Linkblog

F1 Sztorik

MInden amit az autósport legmagasabb osztályáról tudni kell, szubjektívan! Ha kíváncsi vagy arra ami a hírek mögött van, akkor jó helyen jársz!

Friss topikok

A lehetetlen létezik – meccselemzés, Barcelona – Real Madrid

2011.05.03. 23:55 | _KingJack_ | 1 komment

Lehetetlennek látszott a Real Madrid helyzete a mai BL-elődöntő visszavágója előtt – és ami lehetetlennek látszik, az csak a legritkább esetben nem az. Loss-loss szituáció, taktika, formációk és mágnestábla az idei utolsó klasszikus után.

A Real Madrid ezen a kedd estén egészen egyszerűen nem nyerhetett. Nem nyerhetett, méghozzá azon egyszerű oknál fogva nem, mert edzőjét, kulcsemberét és helyzeti előnyét is nélkülöznie kellett. nem jött össze a 0-0 hazai pályán, nem sikerült egymeccsesre redukálni az elődöntőt – így aztán voltaképp egy identitás nélküli, önmagát, formációját, vezérét és hadrendjét még kereső, szedett-vedett madridi gárda utazott az ősi ellenfél oroszlánbarlangjába.

Nyilvánvaló volt, hogy Mourinho fel fogja adni (fel kell adnia) azt a 4-6-0-s hadrendet, amely szinte kiiktatta mindennemű támadásvezetés lehetőségét a madridi odavágón. Tette ezt a portugál edzőzseni egyrészt abból a megfontolásból, mert csapata nélkülözte kulcsemberét (Pepe), részint pedig azért, mert az első összecsapás szerencsétlen alakulása (0-2) most már tényleg indokolatlanná tette a legújabb kori catenaccio erőltetését. A szituáció élét egy alapvető ellentmondás adta: a Realnak támadnia kellett, miközben köztudomású, hogy a Barcelonát lehetetlen megverni támadásból. Loss-loss szituáció, a kérdés csak az volt, vajon mennyit hajlandó veszíteni Mourinho.

Nos, a portugál mester nem sokat variált, visszatért az őszi klasszikuson ízekre szedett 4-2-3-1-éhez, amelyik egyébként a világ bármely csapata ellen megállná a helyét, szinte gyilkos precizitással kidolgozott formáció ugyanis ez, főleg Mourinho keze alatt – a Barcelona ellen azonban körülbelül annyi haszna van, mint Berbatovnak csereként: a semminél kicsit kevesebb… Ahhoz ugyanis, hogy valaki a katalán sztáregyüttes ellen a győzelem akárcsak leghalványabb reményével lépjen pályára, egész egyszerűen tilos négy védekezésben használhatatlan labdarúgót csatasorba állítani. A Real ezzel szemben egy Ronaldo-Kaka-Di Maria-Higuain támadószekcióval kezdett – mondanom sem kell, a fent említett négy úriember közül egyik sem képes tartósan, nyomás alatt akár csak elfogadható védőjátékot produkálni.

Tavaly Mourinhónak a 4-2-3-1-éhez volt egy hihetetlenül sokat gürcölő Pandev, és egy ellenállhatatlan Eto’o, akik nem voltak restek akár 70-80 m-t is visszagaloppozni az ellenfél támadásaival, csak azért, hogy Pedro és Messi a nyakukon érezzék a jeges leheletüket – idén Ronaldo és Di Maria a félpályát is csak illendőségből lépték át hátramenetben. Így egyszerűen lehetetlen megfogni ezt a Barcát, még akkor is, ha ennek a mostani mérkőzésnek 1-1 lett a végeredménye. Mert ennek is megvan a maga oka…

Ez az ok pedig még véletlenül sem az, hogy a Real jól játszott volna, vagy, hogy egy pillanatig is valós esélye lett volna a továbbjutás kivívására. Az igazi ok abban keresendő, hogy Casillas parádés napot fogott ki, elképesztő vetődéseivel legalább 3-4 biztos góltól mentette meg csapatát – ha pedig véletlenül neki sem jött össze a védés, akkor Messi tette meg azt a szívességet, hogy ziccerben hibázott. A Real támadásban ugyan jól játszott (bár ez is relatív, az előző mérkőzések nihillje után gyakorlatilag minden jobbnak tűnik), rendre meg tudta kavarni a katalán hátsó szekció kártyáit, ám amit nyert a réven a Madrid a taktikai átszervezéssel, annak többszörösét veszthette volna el a vámon – amennyiben a Barca támadói nem hagyják ki a kihagyhatatlant is.

A mérkőzés kulcsa természetesen, ahogy azt már megszokhattuk, a pálya középső harmadában keresendő. A Barca játékának lényege egyébként is abban gyökerezik, hogy Xavi, Iniesta és Messi voltaképpen egyszerre, vagy sokszor egymást felváltva irányítják a gárdát – hármójukat egyszerre pedig lehetetlen emberfogással kivenni a játékból, illetve ha sikerül is, az akkora kockázatot jelent, hogy nem is érdemes meghúzni. Egyetlen valamirevaló alternatívaként a 3 védekező középpályásos rendszer fogadható el, ahol a 3 emberfogó közül kettő kullancsként ragad Iniestára és Xavira, miközben a harmadik igyekszik minden erejével a passzsávok lezárásán fáradozni. Ha és amennyiben sikerülne is betartani ezt a taktikát maradéktalanul és hibátlanul, még akkor is ott van annak az esélye, Alves felfutásai, vagy Villa és Pedro kiismerhetetlen cselei a szélről megbontják a védelem egységét és mélységi tagozódását – a kockázat tehát még így is iszonyú nagy, a küldetés szinte lehetetlen.

