégember Kimit például már egészen a rally-ba űzték a különböző szaklapok, amiből annyi volt az igaz, hogy a nyári szünet alatt valóban elindul majd egy murvás futamon, méghozzá egy Fiat Abarth-tal. A mindig gyanúsan jól értesült média persze már Alonsót látta a helyén vörösben, a terjengős szintéziseiket még az sem tudta megzavarni, hogy mindkét világbajnoknak szerződése van a következő évre.... A Renault-nál Nelson Piquet hattyúdalát követte élvezettel a sajtó, akik szerint a kis Piquet-nek a magyar futamot után bizony fel is út le is út. A Toro Rossónál eközben Sebastien Bourdais alá tettek lapátot, valószínűleg pedig ezzel egy csodálatos tehetségű versenyző Forma-1-es karrierjét is lezárták. Bourdais-ról sokan sokszor elmondták már a véleményüket, amikhez sokat nem is lehet hozzátenni, azt azonban érdemes leszögezni: egy négyszeres Champ-Car világbajnok nem felejt el autót vezetni csak azért mert átrepül egy óceánt....

Webber is átrepült egy óceánt, mert élete első győzelme után egy időre hazaruccant, gondolom én kiereszteni a gőzt, vagy csak megkóstolni a nagymama híres aligátor-levesét. 132 futam után aratott első győzelme mindenesetre rekord volt, ennyit soha senki nem várt még az első sikerére a Forma-1-ben. A rangsorban utána következők azonban érdekes módon itt versenyeznek vele együtt: Barrichello, Trulli vagy a világbajnoki rivális Jenson Button pontosan tudja milyen érzés sokáig csak várni és várni... Mint ahogyan Nico Rosberg is hosszú ideje már csak vár és vár, hiszen akármilyen hihetetlenül is hangzik még mindig nem sikerült sem edzéselsőséget, sem győzelmet aratnia. Lehet, hogy Frank Williams-szel már nem is igen fog, mert a Mercedes igen erősen szemet vetett rá, elvégre egy német autóhoz német versenyző dukál, ráadásul világbajnoki fából...

A péntek edzésnapok ugyanakkor azt mutatták, hogy semmi baj nincs a jelenlegi pilótákkal sem, mert teljesen magától értetődően húzták be a két edzést, miközben a nagy esélyesek megbújtak a mezőnyben. Kovalainen és Hamilton azonban nem foglalkozott semmilyen taktikázással, hanem bőszen hangoztatták, hogy végre itt vannak, jó az autó, és akár még a dobogóra is esélyesek lehetnek! Amihez én mindössze annyit tennék hozzá, hogy ahhoz azért Hamiltonnak nem ártana majd fékezni az első kanyar előtt, és utána be is venni azt... Ha viszont ez meglesz, akkor végre ismét a dobogóról integethet a tavalyi világbajnok! Pénteken -természetesen- Nico Rosberg is nagyot ment, rajta kívül azonban mások nem voltak hajlandóak kijátszani a kártyáikat, és gyaníthatóan csurig tankolva bespájzolták magukat a középmezőnybe.

Szombatra aztán elbújt a nap, lehűlt az aszfalt, megerősödött a szél és elfújta a Brawn-Mercedesek esélyeit jó messzire! Olyannyira, hogy Barichello idén eleddig példátlan módon még a legjobb 10-be sem tudta beverekedni magát, miközben Button összethette a két kezét, hogy megcsípte a 8. pozíciót. A BMW-k ismét magukra vállalták, hogy hátulról összeszedik a mezőnyt, Kubica mindössze az újonc és elindulásával egyből rekordot döntő Alguersuarit előzte meg, Heidfeld azonban huszárosan teljesített, hisz behozta magát a 16. pozícióba... Alguersuariról pedig érdemes megemlékezni, hiszen gyakorlatilag két teszttel a háta mögött került be a Cirkuszba, és habár ez így is óriási dolog, bizony kivívta néhányak ellenérzéset, már akkor is amikor még egyetlen kört sem tett meg. Massa és Webber is kételyeit fejezte ki ugyanis a spanyol kölyök felkészültségét illetően... Erre én csak azt jegyezném meg, hogy milyen diszkréten hallgatott az a Raikkönen, akinek annak idején körülbelül ennyi tapasztalattal a zsebében szavazott bizalmat Peter Sauber! Meg aztán a Toro Rossoból már kinőtt egy egész ügyes német gyerek... 

