Egy hosszabb kihagyás után újból életre kel a blog, legfőképpen azon egyszerű oknál fogva, hogy az elmúlt hétvégén ismét összemérték erőiket a világ leggyorsabb pilótái. Méghozzá nem is akárhol, nem is akárhogyan és mindennek a tetejébe még nem is akármilyen előzmények után. A folytatásban most ezeket az előzményeket is előveszem, természetesen a verseny nem kevésbé izgalmas és érdekes történéseivel egyetemben.

Az spái versenyhétvégét követő két hét vitathatatlanul legfontosabb eseményei ezúttal is az Ágaskodó Lovacska háza táján történtek. Megunván ugyanis Luca Badoer leglelkesebb amatőröket idéző megmozdulásait, Luca di Montezemolo tettre szánta el magát, és versenyzőt keresett üresen maradt autójába. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy bárkit is meglepett a hír, miszerint egy örökkévalóságnyi várakozás után végre kedvenc taljánunk, Fisico ülhet be a Vörös masinába. Korábban egész külön postban emlékeztünk meg rendkívül peches karrierjéről, amely viszont most úgy tűnik -ha csak 5 versenyre is - de végtére is helyes irányba fordult. Az elérendő célokal kapcsolatban természetesen óvatosan fogalmaztak a felek (állítólag dobogót azért nem ártana fogni), ám nem kell túl fifikásnak lennünk ahhoz, hogy rájöjjünk: semmiképp sem tűrhető el mégegyszer a Scuderia autója az utolsó sorban.

Miközben a Ferrarinál örömtüzek gyúltak Badoer lefokozása után, a Renault-nál egy hasonló lépés megbosszulta magát.... A rövid úton kiebrudalt ifjabbik Piquet ugyanis bevágta adurcásabbik énjét, és a sajtó képviselőinek kitüntetett jelenlétében panaszkodta el, hogy ő vele bizony falhoz csapatták a gépet a tavalyi szingapúri nagydíjon. Ami ugye nem mellesleg Fernando Alonso győzelmével végződött... Természetesen a dologból ügy lett, méghozzá nem is apró, a jó öreg Flavio tehát ismételten (nem először, ám könnyen lehet, hogy utoljára) elzarándokolhat a csapatfőnökök Mekkájába, a Motorsport Világtanácsának ülésére. Előtte persze még odamondta, hogy Piquet csak fogja be a száját, és legyen inkább hálás, amiért apuci kifejezett kérésére levakart róla egy 50-es éveiben járó úriembert, akivel gyanúsan közeli viszonyba keveredett londoni tartózkodásai során... Igen kedves Flavio, pont az ilyenekért utálnak téged nagyon sokan.

Aztán abba meg már bele sem merek gondolni, mi lesz, ha a Világtanács úgy dönt, hogy inkább maradjon csak meg a káposzta, de azért lakjon jól a kecske is. Mert az kétségtelen, hogy ezekben a gazdasági válságosított, BMW-étlenített években nem igazán tenne jót a sportnak, ha hirtelen a Renault is kihátrálna az utóbbi években nem túl sikeres projektje mögül. Így aztán adja magát a megoldás: egy Briatore nélküli Renault talán már a FIA-nak is megfelelő elégtétel lenne a sportágot ért sérelmekért. Na meg persze Mosley is nyugodtan mehetne nyugdíjba: utolsó "uralkodási" évében egyszerre érheti el két évtizedes célját, jelesül Ron Dennis és Flavio Briatore likvidálását.

Eközben Alonso gyanúsan csendben maradt, egyrészt talán az eddig zseniálisnak kikáltott győzelme körüli csámcsogás, másrészt a Ferrari háza táján alakuló "szuperkispad" okán. Az előbbihez egyébként hozzá kell tenni, hogy a győzelem zsenialitásából igazából egyetlen dolog hibádzik: a titoktartás. Ha ugyanis sikerül eltitkolniuk a minimum féllegális manővert... Mindezeken túl ráadásul az eleddig betonbiztosnak hitt Ferrais-szerződése is űrutazási messzeségekbe került hirtelenjében. A személyes főszponzor ugyan aláírt a maranellóiakhoz, ám Alonso leigazolása a Montezemolo által hangoztatott Kimi-Massa-Fisico-Schumi tandemhez 2010-re már igen valószínűtlennek tűnik. Fernando tehát kénytelen-kelletlen úgy tűnik marad a Renault-nál - más választása ugyanis nem nagyon van.... Persze csak addig, amíg 2011-re szabaddá nem válik az ülése, és ugyanolyan elánnal nem foglalja el álmai autóját, mint a néhai Ayrton a '94-es Williams-et.

A VB-címért csatázókról ismételten nem sok szó esett a lélegzetvételyni szünet során, egyrészt mert a Red Bullok a felimserhetetlenségig beleszürkültek a mezőnybe, másrészt mert Button Spában 0 ponttal gazdagította addigi megtakarításait. E mellé jött Barrichello 2 pontos teljesítménye, és a megállapítás, hogy a szezon teljes mértékben a feje tetejére állt. Nem számíthattak sok jóra az éllovasok Monzában sem, egyrészt a lelkes tifosik Kimi belgiumi győzelme és a versenyképes olasz Ferrari-menő láttán növekvő hangorkánja, másrészt az igencsak megerősödött Mercedes-szíves Force India autók teljesítménye miatt. Természetesen mellettük esélyesnek számított KERS-ét már-már tökélyre fejlesztő McLaren, és az előbb említett szerkezetet Bahrein után újra autójába építő Renault is.