A szinte szó ráadásul a Real esetében el is hagyható: a királyiak keretében ugyanis nem találhatóak olyan játékosok, akik képesek lennének végrehajtani a fentebb vázolt feladatot a középpálya tengelyében. Lassana Diarra az egyetlen, aki mozgékonyságával, erőszakosságával, játékintelligenciájával úgy-ahogy alkalmas a feladatra, de sem Xabi Alonso, sem Khedira, sem pedig Pepe nem alkalmas a fentebb vázolt játék megvalósítására. Előbbi nem is igazi védekező középpályás (bár nagy duzzogva a passzsávok lezárására azért alkalmazható), a német igazából egy hatalmas tévedés, Mourinho egyik szokásos elsőéves átigazolási bakija – Pepe pedig egy külön történet. A brazil középhátvéd (kb. annyira portugál, mint én) elvileg tökéletesen megfelelne a 3 romboló fedezet egyikének, hiszen fizikai adottságai egyértelműen predesztinálják erre a szerepre; játékintelligencia híján azonban képtelen a feladat megoldására, szerepeltetése egy hatalmas vabank a csapatvezetés számára.

Visszatérve a mérkőzésre: a Real 4-2-3-1-e nem működött, nem is működhetett védekezésben – egyszerűen azért, mert nem voltak meg hozzá azok a védekező szélsők, akik a kellő alapot, biztonságot megadhatták volna a hátsó traktusban. Xavi, de leginkább Iniesta és Messi szabadon futkározhatott, hol az egyik, hol a másik szélen kapták a labdát – többnyire úgy hogy méterekre mögöttük és előttük helyezkedett egy-egy madridi játékos. A spanyol karmester adott is egy akkora gólpasszt, amilyet legutóbb talán még Sneijdertől láthattunk a VB-döntőben (Robben persze elfuserálta, ki ne emlékezne), Messi pedig ziccerek sokaságát puskázta el.

Di Maria az első félidőben láthatatlan volt (1, azaz egy passz!), Ronaldo – bár feltűnően igyekvő volt – egyszerűen rossz formában van, Kaka pedig nem volt, és már soha nem is lesz irányító. Higuaín pedig talán még legjobb formájában is kevés egy gyors kontrákra építő, szélsőiben reménykedő sztárcsapat támadójátékához – nemhogy úgy, hogy alig épült fel több hónapos sérüléséből. A Real helyzetének kilátástalanságáért tehát egyszerre volt okolható a gyenge formában játszó támadószekció, az alapvetően hibás, és vereségre kárhoztatott taktika, valamint a kedvezőtlen alaphelyzet. A madridiak voltaképp csak abban dönthettek, hogy szépen halnak-e meg, avagy csúnyán – végül talán az előbbihez közelebb álltak, hála a szerencsének, Iker Casillasnak, még a barcelonai játékosok határtalan jóindulatának. Ne feledjük ugyanis, a mérkőzés utolsó fél órájában (de még inkább Pedro 54. perbeli gólja után) a gránátvörös-kékek finoman fogalmazva sem fektettek túlzottan sok energiát a támadásépítésbe. Amikor pedig Marcelo egyenlített, kialakult az az eredmény, amely mindkét félnek messzemenően megfelelt: a Barcelona még mindig páholyban érezhette magát, a Real pedig látszólag szorossá tudta tenni a párharcot. Persze aki látta a visszavágót, tudja, hogy egy pillanatig nem volt kérdés a továbbjutó kiléte: eldőlt ez már abban a pillanatban, ahogy a madridiak 4-2-3-1-ben kifutottak a gyepre. A lehetetlen ugyanis létezik…

A bejegyzés trackback címe:

https://f1sztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr332875950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2011.05.04. 00:58:55

Egyetértek minden szavaddal. Én különösen ott láttam a problémát, hogy Kaká és Higuain képtelen voltak olyan sebességet felvenni, ami a sikeres előre játékhoz szükséges, Di Maria és Ronaldo pedig nem elég. Előbbi kettő játékos soha sem volt igazán gyors, de a sérülések folytán most még feltűnőbb volt a Barca játékosaival szembeni hendikep.

Tartom, hogy az első madridi gól szabályos volt, nem lett volna szabad lefújni, mivel Ronaldo, ha esése közben el is érte Mascherano lábát, az csak azért lehetett, mert Pique ellökte. Az argentin pedig amúgy is szívesen esett el, mert nem érte volna utol Higuaint. Így pedig akár 1-2 is lehetett volna a meccs, és vissza lett volna a második félidő harmada. Kár a Realért, de Mourinho Milánóban is a második évében robbantott. A Madrid sikerei pedig ebben az évben is komolyak voltak, a fiatalabb realosok alig-alig emlékezhetnek a legutóbbi BL-elődöntőre. No meg ott figyel egy trófea is.
süti beállítások módosítása