Az edzés második szakaszában aztán bekövetkezett az, ami még sosem a Hungaroringen: hatlmas balesetet szenvedett Felipe Massa, a Ferrari ásza. Nem mellesleg természetesen a pályának semmi köze nem volt a balesthez, azt ugyanis egy olyan fatális véletlen okozta, amilyen millióból egyszer történhet, meg, ha ugyan...! Történt ugyanis, hogy Barrichello éppen elhagyta a Mansell kanyart, amikor egy körülbelül egy kilogramnyi súlyú rúgó repült ki a hátsó felfüggesztéséből. Ez a rúgó volt az, amelyik az éppen a Mansell-kanyarba befelé hajtó Felipe Massa sisakjának csapódott, 300-as tempónál! Az ütés ereje egy tonnának megfelelő volt... Egyből látszott a lassításokon, hogy nagy a baj, Massa láthatólag elveszítette az eszméletét, éppen ezért nem is tudta kellő mértékben lefékezni az autót a becspódást megelőzően. Szerencsére a mentés rendkívül jól szervezett volt, hamar kórházba kerülhetett a sérült, ráadásul, ahogy Montezemolo is megmondta, a legjobb kezekbe! A kis brazilt sajnos műteni kellett, az állpota azonban szerencsére végig stabil volt, ám életveszélyes... Ki gondolta volna, hogy mindez megtörténhet?! 15 esztendővel Ayrton Senna sajnálatos balesete után, éppen Massa, az aki a nagy Ayrton után az egyetlen brazil volt, akinek esélye volt megküzdeni a világbajnoki címért kísértetiesen hasonló balesetet szenved?? Ki gondolta volna, hogy egy héten belül két versenyző kerül életveszélyes állapotba a világ versenypályáin, a fejükre kapott erős ütés miatt? Alig egy héttel korábban ugyanis egy Forma-2 es futamon leszakadó kerek oltotta ki a 18 esztendős Henry Surtees életét. Aki nem mellesleg a zseniális tehetségű John Surtees fia volt... A nagy Kaszás ismét megjelent tehát a pályák fölött, (bár szerencsére Massa már kommunikál valamint felébredt a kómából) és még mindig rémisztő kísértetiességgel lengi be azokat.

A vasárnapi verseny ennek megfelelően nagyon komor hangulatban kezdődött, senki sem tudta magát függetleníteni a történtektől. Ennek ellenére, azért Massán kívül mindnki ott volt a rajtnál, hiszen ezek a fiúk már valósággal beleszülettek az életveszélybe... Elég példának venni csak Kimit, aki egy viharos gyorsasággal elkapott start után kétszer is olyan résbe hajtott bele, amit rajta kívül valószínűleg senki sem látott, ő azonban a célba érkezés után nem is emlékezett semmilyen "veszélyes manőverre"... A pole pozícióból Alonso valósággal kilőtt, bizonyítván, hogy a Renault igenis képes egy újabb nagy feltámadásra akárcsak tavaly, mögötte pedig Webber, Hamilton, Raikkonen volt a sorrend. A második pozícióbol startoló Vettel már csak hátrébb gumizott, mivel Kimi az első kanyarban hidegre tette... Ehhez jött még Button gyengélkedése, ott volt tehát a nagy esély a nürburgringi győző, Mark Webber előtt a világbajnoki üldőzőverseny szorosabbá tételéhez. Hamilton azonban másképp gondolta, zseniális egyszerűséggel ment el a nyurga ausztrál mellett, majd a régi szép napok emlékére Alonso üldözésébe fogott. A spanyol aztán persze hamarosan kjött tankolni, ám vesztére a kerekeit is lecserélték... Mintegy két kanyarral később ugyanis a bal első kereke elkezdett lötyögni majd le is esett! Mintha pár évvel ezelőtt történt volna már valami hasonló....