A Red Bullok is váltig fogadkoztak, lévén még némi halvány matematikai esélyük a koronára, ám az előző futamokon nyújtott nyögvenyelős teljesítményüket elnézve nem sok jóra számíthattak az olasz autósport fellegvárában. A péntek tehát igencsak felfokozott hangulatban kezdődött, nem utolsósorban Piquet magánéletének kiteregetése miatt is, ám talán még ennél is nagyobb port kavart a Monzában kulcsfontosságú szerepet betöltő kerékvetők magasságának megemelése. A Toyota német üdvöskéje, Glock például kishíján falnak csapta a gépét, így aztán nem is habozott felemelni szavát a kerékvetők ellen. De a világbajnokok mind kiálltak az újítás mellett, így a kis német kénytelen volt alkalmazkodni.

Valami hasonló átalakításra persze már volt példa Monzában, például amikor 1996-ban két új lassítót is beiktattak a pálya térképére, amit aztán a legnagyobb menők Hakkinentől Hillig annak rendje és módja szerint el is találtak. A győztes meg Michael Schumacher lett, egy akkor még igencsak harmatosnak számító Ferrarival. Így, a verseny végéről visszatekintve, nem jön rosszul a Ferrarinak a pályamódosítás...

Ezúttal például Kimi köszönhetett a magasított kerékvetőknek egy dobogót, bár Hamilton váltig állítja, hogy ennek semmi köze nem volt a balesetéhez. Abban azonban egyetértek vele, hogy óriási bakit csinált, címvédőhöz nem méltó bakit. Ez persze még nem változtat a tényen, hogy pokoli tehetséges a srác, ám csak növeli bennem az érzéseket, miszerint fejben valahogy még mindig nincsen rendben.

Ami persze nem gond, lévén Kimi hiába versenyez már 9. éve (!) a Cirkuszban, valahogy még mindig hajlamos ilyen hibákat elkövetni. Ezúttal persze megint a jobbik énjét vette elő (mióta Massa hiányzik mellőle folyamatosan ezt teszi), és idénybeli legjobb időmérőjét produkálta. Hozzá hasonlóan megcsinálta ezt a truvájt a sokak által lesajnált Sutil is, aki egyenesen az első sorba kormányozta megtáltosodó Force Indiáját. Akár első is lehetett volna, ha nincs az a hiba az utolsó körén, így azonban csak egy Ezüst Nyíl hátulját nézegethette a felvezető körön, mivel az ismét jobbik énjét elővevő Lewis vagy két tizeddel eltángálta a kvalifikáción.

Furcsamód azonban a 3. sorba bérletet váltó Brawn-okat sem kellett temetnünk szombaton, sőt, miután megjelentek a súlyadatok, már elsőszámú esélyesként tekinthettünk rájuk. Az élen lévő versenyzők kétcserés taktikájával szemben ugyanis Ross Brawn ismét nagyot húzott: bízván két versenyzője legendásan "gumikímélő" vezetésében és a monzai pálya "gumibarátságában" bátran küldte ki pilótáit egykiállásos taktikával.

Ennek sikere pedig fényesen beigazolódott, hiszen már az első cserék után nyilvánvalóvá vált: Hamilton Sutil és  főleg Kimi nem tudnak olyan gyorsak lenni, hogy kiépítsék maguknak az egy cserényi előnyt. Az ígéretes helyzetből induló Kovalainen pedig ismét hozta szokásos formáját: ügyetlen volt, cserébe pedig lassú. Ez pedig egy hetedik helynél nem jelenthet többet...

Barrichello, miután egészen tűrhető rajtot vett nyomában Buttonnal, elkezdte lefektetni az aszfaltra Ross Brawn zseniális taktikáját. Kiegyensúlyozott köröket futott nehéz autóval, miközben a riválisok hol belefulladtak a forgalomba, hol pedig csurig töltött autóval kóvályogtak a pályán. A kitartás és a precizitás diadala volt ez részéről, ráadásul ezúttal egymás mellől indulva, fej-fej melletti csatában verte meg csapattársát! És mi adjon önbizalmat Rubinhonak a továbbiakra ha nem ez? Mert bizony kimondva-kimondatlanul el kell ismernünk: az öregnek vannak bizonyos nem elhanyagolható esélyei az immáron kétesélyessé fajuló világbajnoki versenyfutásban.

A versenyfutásról jut eszembe újból Hamilton esete, aki egy teljesen reménytelen helyzetben hajszolta túl magát és vétett tőle merőben szokatlan hibát. Button ugyanis nem az a fajta pilóta aki egy körrel a vége előtt bármilyen helyzetben is hagyná előzni a mögötte hajtót. Pláne nem úgy, hogy csapattársa, és legfőbb VB-riválisa szinte karba tett kézzel hajt a győzelem felé. Persze jogos az állítás miszerint bátraké a szerencse, ám az is köztudomású, hogy a bátrat, a vakmerőt és a teljesen hülyét csak egy igen szűk határ választja el egymástól. Nem állítom, hogy Hamilton a legutolsó kategóriát képviselné, de monzai kiesése azért jóval túlmutatott a bátorság fogalmán.

Néhány mondatban emlékezzünk azért meg a többiekről is: az élete legnagyobb teljesítményét nyújtó Sutilról, aki nagy igyekezetében még egy szerelőt is elcsapott, ám így sem tudott a boxban lefulladó Kimi elé kerülni a pályán. Aztán ne felejtkezzünk el a majdnem pontszerzőként végző Fisicoról, a Force Indiában parádésan bemutatkozó, ám ígéretes pozíciójából elfüstülő Liuzziról, az ezúttal is nagyot betliző Kovalainenről, a váratlanul semmit sem mutató Vettelról, az ismételten nullázó Webberről, a sehol nem jegyzett Toyotákról, és persze a győztes Rubinhóról. Aki azért megjegyezte: "Amíg van esély, biztosan nem adom fel. És most nagyon úgy tűnik, hogy van....