Nyár közepén bizony ritka az olyan eseménydús nap az F-1 világában, mint amilyen a tegnapi volt: előbb délelőtt a BMW jelentette be, hogy az idény végén kiszáll a sportból, majd délután a legendás Michael Schumacher döntött a visszatérés mellett. A továbbiakban megpróbálom megvisgálni a döntések hátterét, miértjét és megpróbálkozom a további következtetések levonásával.
Azt kell mondjam sajnos várható volt a BMW teganp délelőtt bejelentett kiszállása. Egyrészt az idei eredmények enyhén szólva is elmaradtak a várakozástól (idénre állítólag a VB-cím volt beütemezve...), másrészt a szemfülesebb rajongók már elcsíphettek egy két, minimum gyanakodásra okot adó információ-foszlányt a Hungaroringen. Kubica például elismerte, hogy nem a BMW-nél versenyez majd a következő szezonban (élő szerződése ellenére!)... Tény, hogy az idei év nem úgy alakult a hinwillek számára, ahogy tervezték. Tavaly Kubica az utolsó előtti versenyig harcolhatott vbolna a világbajnoki címig. Volna. Ha a bajorok nem akkor is már a következő szezonra készülnek, gyártják azt a nyavalyás KERS-üket, és nem állítják le teljesen a 2008-as autó fejlesztését! Kubica persze vélhetően akkor sem lett volna világbajnok, ha Thiessen mérnök úr és csapata éjt nappallá téve a 2008-as konstrukción dolgozik, ám ebben az esetben nem moromolhatunk volna el egy jól ismert közmaondást: Két szék közül a pad alá!
A tavalyi év vége tehát már az idei évre való felkészülés jegyében zajlott Hinwillben, ráadásul a téli szünetben jelentős diplomáciai sikerként könyvelhették el az általuk kiötlött KERS engedélyezését. Melbourne-ben ennek megfelelően Kubica akár még nyerhetett is volna, Vettel azonban másképp gondolta, és hidegre tette a lengyelt. Az már más kérdés hogy saját magával együtt... A következő futamaokon aztán kénytelenek voltak belátni, hogy a KERS a zsákutcába vezette fel az utat, legalábbis, akkor még, amikor az ötletgazda bajorok lemondtak a használatukról. Az autó egyensúlya katasztrofális volt, miközben azok a plusz lóerők sehogy sem akartak előzéseket hozni a konyhára, ergo egyenes út vezetett a több mint egy évig próbálgatott rendszer kukába hajításához.
Mindez azonban már szinte történelem, és egyedül maradtunk a megmásíthatatlan ténnyel: el kell köszönnünk a BMW-től, ha nem is örökre, de egy jó időre legalábbis biztosan. Második generációs szerepvállalásuk mértlegének megvonásakor nem felejtehetjük el azonban a tényt: a nagy cél a világbajnoki cím visszaszerzése (hiszen Piquet és a Brabham révén voltak már egyszer világelsők) nem jött össze sehogy sem. MIközben évekig nyílt titokként terjengett a boxutcában, hogy a BMW motorjai a legerősebbek a mezőnyben. Megvolt a házi, saját német versenyzőjük - Ralf - akiből rövid úton világbajnokot akartak faragni, ott volt nekik partnernek Sir Frank Williams, a nagy öreg mágus, aki nem egy remek versenyzőből faragott már világbajnokot. Ralfnak azonban nagyon is prózai okok miatt sosem volt esélye ringbe szállni a világbajnoki címért, a szó szerint a nyakára (és a BMW nyakára) hozott Montoya pedig galád módon elárulta Sir Franket és aláírt a McLarenhez. Ezek után még egy évet megélt a BMW-Williams összefogás, de a Webber-Heidfeld nevével fémjelzett konstruktőri 5. helyezés után mindkét fél tudta: az együttműködésnek vége.
Peter Sauber csapata, amely a privátok között mindig is az egyik legkisebb, ám legsikeresebb volt, azonban garanciát jelentett a BMW számára a folytatáshoz. A bajorok nagyon szimpatikus módon még a svájci csapatfőnök nevét is meghagyták alakulatuk nevében, és hozzáfogtak a világbajnoki cím megszerzéséhez vezető rögös út megvalósításához. Az első szezonukban év végére folymatos pontszerzők lettek, sőt az élete második versenyét futú Robert Kubica Monzában (ugye-ugye a BMW-aggregát) megszerezte a csapat első dobogóját. A következő évre a dobogós helyek további szállítása volt a feladat, s ez olyannyira meg is valósult, hogy a bajorok a McLaren és a Ferrari mögötti harmadik erővé avanzsáltak. Tavaly aztán már a futamgyőzelem elérése volt a cél, méghozzá nem is tikoltan: Thiessen mérnök úr előszeretettel hangoztatta a BMW "hároméves tervét", melyben 2009-re a világbajnoki címért folytatott harc volt előjegyezve. A történtek azonban ismertek, a hinwilliek KERS-estül mindenestül befürödtek, és nagy hirtelenjéből még az F1-ből is kihátráltak.
A menekülés okai között természetesen a hivatalos indoklásban a költségcsökkentés áll, valamint az, hogy a BMW célcsoprtjai körében a Forma-1-nek nem túlzottan nagy a reklámértéke. A valóságban azonban véleményem szerint másról lehet szó.... Elkezdődött ugyanis egy folyamat, körülbelül a 2000-es évek elején, akkortájt, amikor a Renault megvette a Benettont, a Mercedes komoly tulajdonrészt szerzett a McLarenben, belépett a Toyota, és a Honda is bekebelzte a BAR csapatot. A komoly autógyárak körében sikké vált a Forma-1, szinte minden márka az itt learatott győzelmekkel kívánt előrelépni az eladási rangsorokban. Olyankor persze amikor mindenki győzni akar, és mindenki százmilliókat feccöl bele a sikerbe, bizony elkerülhetetlen a bukás. Ki kisebbet, ki nagyobbat bukfencezik, hiszen egyszerre 10 autó még a legnagyobb konszernek kedvéért sem futhat be egyszerre elsőként a célba. Mindezek miatt tehát időre lett volna tehát szükség elsősorban, aminek meg értelemszerűen a márkák álltak szűkében. Mi értelme ugyanis milliókat dobálni egy olyan sportba, ahol a 10. helyért harcolunk? Akkor már inkább a rali meg a túraautó, ahol szinte biztosított a győzelemért való harc! Az persze más kérdés, hogy a raliban már évek óta mindössze 2 márka vitézkedik...
Ennek az elgyáriasodási folyamatnak a visszáját éljük mostanában. Tavaly a Honda, idén pedig a BMW döbbent rá arra, hogy a Forma-1-ben a sikerhez minden máshol tapasztalhatónál keményebb út vezet. A BMW-nél ez mindössze azért lehet fájóbb és egyszersmind váratlanabb is, mert ők nem várták meg a süllyesztőt: akkor léptek, amikor még mindenki emlékszik Kubica montréali futamgyőzelmére. Azt azért mindenesetre elmondhatjuk, hogy hiányozni fognak. Ugyanúgy ahogyan a Honda, a Porsche vagy a Peugeot is hiányzik....