Hamilton mindenesetre köszönte szépen és elhúzott a messzeségbe. Webber képtelen volt tartani a megtáltosodott McLaren tempóját, ráadásul a boxkiállásnál Kimi a szó szoros értelmében bevágódott elébe... Innentől kezdve akár unalmba is fulladhatott volna a futam, ha nem lett volna kicsit hátrébb egy nagyon jó tempóban hajtó Timo Glock és egy Nco Rosberg. Ők azonban nagy élvezettel üldözték az előttük hajtókat, ami a kis Rosbergnek a 4., míg a 14. helyről startoló Glocknak a 6. helyet jelentette. Button az egész versenyen küzdött az autóval, a legjellemzőbb jelent a versenyére az volt, amikor Piquet és Nakajima próbálta támadni a világbajnokság favoritját... Végül azonban előhúzta a szokásos zsenialitását és megmentett két pontott Ross Brawn-nak, miközben az egyre inkább fonalat veszítő Barrichello képtelen volt előrébb lépni a 10. helyről. Az angol ugyanakkor a verseny után már nyíltan hangot adott kételyeinek a világbajnoksággal kapcsolatban: " Az utóbbi négy versenyen 15 pontot vesztettem Markkal szemben a pontversenyben, és ha ez így folytatódik akkor négy verseny múlva köddé válik az előnyünk..."  Ez persze nem jelenti azt, hogy feladná a harcot, ráadásul a Ferrari és a McLaren előretörése is a 18,5 pontos előnyben lévő Button malmára hajthatja a vizet.

Hamilton ugyanis gyakorlatilag sétagaloppban megnyerte a futamot, Jégember Kimi pedig beevickélt mögötte másodikként. " Nagyszerű eredmény ez a csapatunknak, nagy kő esett le a szívünkről, hiszen megérte a nnyit dolgozni!"-mondta a boldog győztes, aki innentől kezdve persze már le sem mondana az első helyről az év végéig. A Ferrari Massának ajánlotta a második helyet, és szintén idei legjobb eredményét könyvelhette el. Webber pedig? Gyakorlatilag az egyetlen kihívóvá vált az idei bajnokságban....

 

Német Nagydíj - Újabb kihívó a láthatáron

2009.07.12. 18:49 | _KingJack_ | Szólj hozzá!

Három hétnyi nyári szünet után folytatódott újra a cirkusz, sajnos a szó szoros értelmében, mert a versenymotorok felbőgésével szinte egyidőben a csapatok és a szövetség közötti ellentét is "felbőgni" látszott. Kiedrült például, hogy Mosley mégis elnök lehet, ami már csak azért is lehet kissé kellemetlen, mert időközben jelölt is akadt a helyére, Ari Vatanen személyében...

No, de a szakadási botrányon kívül azért más érdekességek is történtek bőven a szünet alatt, Vettelről például sajtópáholyt neveztek el a Nürburgringen, ugyanezt a Vettelt világbajnoki esélyessé léptették elő, és ugyanennek a Vettelnek a csapattársát kényszerítette volna "behódolásra" a sajtó... Aztán majd meglátjuk mi is sült ki ebből az egész behódolásból! A már-már schumacheri unalomba fulladó világbajnokságnak kétségkívül jót tett a kis német silverstone-i győzelme, amit ráadásul az oroszlánbarlangban (értsd: Button és a Brawn hazájában) aratott minden németek újdonsült kedvence. A már említett csapattárs ugyanitt elért másdik helye szintén jó ajánlólevélnek ígérkezett Nürburgringre, érdekes módon azonban mindenki temetni kezdte az ausztrált, mondván a Red Bull jobban tenné ha Vettelre összpontosítana, és ezt Webbernek is megmondaná.... Szerencsétlen flótásnak még a saját BBC-s blogjában is le kellett szögeznie: az osztrákoknál nincs csapatutasítás! " Nem értem ezt az egészet, hiszen csak 3 ponttal vagyok Sebastian mögött a pontversenyben. Végre nyernem kellene már egy futamot, és akkor elhallgatatnám ezeket a hangokat!"-mondta a nyurga ausztrál, és nem is sejtette milyen közel járt az igazsághoz....

A BMW-sek ezzel szemben úgy jöttek a hazai pályájukra, hogy Theissen mérnök végre kimondta: "Elmaradtunk a tervektől, az idei autónk sajnos az előző három évivel szemben nem versenyképes. Elkezdhetünk készülni jövőre..." Ezt viszont már gyakorlatilag 4-5 versenye tudjuk, ezzel ugyan felesleges volt kiállni a nyilvánosság elé a főnöknek... Az üzenet viszont sokkal több volt: Jövőre itt leszünk, nyerni akarunk! Még mindig - teszem hozzá már én, s remélem jövőre talán több siker koronázza majd a bajorok igyekezetét, mert egy jó Kubicát és Heidfeldet mindig élmény nézni a mezőnyben...

A négyszeres ChampCar-bajnok Bourdais viszont alighanem utoljára ült bele Vörös Bikájába Németországban, hiszen egyre erősödnek azok a hangok, miszerint a Hungaroringre már egy újabb Red Bull-ifjonc kerül az autójába. A pletykák a valóban ifjonc, és nem mellesleg spanyol Jaime Alguersuari-ról, valamint a nem éppen fiatal, ám minden kétséget kizáróan nagy reklámértékű Sebastien Loeb-ről szólnak... Utóbbinak azért nem hiszem, hogy túlzottan vonzó lenne most a leggyengébb Forma-1-es gép, és azért 33 éves fejjel már nem valószínű, hogy átnyergel a Forma autózásra. Pláne nem 5 rali világbajnoki címmel a zsebében... Ráadásul küszöbön a hatodik!

Nem mondhatni tehát, hogy csendben kezdődött volna a hétvége a hétvége a világ egyik legmodernebb pályáján, az azonban biztos, hogy hűvösen. Mindössze 13-14 fokot mértek a három nap során, ez pedig minden kétséget kizáróan a silverstone-i hétvége megismétlődését ígérte. A Red Bullok tehát ismét szárnyalni készültek (jó pár év után végre nevükhöz méltón), míg Brawnék szerették volna minimalizálni a veszteséget legfőbb riválisukhoz képest. Az előző versenykhez képest viszont újdonságot jelentett, hogy végre életjelet mutatott magáról a címvédő világbajnok Lewis Hamilton! Megnyert két szabadedzést (ami ugye nem jelent túl sokat, kérdezzük meg erről mondjuk a kis Rosberget) majd a kvalifikáció végére a harmadik sorba parkolta le rozoga Mercedes-McLaren-jét. Ami azért önmagában nem lenne egy szívmelengető eredmény, de idén eddig ez a csúcs... A Ferrarik egy darabig szintén jól tartották magukat, aztán a végére csak lecsúsztak a 8-9. helyre, szégyenszemre még Adrian Sutil is megelőzte őket, a Force Indiával.... Nem véletlenül lehetett madarat fogatni Vijhay Mally-ával: "Végre mi is itt vagyunk, versenyben vagyunk!" Ami annyit jelentett, hogy végre már pontokat szeretne látni fiaitól, ami ez esetben azért inkább Sutilt jelentette, mintsem a dollármilliókért versenyző Fisichellát a 18. helyről...   Webbertől meg inden bizonnyal a győzelmet várta el csapatfőnöke, Christian Horner, miután az ausztrál a pole pozícióba szervírozta Red Bullját. Mögötte azonban nem a hazaiak ásza, a Vettel végzett, hanem a két nagy ellenfél, a csupasz Brawn-ok, akik nem kis meglepetésre előzték be Vettelt, teljesen meghiúsítva a német sajtó által előre megénekelt hazai sikert....

Webber tehát életében először a pole-ban, nem kis truváj volt ez önmagában, miután az ausztrál nem kevesebb mint 7 és fél évet várt erre a nagy pillanatra! Nem csak erre várt viszont túl sokat, hanem a rajtnál elalvó piros lámpákra is ("elvesztettem Rubenst a szemem elől"), ami annyit jelentett, hogy előbb koccanásból lendületett vett Barrichellón, majd adott egy defektet ajándékba a parádésan induló Hamiltonnak. Mit mondjak szép munka, főleg, hogy addig még csak egy kanyart se vett be.... Barrichello viszont köszönte szépen és eltűnt a messzeségbe. Illetve csak szeretett volna, mivel ez a csökönyös ausztrál az istennek sem hagyta.... Követte, mint az árnyék! Kicsivel hátrébb Button megint elszúrta amit el lehetett (mármint a rajtot), ráadásul be is szorult a kisebbfajta forgalmi dugót előidéző Kovalainen-Massa tandem mögé. Becsületére legyen azonban mondva, nagyot küzdött. Persze ez még mit sem ért volna, ha nem előzött volna meg mindenkit, akit csak utolért! Közben Webbert megbüntették Barrichello érintéséért, ám az ausztrál ezúttal olyan rössel versenyzett, hogy kétséget sem hagyott affelől: sokadszorra már nem hagyja veszni a kínálkozó lehetőséget. Barrichello ráadásul elhibázott taktikájának és gumikészletének hála eltűnt a süllyesztőben, olyannyira, hogy nemcsak Vettel, de a nagyszerűen versenyző Massa és a semmiből előtűnő Nico Rosberg is előtte termettek! Ross Brawn agya ismét kattogott, feltehetően jól is, egy hiba azonban becsúszott a három megállásos taktikába: hiányzott a gyorsaság!

Raikkönennél meg a tartósság hiányzott, mint általában, azzal az apró különbséggel, hogy ezúttal nem lehetett rá még csak azt sem mondani, hogy a nagy sietségben hajtotta szét az autóját... Szépen elkörözgetett éppen annak a farvizén aki arra járt, érdemlegeset csak Sutil első szárnyának lebontásakor tett. Ha visszagondolok a tavalyi monacoi futamra, biztos vagyok benne, hogy nem Kimi lesz Sutil kabalája... Ezt követően legközelebb akkor került képbe, mikor csendesen elfüstölt, emlékeztetve a régi szép McLarenes időkre, amikor szintén kétheti rendszerességgel selejtezte le a motorokat... Hogy is mondta Illien mérnök? "Tankot Raikkönennek!" Habár jövőre talán annak is örülne, ha egyáltalán egy Forma-1-es autó jutna neki, hiszen stabilan tartja magát a pletyka, miszerint Alonso a vörösökhöz tart. És ugye nem zörög a haraszt...

Na, de térjünk csak vissza a versenyhez, annál is inkább, mivel Kimi innentől kezdve, már csak annyi vizet sem zavart, mint eddig. Webbert pedig senki sem zavarta, gond nélkül hazaért, csapattársa, Vettel díszkiséretében. Öröm volt végre látni révbe érni ezt a szimpatikus srácot! Még mindig élnken él az emlékeimben első futama, amikor is szedett-vedtett Minardiját hazai pályán hozta be az ötödik helyre! És persze ott van a félresikerült Williamses szezonja, amikor egy éppen leszállóágban lévő együttműködés közepébe érkezett, vagy a sorozatos pechszéria a Jaguar volánjánál. Megérdemelte bizony, végre már! Saját elmondása szerint: "Tudtam, hogy nagy esélyem van győzni a tegnapi időmérő után. Silverstone-ban nagyon csalódott voltam az elszalasztott lehetőség miatt, most viszont nem volt ami megállítson, még a büntetés és az elrontott rajt sem vetett vissza túlságosan. Nagyon boldog vagyok, és köszönöm mindenkinek aki idáig bízott bennem!"

Vettel is sportszerű volt, elismerte, ezen a napon nem volt csapattársánál jobb pilóta a mezőnyben: "„Gratulálok Marknak, gyorsabb volt mindegyikünknél, tehát megérdemelt volt a mai győzelme." Csatlakozott hozzá természetesen a végül ötödikként beérkező Button is, ami tekintve a szörnyű hétvégéjét, már önmagában is megsüvegelendő dolog. Rubinho azonban, akit végül még csapattársa is lehagyott, értehetően nagyon dühös volt: „Rettenetesen mérges vagyok amiatt, ahogyan a dolgok alakultak ma. Ez egy remek példája annak, hogyan kell egy futamot elveszíteni. Mindent megtettem, amit csak tudtam.Elsőként kellett érkeznem az első kanyarhoz, és én ezt meg is csináltam. „Ők (Brawn)azonban sikeresen elérték, hogy elveszítsem a futamot. Ha továbbra is ezt csinálják, akkor el fogjuk veszíteni mindkét világbajnokságot, ami szörnyű lenne." Keserű szavak ezek egy keserű embertől...

A McLaren végül csalódást keltően szerepelt, hisz Hamilton a defektje után végig az utolsó helyen evickélt, míg Kovalainen a biztató rajt után, még az egy pontnak is örülhetett. Szegény embert az ág is... Mindeközben a Ferrari és Felipe Massa dobogóra állhatott, nem utolsósorban a kis brazil állhatatos teljesítméynének köszönhetően. Még jó, elvégre, ha hinni lehet a pletykáknak, az üléséért harcol...

Ja, és a világbajnokság? Ezek után ember legyen a talpán aki eltalálja, mi fog itt ezután következni. De én azért biztosan nem szűkíteném le Buttonra és Vettelre a párharcot. Elvégre ha egy üzlet beindul... És Webberé beindult.

A Birodalom visszavág?

2009.07.09. 09:28 | _KingJack_ | 1 komment

Elnézést a kissé (vagy nagyon?) erőltetett hasonlatért, de még most sem jut jobb, találóbb az eszembe Max Mosley és kompániájának legújabb akcióiról. Az egyszer már eltávolított(?) Max ugyanis mostanában megint a harcosabbik énjét mutogatja, amivel persze még nem is lenne különösebb baj, ha ezt nem a média jeles képviselői előtt tenné. A FIA elnöke ugyanis kilátásba helyezte maradását, méghozzá arra az esetre, ha a csapatok esetlegesen megkísérelnék átvenni az irányítást a Cirkusz felett. Nem mellesleg -szerény véleményem szerint- lassan már nem is a sorozat megnevezésére szolgál az eposzi jelző (cirkusz), sokkal inkább tudnám annak nevezni azt a szánalmas színjátékot, amit Max és hű barátja, Móric (ismertebb nevén Bernard E.) az utóbbi hónapokban gerjesztett a szövetség és a csapatok között.
Persze felmentést utóbbiaknak sem szabad adnunk, ugyanis az ő felelősségük az ügyben legalább akkora mint, az előbb említett két úré. Emlékezzünk például a korábbi szakadási kísérletekre, melyek rendre kudarcba fulladtak! Ott ugyanis a szándék csírája sem volt meg az autógyárakban, akkor mindössze az igazságosabb pénzelosztásért (ergo a saját zsebükért) indultak harcba. A Ferrari pedig miután megegyezett Mosley-val, szépen megfúrta a többieket, és kihátrált a projekt mögül. Azután ki nem emlékezne például a tavalyi szexbotrányra, amikor is a mi Maxunk náci jelmezbe öltöztetett hivatásosokkal huncutkodott. Hogy aztán mégis megúszta egy ejnye-bejnyével? Nem utolsósorban volt köszönhető a Ferrarinak, aki (persze csak az én egyáltalán nem hivatalos, sőt verzióm szerint) a kémügyben mutatott hathatós támogatásáért cserébe, ha ki nem is állt mellette, de eltekintett a megbuktatásától. Ami a helyzet súlyosságágt tekintve legalább akkora szívesség volt....

A Ferarri akarja az egészet?

Mosley idény eleji nagy sikerén felbuzdulva -tudniillik beváltotta évtizedes álmát és, ha közvetve is, de eltávolította az általa csak  "felkapaszkodott"-ként emlegetett Ron Dennist a Forma-1-ből- úgy gondolta, hogy itt az ideje drasztikusabb formákhoz nyúlni, és meghirdette a költségcsökkentési programot. Ami ezúttal tényleg drasztikusnak ígérkezett, látva a 40 milliós évi költséghatárt, na meg persze a mostani számlákat. Azt pedig, hogy eközben milliárdokat költenek (és nem forintban!) olyan, látszólag teljesen felesleges dolgok finanszírozására, mint az éjszakai futam, hajlamos volt mindenki elfelejteni....
Mosley újabb teljesen foglamatlan ötlete (nem ez volt neki az első) azonban nem váltott volna ki ilyen hatást, ha a Ferrari nem évtizedes mélypontján állt volna akkoriban. (Na nem mintha most olyan sokkal feljebb lennének, de akkoriban még a pontszerzés is nagy dolognak szémított Kimiéktől.) Gondoljunk csak bele ugyanis: tesztelni ugyebár nem lehet, így az idei autó fejlesztése kishíján kilátástalannak tűnik, kézenfekvő tehát az ötlet, hogy fecceljünk bele minden energiát, na és persze pénzt a jövő évi konstrukcióba! És itt jön a probléma... Hisz hogyan lenne képes 40, azaz negyven millió dollárt költeni egy olyan csapat, amelyik már több éve, évtizede, ennek a tízszeresét tapsolja el?! Azt ugyan rájuk nem mondhatni, hogy minden eredmény nélkül, mint például a Toyota, de ez ebben a helyzetben édesmindegy! Na, most Montezemolóék tekintették az akkori (és jelenlegi) tetetemes lemaradásukat az élbolyhoz, valamit átnézték a költségszámlákat.... És kijött nekik, hogy ennyi pénzből képtelenek ledolgozni a lemaradásukat! Az pedig ugye nem járja, hogy egy Ferrari a süllyesztőben találja magát, különösen nem pár évvel Schumacher király után....
Ekkor (persze nem kronologikusan) Montezemolo, aki mindig is óriási szervező zseninek bizonyult, végre kimondta a bűvös szót: ezekkel a szabályokkal vége, nincs tovább! A többi csapat persze örömmel csatlakozott hozzá, ki ezért, ki azért. A McLaren például már csak hasonló okokból is, elvégre ők is a béka feneke alatt vannak, meg nem mellékesen végre elérkezettnek látták az időt a nekik korábban oly sok bosszúságot okozó Mosley eltávolítására...

Nem is Mosley az akadály?...

Innentől már nem volt visszaút, és ezt kivételesen a mindig határozott és kemény Mosley is felismerte. Megígérte, hogy nem jelölteti magát a következő választáson októberben, mivel úgy látja, hogy ez az akadálya annak, hogy a Forma-1 egységes maradjon. Sokan, köztük én is, azt hittük végre megszületett az egyezség, éljen Mosley, aki ugyan ritka csökönyös tudott lenni mindig is, de ezt most okosan csinálta.
Tévedtem.
Az ugyanis, hogy Max meghátrált, csak a Forma-1 egységének szólt, nem pedig a szabályváltoztatások feladásának! A Ferrari pedig így aztán nagy pácba került, legalábbis ha az én teóriámat követjük: nekik ugyanis semmi (vagy nem sok) bajuk volt Mosley-val, mindössze az egyébként tényleg teljesen valószínűtlen szabályokkal, amik egyrészt a Forma-1 Forma-1 mivoltát vonták kétségbe, másrészt pedig (és nekik talán ez még fontosabb) a saját jövőbeni sikerességüket. Ott volt viszont a McLaren, és a többi csapat, közte a toronymagasan listavezető Brawn és Red Bull, amelyiknek semmi baja nem lehetett volna a készülő szabályokkal. Hisz ez gyakorlatilag konzerválta volna az erőviszonyokat, méghozzá jó időre! Nekik (és főleg a McLarennek) kizárólag Mosley-val volt bajuk! A diktatórikus vezetési módszereivel, az állandó beavatkozásával...
Most viszont már nincs mit tenni, legalábbis Ferrari részről, a kocka el van vetve, és egyébként is a Forma-1 jövőjéért, meg a technikai színvonalért be lehet áldozni Mosley-t. Meg persze azért, hogy még kijöhessenek a gödörből....
Miközben éppen e sorokat írom, akkor hallom a hírt, hogy a FOTA csapatok kivonultak a legutóbbi egyeztetésről, miután Charlie Whiting azt mondta, hogy ők egyébként be sincsenek nevezve a következő évre... Ami egyébként amolyan Mátyás királyos történet, mivel a FOTA-sok be is neveztek, meg nem is. Feltételekkel neveztek be ugyanis, amit úgy tűnt, hogy Mosley el is ismert, mikor lemondott az újra jelöltetésről, most viszont már máshogy tűnik.... A Williams és a Force India azonban (gondolom én) megelőzve a bajt, feltételek nélkül nevezett, mire a másik 8 persze azonmód kiutálta őket, és most ott állnak (vagy ülnek?) a két szék között. Persze ismerve Frank Williamst, neki az sem okozna gondot, ha jövőre a Force India és az újonnan érkezők ellen kellene harcolnia... Sőt lehet még örülne is neki az öreg, mivel valószínnűleg bucira nyerhetné magát!

Na, de mivan Bernie-vel?

Ecclestone-ról még nem sok szó esett, ami persze nem véletlen, hiszen Mr. Forma-1 igyekszik távol tartani magát az eseményektől. Legalábbis látszólag. Affelől ugyanis senkinek ne legyen kétsége, hogy a háttérből bőszen mozgatja a szálakat, és igyekszik valahogy úgy intézni a dolgokat, hogy neki is jó legyen, meg a káposzta (A Ferrari) is megmaradjon. A megbékélés irányába mondjuk nem sokat lendített legutóbbi kijelentése miszerint: "A demokrácia nem sok jót hozott számos országnak, így Nagy-Britanniának sem. Ha szörnyű is ilyet kijelenteni, de sok szempontból Hitler - eltekintve attól, hogy hagyta magát elragadtatni és meggyőzni olyan dolgok megtételéről, amelyekről nem tudom, valóban meg akarta-e csinálni vagy sem - olyan vezető volt, aki el tudta intézni a dolgokat, képes volt irányítani az embereket, elvégeztetni velük, amit csak akart. Sok embert irányíthatott, hatékony lehetett. Legyőzték, úgyhogy nem volt valami jó diktátor."  Ez persze önmagában is elég érdekes vélemény, viszont talán még tovább árnyalja a képet az, ha megjegyezzük: egy bizonyos Oswald Mosley volt a brit náci párt vezetője a második világháború előtt. Nagy hatást kifejteni mondjuk nem igazán tudott, mivel amikor kitört a háború, elővigyázatosságból börtönbe zárták. És ugyanennek az Oswald Mosley-nak a fia egy bizonyos Max! Akik pedig végképp nem tudnák, ez a bizonyos Max sem volt mindig FIA elnök, eleinte egy bizonyos Bernard E. ingatlan-vállalkzó ügyvédje volt, majd amikor az bevásárolta magát az F1-be akkor követte gazdáját ide is, olyannyira, hogy ők ketten még a saját világbajnokságuk megalapításáig is elmentek! Akkoriban ugyanis még Balestre volt a betonfejű, aki sehogy sem akart adni a pénzből....
Na, de visszatérve Ecclestone szavaira, utóbb (például hivatalos zsidó szervek tiltakozásaira) elismerte, hogy -és ezt ő mondta- "Idióta voltam!" Ami egyébként szóról szóra igaz is.
Hogy aztán ebből az egészből végül mi sül ki? Na ez az a kérdés, amire még a legnagyobb szakértők is csak a fejüket vakarják. Egy dologban azonban szerintem biztosak lehetünk: a Ferrari rosszul nem fog kijönni a dologból. És akkor már talán mi, nézők sem.